Ez ám a morális fölény: Láthatóan egy „picit” megfáradt a fideszes polgármester - videó

Polics Józsefről van szó, akiről elég annyit tudni, hogy jelenleg ő Komló polgármestere, és a napokban Tuzson Bence társaságában gúnyos hahotázásba kezdett a 21. Komlóért Expó rendezvény megnyitóján, amikor az őszi önkormányzati választáson ellene induló, egyébként jelentős ellenzéki támogatással bíró Ferenczy Tamás arról beszélt köszöntőjében, hogy a Komló Összeköt jelöltjeként véget vet az eddigi lenyúlási gyakorlatnak, miután megnyerte a helyi választást.

Nos, Polics most a szokásos, kormánypárti szereplők körében szinte kötelező stílusjegyként hordozott pökhendi viselkedésen túl adott még magából valamit választóinak. Nem is keveset!

Egy helyi lakos elmondása szerint a Komlói Napok rendezvény (korábban Bányásznapok) a közelgő választások hatására átment kampányrendezvénybe, Polics pedig szélesre tárta száját, és beindult a nyelvrotor pártja ajnározása érdekében. A hírek szerint a szokásos mantra ment ezerrel, miszerint minden a Fidesznek köszönhető, nélkülük pedig minimum az Armageddon jön.

Az már más kérdés, hogy ezt a maszlagot a választók mennyire fogadták be, hiszen Polics mindezt, fogalmazzunk úgy, hogy több napon át, meglehetősen "jó hangulatban" igyekezett elhitetni az emberekkel.

Péntek este aztán tetőfokára hágott a hangulat, az R-GO koncertje alatt a fideszes polgármester végképp elszabadult, a videóban ezt 6:36-tól tudod megtekinteni. Hogy Polics itt éppen mit próbált mondani? Passz. A megfejtéseket kommentben várjuk. Októberben pedig majd kiderül, hogy a komlóiak tényleg egy ilyen formátumú embert szeretnének-e látni a település élén.