"A Jobbiknak sok sikert kívánok!" - Vona Gábor kilépett egykori pártjából

„Más dimenzióban veszek részt a közéletben” – indokolta távozását a volt pártelnök.

Mint az köztudott, Vona Gábor az általa életre hívott Második Reformkor Alapítvány vezetőjeként tevékenykedik jó néhány hónapja. Lényeges, részben provokatív társadalmi kérdésekre hívja fel a figyelmet. Ilyen volt a pártmentes önkormányzatok, illetve újabban a romák felzárkóztatásának húsba vágó kérdése is.

Más dimenzióban veszek részt a közéletben. Olyan társadalmi problémákkal szeretnék foglalkozni, amelyek nem férnek bele a pártpolitikai keretekbe. Vloggerként hasznosabb és hitelesebb, ha nem vagyok egyik pártnak sem a tagja

 - nyilatkozta a Népszavának Vona Gábor.

A Jobbik tavalyi parlamenti választásokon elért eredményét - információink szerint - többen csalódásként élték meg az ellenzéki párton belül. Mi azért kíváncsiak lennénk, hogy az egykori elégedetlenkedők közül vajon hányan maradtak végül a Jobbikban, illetve, hogy a maradók közül hányan tudnák a tavaly áprilisihoz hasonló - 20 parlamenti mandátumot jelentő - választási eredmény közelébe juttatni a pártot.

Vona Gábor lemondása óta a Jobbik komoly válságot élt át, hiszen a párt karizmatikus vezetőjének eltűnését a kormánypárt által irányított „belső harcnak" leplezett szalámipolitika jellemezte. Reményt adhat az ellenzéki párt szavazóinak, tagságának, illetve politikusainak, hogy hosszú idő után egy újabb - Vona Gáborhoz mérhető - karizmatikus politikus tűnt fel a színen a jelenlegi frakcióvezetőként tevékenykedő, de nemrégiben a Jobbik elnökségért is bejelentkező Jakab Péter személyében. Jakab az önkormányzati választások után meg is jelölte azokat az embereket, akikkel a Jobbik elnökségét elképzeli. A politikus által megnevezett személyek jelentős része az egykori alapító-pártelnök bizalmát is élvezte, mint például a Jobbik egyetlen EP-képviselője, Gyöngyösi Márton, Lukács László, Szilágyi György, valamint Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselők, de olyan országosan kevésbé ismert emberek is, mint a szombathelyi Balassa Péter vagy Mátraballa volt polgármestere, Dudás Róbert is az egykori „néppárti vonalhoz” tartoztak. Ennek a mára jórészt lezárult néppárti folyamatnak a kontinuitását jelenti Jakab Péter valószínűsíthető pártelnöksége, aki Vonához hasonlóan a „se nem bal, se nem jobb” politikáját hirdeti.

Vona Gábor sok sikert kívánt a Jobbiknak, a Jobbik jelenlegi vezetése pedig sok sikert kíván Vona Gábornak.