Újabb pofon Orbánnak: Csak ő és a Fidesz nem lehet majd ott az Európai Néppárt kongresszusán!

Az Európai Néppárt (EPP) fenntartja Orbán és a Fidesz tagságának felfüggesztését: egyedül őket nem hívják meg a pártformáció novemberi kongresszusára.

Mint az már közismert az EPP március 20-án felfüggesztette a Fidesz tagságát, s ez azóta mit sem változott. Ennek eredményeként a szamárpadba ültetett Orbánék nem vehetnek részt a Zágrábban megrendezésre kerülő párteseményen, így nem szólhatnak bele olyan rendkívül fontos és a magyar kormánypárt, tehát Magyarország jövőjét is nagyban meghatározó döntésekbe, mint például az EPP új elnökének megválasztása.

Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a francia Joseph Dault a lengyel Polgári Párt jelöltje, az Európai Tanács-elnökként Orbánt és politikáját élesen bíráló Donald Tusk válthatja. Ez rendkívül rossz hír Orbán számára, hiszen az eddig fagyos, levegőtlen légkör jéghideggé válhat, s végleg elfogyhat a magyar kormányfő körül a levegő. A sokak által csak Vlagyimir Putyin európai emberének tartott Orbán egyébként is újra elrúgta a pöttyöst a szíriai török offenzíva melletti kiállásáért, ahol az elmúlt napokban a török fegyveres erők feltehetően tömegesen követhettek el háborús bűnöket a szír keresztények, illetve a kurdok ellen.

Persze Deutsch „Ennyike” Tamás már próbálja is azzal kimagyarázni a hatalmas égést és diplomáciai fiaskót, hogy ők maguk döntöttek úgy, hogy nem kívánnak részt venni az egyébként nyilvánvalóan fontos nemzetközi politikai eseményen. Nem minket pofoztak meg, hanem mi kértünk egy hatalmas sallert… Hihető. Ja, nem!

 

A volt lengyel kormányfő Orbánhoz intézett helsinki beszédét itt nézhetik meg:

(Via Népszava)