Orbán szerint "szamárság" az a felvetés, hogy az uniós források kifizetését jogállamisági kritériumokhoz kössék

Nekünk, a Fidesz-kormánnyal az élen az valóban nem lenne nyerő konstrukció.

Ma sem hozott sok újat Orbán Kossuth Rádiós szereplése: migráns, Soros, nagyonerősfejlődőhazafi magyar gazdaság és sorosbrüsszel szemét EU - nagyjából így összegezhető a pénteki napindító.

De azért fontos információval is gazdagabbak lettünk. Például azzal, hogy a Fideszt nem zárják ki a Néppártból, ők döntenek majd, hogy mi lesz a sorsuk. Donald Tusknak, az Európai Néppárt új vezetőjének álláspontját, miszerint a szabadságjogok nem áldozhatók fel a biztonság oltárán, úgy kommentálta: a Fidesz azt várja, hogy a Néppárt tisztázza nézeteit és terveit, mert amíg a magyar kormánypárt nem tudja, mire számítson, addig függőben tartja tagságát.

„Nem tudjuk még mi sem, ezért tartjuk függőben a tagságunkat, nem döntöttük még el, hogy folytatjuk-e a közös életünket a Néppárttal. Ha a néppárt tisztázza, majd döntünk.”

A másik lényeges dolog, hogy 

Orbán szerint szamárság az a felvetés, hogy az uniós források kifizetését jogállamisági kritériumokhoz kössék, és ebből nem lesz semmi.

Ja, akkor oké. Nem is a jogállamiság hiányával van a baj, csak azzal, hogy ne ezen múljon már az uniós lóvé.

Magyarország EU-s megítélésével kapcsolatban egyébként Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője a Zsúrpubinak éppen azt mondta, hogy Brüsszelben Orbán neve rendre negatív kontextusban merül fel, és ezáltal Magyarország is folyamatosan elszigetelődik.