Olvasói kérésre: Vác bukott fideszes politikusainak az alábbi videóval szeretnénk kedveskedni!

"Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincs ború, örökkévaló" – írta híres versében Wass Albert. És milyen igaza volt, hiszen az élet ilyen: egyszer fent, egyszer lent. Egy minimális IQ fölött az ember fia általában tisztában van az élet ezen indíciumával. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit énekelhettek Vác kormánypárti politikusai a tegnapi este folyamán, amikor sorra érkeztek a megsemmisítő eredmények. Az eddig fideszes Fördős Attila helyett ugyanis az ellenzéki összefogás színeiben induló Matkovich Ilona lett Vác polgármestere, a közgyűlésben pedig a 14 mandátumból 9-et húzott be az ellenzék. Erre mondják mifelénk, hogy K.O.

Tükörre pedig néha szüksége van minden embernek, még a váci fideszeseknek is. Talán a tegnapi megalázó vereség még a videón szereplő, túlságosan mély intellektussal nem igazán vádolható fideszeseknek is adhat egy kis önismereti leckét. Szóval, terápiás jelleggel szóljon az emlékeztető dalocska: