Az utcanévtáblák cseréje politikai maszturbáció
Budapest újonnan megválasztott polgármestere egy új korszakot ígér a fővárosiaknak, ehhez viszont nélkülözhetetlenek az elegáns gesztusok, nagyvonalú kompromisszumok. Hiszen éppen így, ezzel a gondolkodással sikerült legyőzni - szinte csodával határos módon - egy féldiktatúrában a zsarnok helytartóit, a kormánypártok jelöltjeit az elmúlt vasárnap. Vajon sikerül-e utcanévtáblák cseréje, szimbolikus árokásások nélkül végigcsinálni az elkövetkező időszakot?
Van abban valami szimbolikus, amikor az Isztambul városát néhány hónapja elbukó török diktátor, Recep Tayyip Erdoğan és a magyar fővárost, Budapestet vasárnap szintén elvesztő barátja, Orbán Viktor együtt paroláznak a kurdok elleni szíriai népírtás kezdetén, miközben Karácsony Gergely biciklivel fut be a városházára.
Ami elég menő, hiszen a biciklizés a fiatalabb generációknál már önmagában „szexi”. S bár Nyugaton a kerékpározásnak egy polgármester esetében nincs túlságosan nagy hírértéke, náluk még ez is újdonság, főként a még járni is csak komótosan-mackósan képes Tarlós István után. De Európában - Mark Rutte holland miniszterelnöktől egészen Boris Johnsonig - számos miniszterelnök (!) jár biciklivel. Képzeljük el Orbán Viktort a várból letekerni a parlamenti irodájába! Nem megy? Nekünk sem. Olyan mérhetetlenül távol áll napjaink valóságától. Karácsony viszont rutinos kerékpáros, aki be is futott a Városházára két keréken. Ügyes PR-fogás, nekünk is tetszik. Az ingyenes kormánypropaganda fővárosi lenullázása szintén menőség, nagyon fontos, hogy legalább az ellenzéki városokban legyen normális a tájékoztatás és tűnjön el a propaganda, ha már országosan úgyis velünk marad a köztévében, a rádióban, a nyomtatott lapokban, valamint a Tényeknek csúfolt lakájhíradót sugárzó TV2-n. Tarlós István és Demszky Gábor díszpolgári címe is jó válasz lehet arra a már-már polgárháborús propagandára, amit Orbán irányításával rottyant nekünk a Fidesz nap mint nap.
Igenis fontos, hogy pacifizáljuk a politikát, hogy megmutassuk az embereknek, hogy a fideszes pitbullpolitika nem normális, beteg, kisebbségi komplexussal küzdő emberek sajátja. Hogy lehet másképpen, máshogyan úgy, hogy tudjuk, hogy a másik ember attól még, hogy a másik oldalon politizál, még nem ördögtől való. A vasárnap szabaddá vált, ma már „ellenzéki” városok és települések összehívása, enumerációja szintén fontos dolog: alkossunk közösséget, kapjon identitást ez a sokféle ellenzéki politikus és szavazó. Az éppen elég, hogy szabad magyarokról beszélünk; akik bár totál máshogyan vélekednek a világról, de egyben elkötelezettek: véget kell vetni a korrupt zsarnokságnak, amely családi vállalkozásnak tekinti hazánkat és saját kasszájaként kezeli annak közpénzállományát!
De, ha ilyen fontos dolgokban egyetértünk, akkor mi a fenének is kellene a szimbolikus politika önkielégítését jelentő utcanévtábla cserékről, meg köztér átnevezési kérdésekről lamentálni?
Nem kell!
Ezt elfogadni és megérteni legalább annyira menő, mint betekerni biciklivel a városházára. Először számoljuk fel a parkolási maffiát, meg tegyünk rendbe egy csomó dolgot, aztán majd ráérünk közösen gondolkodni Wass Albert vagy éppen Szabó Lőrinc nagyságáról...