Tudtad? Százezernél is több honfitársunk nem várt 2030-ig, ők inkább már most utolérték Ausztriát

Nemrég kiderült, hogy a sógoroknál dolgozó hivatalosan nyilvántartott magyar munkavállalók száma először lépte túl a százezer főt. Miközben itthon az Orbán-kormány szünet nélkül lövi a propagandarakétákat, melyek a Magyarország jobban teljesít töltettel csapódnak be a megvezethető emberek tudatába, és hol elrettentő példaként, hol 2030-ra utolérhető vágyalomként festik le Ausztriát, folyamatosan nő azon magyarok száma, akik a megélhetésük miatt a szomszédos országban vállalnak munkát.

Úgy tűnik, sokan nem hittek Orbánnak, aki 2017 szeptemberében, a Fidesz velencei frakcióülésén azt mondta, hogy matolcsyzmusnak köszönhetően 2030-ra nem csak utolérjük, de egyenesen lehagyjuk Ausztriát. Ők azok, akiknek már most - vagy egy már egy jó ideje - elegük volt az itthon tapasztalható néphülyítésből, az alacsony bérekből, a nem megfelelő munkakörülményekből, ebből az élhetetlen országból, röviden mindabból, amit az Orbán-kormány képvisel.

Persze már akkor tudható volt, hogy a „vezér” kijelentése csak egy volt a szokásos bullshitek közül (amikor éppen migránsozni kellett, még Lázárt is harcba küldte, hogy egy azóta hírhedté, és legalább annyira nevetségessé váló videóban próbálja meg elhitetni a néppel, hogy már Bécs sem a régi), hiszen az életszínvonalat tekintve nemhogy közelítenénk, de egyre messzebbre, lassan olyan távol kerülünk az osztrákoktól, mint Orbán attól, hogy ne legyen rosszul, miután lesétált 50 métert.