Novák Katalin büszkén jelentette be, hogy 2021-re emelik a 130 ezret kereső bölcsődei dolgozók bérét

Vajon Novák Katalin meddig bírná havi 130 ezer forinttal?

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán.

Novák Katalin azt mondta, hogy az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése. Az emelés részeként a bölcsődei pótlékot kiterjesztik a bölcsődei dajkákra és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre és szaktanácsadókra is, valamint jelentősen megemelik annak összegét - mondta.

Emlékeztetőül:

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) a nyáron a Facebookon indított egy kampányt, hogy felvilágosítsa a magyar közvéleményt a siralmas állapotokról, mely a diplomás bölcsődei nevelők körül uralkodik. Vannak ugyanis olyanok (nem kevesen), akik diplomával 134 ezer forintot visznek haza.

2021-re talán megkereshetik a 160 ezret is. Az már valami!