5 éve gázolták halálra a felcsúti juhászt

Az Orbán–Mészáros-klánnal gyakorlatilag háborúban álló Váradi Andrást 2014. október 11-én, kampányelőkészületek közben ütötte el egy autó.

Idén októberben van öt éve annak, hogy meghalt az Orbánék ellen hadakozó önkormányzatiképviselő-jelölt.

Váradi Andrásnak széles körű nyilvánosságot kapott konfliktusa volt Mészáros Lőrinccel, a szomszédos Felcsút polgármesterével, mezőgazdasági nagyvállalkozóval. Korábban Váradi használta a Csákvári Állami Gazdaság kezelésében álló földek egy részét, de miután Mészáros az érintett földet megvásárolta, Váradi birkatenyésztői tevékenysége ellehetetlenült. Váradi ezután perelte Mészárost, azzal érvelve, hogy ő az állami gazdaság földjét már hosszú ideje használja és műveli, és így az elbirtoklás útján az ő tulajdonába került. Miután ennek az érvelésnek a bíróság nem adott helyt, Váradi azzal érvelt, hogy a földre általa épített objektumok értéke meghaladja a telek értékét, és ezért jár neki a föld. A per a kimeneteltől függetlenül is nehézséget okozott Mészárosnak, mert ő a vitatott földterületre jelzáloghitelt kívánt fölvenni, de ez a per eldőltéig nem lehetséges.

A konfliktusnak politikai vetülete is van. Mészáros Lőrinc közeli kapcsolatban van Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki Felcsúton nőtt fel. Váradi András állítása szerint Mészáros a földet „pártkatonaként” szerezte. Elmondása szerint egyszer maga Orbán is megállt autójával Váradi hodálya előtt.

Váradi András arra is panaszkodott, hogy Mészáros, valamint a vele és a miniszterelnökkel szintén közeli kapcsolatban álló Flier János helyi gazdálkodó zaklatták őt, megfélemlítették. Flier egyik alkalmazottja egy alkalommal áthajtott egy kombájnnal Váradi búzatábláján (Flier szerint ez elkerülhetetlen volt, és ígéretet tett a kár megtérítésére). Egy másik alkalommal Váradi elmondása szerint Mészáros biztonsági cégének két alkalmazottja több napig Váradi háza előtt parkolt, és feljegyezte, kik jönnek-mennek a háznál.

2014 májusában egy másik ügyben elmarasztalta és pénzbírságra ítélte a bíróság Mészáros Lőrinc két alkalmazottját, amiért azok ellopták és Mészáros földjébe szántották Váradi felhalmozott százezer forint értékű zöldtrágyáját.

 - írja róla a Wikipédia.

Elment. Örökre. Pedig valahogy ilyennek képzeli az ember a mesebeli igazmondót. Tragédiája vajon kiknek a lelkén szárad? 

(Főkép: Reviczky Zsolt / egykori Népszabadság)