Most, hogy itt a választás, Tarlós kinevezett egy környezetvédelemért és zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztost

Hirtelen fontossá vált a környezetvédelem. Úgy véli, sokan hisztiztek a fák miatt, de az jogtalan, ezért egy kézbe kell kerülni a kontrollnak. A biztos pedig majd megmutassa, mi a jó környezetvédelem, és mi az, ami csak hisztériakeltés.

Környezetvédelemért és zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztost nevezett ki Tarlós István, a feladatot hétfői hatállyal Szabó József, a Főkert Zrt. vezérigazgatója látja el – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

A megbízólevélben a kinevezés okairól azt írta a főpolgármester, hogy

az utóbbi hónapokban ugrásszerűen szaporodott a favédelemmel és zöldpolitikával kapcsolatos, kissé demagóg, olykor hisztérikus kommunikációs megnyilvánulások száma. Ezek a megnyilvánulások nem ritkán ellentétesek a főváros érvényes, elfogadott klímastratégiájával és zöldinfrastruktúra fejlesztési koncepciójában foglaltakkal, ezért szükséges, hogy utóbbiak érvényesítése és a hiteles kontroll egy kézbe kerüljön.

A biztos felhatalmazást kapott a fenti tárgykörben hozott intézkedések végrehajtásának ellenőrzésével, a főpolgármester nevében az indokolt, gyors reakciók megtételével, valamint a különféle megnyilvánulásokra történő, a valóságnak megfelelő kommunikációval. Szabó József megbízatása határozatlan időre szól.

Épp itt volt az ideje, hogy valaki kontrolláltan mossa az agyakat a budapesti zöldpolitikával kapcsolatban is.