Amikor Kövérnek még több agysejtje volt, tudta, milyen gáz, amit most csinálnak :D

Kár, hogy a szürkeállomány pusztulása irreverzibilis folyamat.

Így Kövér László feltehetően sosem fogja látni már önmagát fiatalkori szemével, kvázi ennyire szánalmasnak és nevetségesnek, mint amivé lett, mint ami 2019-ben a maga valójában. Mindenesetre az alábbi eset jól mutatja, hogy az egykori liberális Fidesz politikusai milyen arcátlan és még a külső szemlélőt is megpironkodtató köpönyegforgatást vittek véghez az elmúlt években. 

Az Index idézte ugyanis a Reform magazin 1990. júliusi számában megjelent fideszes triász-interjút, amely Orbánnal, Kövér Lászlóval és Deutsch Tamással készült. Ebben az akkori abortuszvita kapcsán Orbán Viktor azt mondja a saját szájával, hogy

akik a jelenlegi évi kilencvenezres abortuszszámot ilyen eszközökkel akarják két-háromezerre leszorítani, nem emberek, szörnyetegek

Erre kontráz rá, az azóta csak a bajszát nem cserélő, de világnézetét többször átvedlő Kövér házmester úr, miszerint

Durván fogalmazva lányaink asszonyaink nem hobbiból járnak abortuszra. (…) Az abortuszvitát kormányzati útra terelni meggyőződésünk szerint ugyanolyan hiba lenne, mint az állami iskolákban a hitoktatást kormányintézkedéssel bevezetni. S nem csupán azért, mert szociális vonatkozásai miatt a lakosságot még megosztottabbá tenné, hanem azért is, mert erős indulatokat korbácsolna fel.

Ezek a mondatok még bennünk is a szekunder szégyen érzetét keltik, vajon Kövér elvtárs egykori magát olvasva, hallgatva, látva nem szégyelli magát? Nos, bizonyára nem, hiszen akkor szegény felesége egész nap a tükröt törölgethetné…

Nos, egy ilyen kérdésért azonnal kitiltana bennünket a bajszos házmester bácsivá züllött „nagy demokrata” abból a bizonyos házból…

Nekünk egyébként az tetszett a legjobban, ahogyan az egykori fotón olyan tinilányosan hátra simítja a haját, olyan cukika...

kover_laci

reform

(Fotók: Reform/Arcanum Digitális Tudománytár)