A „betiltott” Lokál 8. száma jelent meg úgy, hogy a saját állításuk szerint be vannak tiltva

A Lokál szerkesztősége már nyilvánvalóan azt se tudja, hogy „fiú-e vagy lány”.

November 7. most már a Lokál miatt is emlékezetes lesz (a következő néhány másodpercre). Mert amit a „mindent-lezárok-dögöljetek-meg” diktátor duett csütörtökön Budapest lakóival leművelt, az messze felülírja ezt a kis következetlenséget. De azért erről se feledkezzünk meg!

A Lokál-univerzumban a párhuzamos valóságok (vagy hazugságok) mindig is jól megfértek egymás mellett. Az alábbi képen látható, hogy a „sima” Lokál november 7-i címlapján továbbra is töretlenül ott díszeleg a „BETILTVA” logó, egyébként már több mint egy hete folyamatosan. Szóval az október 31. óta „betiltott” szemeteskuka-bélelő nyolcadik száma jelent meg úgy, hogy közben a saját állításuk szerint be vannak tiltva. Világos. Közben viszont a Lokál extra XI. kerületi, szintén november 7-én megjelent számán nincs ott a „BETILTVA” logó. De hát miért? Biztos nem mutatott volna jól, ez lehet a megfejtés. És ha nem néz ki jól, akkor inkább mégsincs „BETILTVA”. Milyen könnyen veszik a sajtószabadságot!

Ahogyan korábban megírtuk, Németh Szilárd már napokkal az önkormányzati választások után azt kezdte fújni teljes pacalból, hogy Karácsony mindjárt be is tiltja a Lokált. És ha a birkózók gyöngye ezen aggódik, akkor mindnyájan kezdhetünk rettegni. A Lokálnak speciel pont 2 hét kellett, hogy ezt tegye, nyilván eddig tartott a klassz kis „BETILTVA” logó megterveztetése (feltehetően jó pénzért, ami persze főleg közpénzből vándorol hozzájuk) és engedélyeztetése a főnöknél (bárki is legyen az igazi főnökük). Az extra kiadás majdnem egy hónap elteltével sem retteg? Hát nem olvasták Németh Szilárdot?

Amúgy különböző forrásokra hivatkozva megírtuk már október 21-én, esély van rá, hogy épp a fideszes médiabirodalom irányítói fogják megszüntetni a Lokált (is). Hogy ez csak egy pletyka vagy élesített terv, az még nem egyértelmű. A Lokálnak viszont „jó szokása” mindenféle ilyen pletykákba belekapaszkodni, majd telekürtölni a világot a Fidesz érdekeinek legjobban megfelelő rémhírekkel.

Hónapok óta napirenden van ez a téma, mármint hogy a hatalomnak talán többé nem is lesz rájuk már szüksége, így bármikor kihúzhatják alóluk a széket, de furcsa módon erről – meg hogy mindez hogyan érintené a sajtószabadság kényes kérdését, amit mostanában annyira igyekeznek védelmezni – még egyetlen cikket sem olvashattunk tőlük. Mindenesetre én már most kikészítettem magamnak egy százas papírzsepi-csomagot, hogy ha netán mégis bekövetkezne, amitől mindannyian tartunk, letörölhessem majd patakokban folyó könnyeimet.