Ilyen tényleg nincs: Deutsch Tamás szerint az OLAF Gyurcsányék korrupciós ügyei miatt büntetné Magyarországot

Tegnap megírtuk, hogy arányait tekintve Magyarországgal fizettetné vissza a legtöbb uniós támogatást az unió csalás elleni hivatala, ugyanis a 2018-as vizsgálatok négyötödében állapított meg szabálytalanságot. Nem fogod kitalálni, hogy mit reagált erre a Fidesz. Ja, de: Gyurcsány.

A szocialisták és a liberálisok kormányának 2010 előtti korrupciós ügye az, ami vastagon hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) éves jelentésében Magyarországra vonatkozóan még mindig magas pénzügyi következményekkel járó ajánlást fogalmazott meg - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.

Mondta ezt arra vonatkozóan, hogy 

a 2014 és 2018 közötti magyarországi fejlesztési támogatások (nem 2010 előtti) 3,84 százalékának visszafizetését tanácsolta az OLAF. Az EU-s átlag csak 0,45 százalék, Romániában 0,4, Görögországban 0,31, Lengyelországban pedig csak 0,12 százaléknyi visszatérítést javasoltak.

Tehát: 

Arányait tekintve Magyarországgal fizettetné vissza a legtöbb uniós támogatást az unió csalás elleni hivatala. Azért, mert a 2018-as vizsgálatok négyötödében állapított meg szabálytalanságot.

Deutsch Tamás szerint azonban a 4-es metró a problémás, ami kizárólag a szocialisták ügye.

A 2010 előtti korrupciós ügyek között Magyarország történetében ugyanis a legnagyobb ilyen ügy a budapesti 4-es metró korrupciós ügye az, amely hozzájárul ahhoz, hogy ilyen adatok szerepelhetnek a jelentésben - mondta.

És ha még mindig nem fakadtál sírva a röhögéstől, akkor elárulom, hogy Deutsch Tomi azt is kijelentette, hogy

szinte valamennyi lényeges, Magyarországra vonatkozó adat az OLAF korábbi években közzétett jelentésében foglaltakhoz képest kedvezőbb lett. 

És Deutsch Tamás soha nem drogozott.