Felcsúti Família Kft.: Na, kik fogják felújítani potom 1680 millió forintból a zánkai tábort?

"A Mészáros gyerekek kapták a zánkai tábor felújítását" - írta meg a Magyar Hang.

Komoly jelek mutatkoznak arra vonatkozóan, hogy míg Orbán Viktor Mészáros Lőrinc fedőnéven és más strómanokon keresztül felvásárolja az országot, ezzel párhuzamosan az őket követő generáció már „politikamentesen”, persze ügyesen kiírt közbeszerzések útján gyarapítja mesés vagyonát, s tagjaik szorgosan gyűjtögetik a közpénz jellegüket elvesztő milliárdjaikat.

A Mészáros Lőrinc-utódok közös cége, a Fejér-BÁL Zrt. a zalakarosi Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.-vel konzorciumban nyerte el a zánkai Erzsébet-tábor felújítását – tudta meg lapunk. A több mint fél évet csúszó eljárás eredményét ugyan még nem hirdették ki, de az ajánlatok összegzéséről szóló irat már megtalálható a közbeszerzési adatbázisban. Eszerint a konzorcium 16,8 milliárd forintért kapta meg a zánkai egykori úttörőváros korszerűsítését. A felcsúti família – a társul fogadott céggel együtt – ezzel zsebre is teszi a kormány által az Erzsébet-alapítványnak a felújításra adott 26 milliárd forint kétharmadát, ráadásul a második ütemben előírt, az új infrastruktúra működtetéséhez nélkülözhetetlen újabb többmilliárdos közbeszerzést még meg sem hirdették.

- szúrta ki a Magyar Hang.

Mindeközben elindultak olyan pletykák, hogy míg Orbán Viktor és strómanja, Mészáros Lőrinc között hibátlan az összhang, addig az Orbán Ráhel-Tiborc István páros és Mészáros Beatrix, Ágnes és az ifjabbik Lőrinc triumvirátus között már vannak bizonyos nézeteltérések. Az is lehet , hogy túlságosan a saját vagyonukként tekintenek a megszerzett milliárdokra…