A választás után sem állt meg az élet: A kormány még mindig az illegális migrációt "állítja meg"

Ezúttal Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt a soros. Mármint a soros sorosozó.

Közép-európai összefogással megállítható az illegális migráció, továbbá a béke és a biztonság is megőrizhető - jelentette ki csütörtökön a veszprém-újmajori gyakorlótéren rendezett hadgyakorlaton.

Emlékeztetett, miután 2015-ben, 175 kilométer hosszú fizikai határzár felállításával lezárták a magyar zöldhatárt, az illegális migránsok betörését megállították a visegrádi országok, valamint Ausztria együttműködésének köszönhetően.

És az azért különösen jó, hogy emlékeztetett, mert a határzárról és az illegális migrációról alig hallani a magyar közéletben, de legfőképpen nem a kormánypártok állal.

Benkó  megjegyezte, hogy a magyar kormány állásfoglalása egyértelműen az, hogy a gondokat ott kell kezelni, ahol keletkeznek. Ezért vesz részt mintegy kétezer magyar katona békefenntartó misszióban a világ különböző pontjain.

És bizonyára ezért parolázik Orbán rendre azzal az Erdogannal, aki épp a kurdok elleni szíriai népirtást vezényli. A béke és a biztonság jegyében. Kizárólag.

Ja, s mellesleg Orbán Viktor a V4-országok kormányfőivel folytatott megbeszélésen tegnap arról beszélt, hogy valós a veszélye, hogy újabb jelentős migrációs mozgás indul Törökország felől Európa irányába. De nem ám a török pusztítás miatt, hanem akkor, ha "nem sikerül Szíriában biztonságos zónát létesíteni a visszatérő menekültek számára". Akkor oké.