Csak a szokásos: Hó esett, Budapest meg elesett

Ismét bekövetkezett az a váratlan decemberi esemény, amit havazásnak nevezünk. Természetesen Budapest nem tudta kezelni a hirtelen lecsapó, ilyenkor különösen döbbenetes természeti csapást.

Korán reggel már csődöt mondott a MÁV, és csak arra lehetett számítani, hogy ahogy a havazás folytatódik, a helyzet is ezzel egyenes arányban romlik. És most jött egy újabb szürreális adalék a szürrealizmusban:

Karácsony Gergely főpolgármester közölte, hogy nincs elég ember hóeltakarításra.

És hogy erre hogyan jött rá? Hát úgy, hogy megkérdezte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-től, hogy hogy állnak a hóeltakarítási munkák. December 2-án. Délelőtt.

Nos, valóban nem is lehetett volna ennél alkalmasabb időpont annak kiderítésére, hogy van-e elég munkás, aki eltakarítja a havat az útról, télen. 

Korábban sem volt jobb a helyzet, ha valaki esetleg nem emlékezne, még bőven a Tarlós-korszakban, idén januárban a BKK omlott össze egy kis hótól.