Magyar jogszolgáltatás: Két év felfüggesztett járt a félholtra vert, megnyomorított csecsemőért...

A koponyasérülés következtében az akkor négy hónapos gyermeknél maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást állapítottak meg.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 3-án nyilvános tárgyaláson két év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, akit az ügyészség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt. Az ítélet végrehajtását a bíróság 5 év próbaidőre felfüggesztette.

- írta meg a birosag.hu.

A halásztelki nő a felsíró gyermeket 2016 május 18-a hajnalán olyan súlyosan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bűntényről akkor még semmit sem sejtő férj hívta ki a mentőket a bántalmazott kislányhoz, akiknek a nő azt hazudta, hogy leesett a pelenkázóról.

A kislány életéért közel egy éven keresztül küzdöttek az orvosok.

Az ügyben most jogerősen döntő bíróság szerint végül a két év szabadságvesztés öt év próbaidőre felfüggesztésével a nő elnyerte méltó büntetését...

Hogyan is mondta Hofi?

Az igazságból elveszett az i. 

 

 (Főkép illusztráció: Northphoto)