És az megvan, hogy 2013-ban Rogán még "provokációnak" nevezte a Horthy-szobor állítását?

A Fidesz akkori parlamenti frakcióvezetője korábban azt mondta, sohasem értett egyet azzal, hogy Horthy Miklós egykori kormányzónak szobra legyen.

A Jobbik kezdeményezésére 2013-ban mellszobrot kapott Horthy Miklós a fővárosi Hazatérés Templománál a Szabadság téren. A szobor korábban is létezett, csak a templomon belül állt, ekkor azonban - szintén magánterületre - a templom elé került. Ez a lépés akkor hatalmas felháborodást váltott ki, a Bajnai Gordon-féle Együtt–PM Szövetség tüntetést is szervezett.

A Fidesz ugyancsak nem tapsolt örömében.

"Belvárosi polgármesterként az elmúlt években mindig is következetes volt abban, hogy közterületen - vagyis ahol az önkormányzatnak illetékessége van - nem lehetett ilyen szobrot felállítani. A Horthy-szobrot azonban egy magánterületen helyezték el"- fogalmazott Rogán 6 évvel ezelőtt.

És ahogy tette azt közleményben, úgy sajtótájékoztatón is provokációnak minősítette az eseményeket. Ezt azzal magyarázta, hogy nincs szó új szoborról, az ugyanis már több éve a templomban volt, "most annyi történt, hogy kihozták (...), amit nyilvánvalóan provokatív szándékkal tettek meg".

Mindez csak azért jutott eszünkbe, mert vasárnap Lázár János megható sorok fogalmazása közben vitt virágot a pont 100 éve Budapestre bevonuló Horthy sírjára.

Szeptember 15-én mellesleg a Hajdúböszörményhez tartozó Bodaszőlőn a fideszes polgármesterrel együtt avatottak Horthy-szobrot. Bár tény, az eseményt igyekeztek titokban tartani.

Amúgy semmi különös, csak gyorsan cserélődnek a köpönyegek.