Az megvan, hogy Fideszéknél Stefka István már "rendszerváltó újságíró"?

Figyelem, az alábbi sorok egyesek számára igen felkavaróak lehetnek!

Stefka István, akit 1982-ben az államszocialista belügy tüntetett ki, és a korszak legaljasabb figurái között játszotta ugyanazt megalkuvó szerepet, amit manapság NERisztánban, mostanra "rendszerváltó újságíró" szerepben mutatkozik. Sőt, portréfilm is készült róla. Olyan portréfilm, amit a déli határon migránst felrúgó produkciójáról elhíresült László Petra készített. 

Most pedig, hogy a szemünk előtt pergő képsorokat sikerül rendezni a történelmi és morális térben egyaránt, megmutatjuk, hogyan számol be minderről a Pesti Srácok, körülírni ugyanis mindezt nehéz, mondhatni lehetetlen:

"Miért emlékeznek sokan ma is nosztalgiával a Kádár-korszakra? Milyen illúziókra, hazugságokra építették a gulyáskommunizmust? Hogyan kezdtek felébredni, magukra találni és megerősödni azok, akik a rendszer igazi ellenfelei lettek? Hogyan lehetett túlélni? Kik voltak a valódi rendszerváltók és kik az árulók, akiknek feladata a belső bomlasztás és a kommunisták politikai karanténból való kiemelése volt? És főként hogy lehetséges az, hogy harminc évvel a rendszerváltás után, az Alaptörvénybe foglaltak ellenére visszatérhetett az önkormányzati hatalomba a kommunista nómenklatúra maradványa? Többek közt ezeket a kérdéseket vitattuk meg a “Túléltük hát, bár igénybe vett” mottójú pódiumbeszélgetésen Selmeczi Gabriella rendszerváltó politikus, a budaörsi Fidesz alapítója, Alexa Károly rendszerváltó értelmiségi, a diktatúrában meghurcolt Mozgó Világ szerkesztőség egykori helyettes vezetője, Horváth Attila rendszerváltó jogász, egyetemi tanár, a Független Jogász Fórum alapító tagja, ma alkotmánybíró, valamint lapigazgatónk, Stefka István rendszerváltó újságíró részvételével. A vita moderátora Huth Gergely főszerkesztő volt. A múlt pénteki, a PremierKultCafé csordultig megtelt nagytermében tartott rendezvényünkön László Petra és férje, László Gábor Stefka István kalandos és tanulságokkal teli pályájáról szóló portréfilmjét is bemutattuk, amely Az Öreg címet kapta. Nézze meg a filmet és a beszélgetés vágatlan videóját!"

Nos, mi azt egyáltalán nem javasoljuk, hogy bárki is nézze meg a vágatlan videót, a "trailert" viszont érdemes, hogy jól induljon a nap!

Ha esetleg valaki nem emlékezne, az alább látható a Stefka István volt a "rendszerváltó újságíró". 1982-ben.