És az megvan, hogy Orbánéknál az is felmerült, hogy ne Budapest legyen Magyarország fővárosa?

„Felmerült, de elvetettük” – válaszolta újságírói kérdésre Gulyás Gergely az eheti kormányinfón.

2019. október 13-án tartott magyarországi önkormányzati választások sajátos politikai konzekvenciáinak eredményeként, ma részben ismét Debrecen töltheti be a honi konzervativizmus politikai hátországában kiemelt szereppel bíró közigazgatási központ, és a szellemi-közéleti értelemben vett és pertinax acis nemzeti ellenállás új „fővárosának” szerepét

- írta egy héttel ezelőtt - feltehetően végső elkeseredésében - ifj. Lomnici Zoltán orbánista alkotmányjogász, a Békemenetnek csúfolt gyűlöletmasírozást szervező CÖF szóvivője. És úgy tűnik, hogy nem viccről van szó.

Nos, valóban komoly kihívás elé állítja az embert, amikor ilyen tenyérbemászó képű Draskovics-félék, meg egyéb hibernált szoci múmiák térnek vissza ilyen-olyan pozíciókba a Karácsony Gergely vezette fővárosba, de amikor beleborzongunk az ilyenekbe, akkor elegendő elolvasni egy ilyen, illetve ehhez hasonló hírt, meg ránézni a Békamenet első sorában tülekedő Bencsik-Bayer-Stefka triászt bemutató fotóra és inkább lenyeljük a békát, lehet az akár góliátbéka is…

Annál azért kevesebb szánalmasabb dolgot tudok elképzelni, amikor az Orbán-kormány csupán azért akarná megváltoztatni Magyarország fővárosát, mert az önkormányzati választásokon bukta Budapest fölötti uralmát.

Bolond lyukból bolond szél fúj...

(Főkép: Soós Lajos/MTI)