Néhány 60 feletti figura megmutatta, mitől döglik a légy - Budapesten adott koncertet a Front 242!
A frontérzékenyek örülhettek, hiszen az EBM stílusteremtő nagyágyúi ismét Budapesten koncerteztek. A Front 242 vasárnap este az Akvárium kishalljában adott egy nagyon szigorú, nem túl hosszú koncertet.
Érdemes egy picit elidőzni a csapat múltján és jelenén. A belga Aarschot-ban járunk, 1981 környékén, amikor is két barát Daniel Bressanutti és Dirk Bergen találkozott az Under Viewer formáció két tagjával, név szerint: Patrick Codenysszel és Jean-Luc De Meyerrel. A négyes kollaborációjából nemsokára meg is született a Geography címet viselő lemezük, ami tulajdonképp egy furcsa elegye lett az akkori elektro-punk, indusztriál, szinti-pop és egyéb wave stílusoknak.
A repetitív, csupasz, hideg ritmusok minimalista struktúrái mai füllel leginkább a koraibb Kraftwerkhez és talán Peter Gabriel 80-as évek elején megjelent lemezeihez hasonlíthatók, persze némi egyedi fűszerrel keverve. Gondoljunk csak bele, Belgium a zenéit tekintve - már a földrajzi közelség miatt is - kvázi „ki volt/van szolgáltatva” az Észak-Német és a brit zenei hatásoknak is.
Ehhez jön némi flamand/vallon esszencia és kész is egy addig ismeretlen új zenei stílus. Az akkortájt alkotó bölcs megmondók nem is tudtak mit kezdeni velük, új kategóriába sorolták a zenekart. Ez lett az EBM, azaz Electronic Body Music. A kvázi tribalista alapúnak tűnő zenéjük, az analóg szintetizátorokra és a szó nem pejoratív értelemben vett primitív dobprogramokra épül, nagyon feszes és nagyon táncolható, sokak szerint erősen hipnotikus. Első lemezeik mintha egy transzba esett kőkori varázsló ritmusai lennének a korunknak megfelelő technikával lejátszva.
Nem meglepő, de a Front kezdeti sikerei is természetesen a szintetizátorok és elektronikus hangszerek elterjedésével is magyarázhatók, egy érdekes legenda szerint a csapat egyik tagja egy lottónyeremény után azon gondolkodott, hogy egy új BMW-t vagy egy szintit vegyen-e a nyereményén. Ma már tudjuk, hogy melyik tárgyra esett a választás. Szerencsénkre. A banda Bergen távozása után 1983-ban új taggal, Richard Jonckheerevel gazdagodva kezdte el menetelését, s bár utolsó sorlemezük 2003-ban jelent meg Pulse néven, sikerük azóta is töretlen. Manapság már csak a koncertezésnek élnek, de rengeteg side-projekt létrejötte fűződik a tagokhoz és az éra egyéb csapataival is szívesen kooperáltak, kooperálnak.
Legnagyobb sikereiket a 90-es évek elején érték el, ekkor a Sony leszerződtette a zenekart. Tyranny For You című korongjuk a jó promóciónak is köszönhetően komoly sikereket ért el világszerte, később - a ’90-es évek közepétől - a Front 242 a technosabb, progresszívebb zenék irányába fordult, tulajdonképp az indusztriál és a szinti pop hanyatlását, ahogy jó néhány sorstársuk, ők sem élték túl, napjainkra valójában egy nosztalgia csapattá váltak, de szerencsére folyamatosan koncerteznek, így mentették át magukat a jelenkornak. Az élő fellépéseiken megszokott, ámbár sokaknak fura, militarista megjelenésük egyben hajaz a cyber punkra és a sci-fi egyéb disztópikus stílusaira is.
Mondanivalójukban megjelent a politika is. Jónéhány zenekarra tettek komoly hatást, talán a legismertebb rajongójuk nem más, mint a Prodigy (és annak tagjai). Akik tulajdonképp elég jól le is másolták a csapat színpadi megjelenését.
Egyébként nem először jártak Magyarországon, bevallom meglepődtem, hogy a szervezőknek - az eddigiektől eltérően - komoly számú közönséget sikerült a decemberi hideg ellenére az Akváriumba varázsolniuk. Egyrészt az EBM – Indusztriál kurzus elég erős hazánkban. Ez köszönhető az egykori, de ma is aktív Depeche Mode Fanklubnak, ami hosszú évekig adott otthont az indusztrial/ebm rajongóinak, másrészt a Fekete Lyuknak és egyéb kultikus helyeknek is. Elég komoly aktivitást mutat az éra hazai facebook csoportjai is, a stílus hazai fanatikusai előtt le a kalappal! Ami meglepett, hogy jó néhány külföldi is benézett a buliba, hallottam német, francia, szlovák hangokat is. A KisHall konkrétan dugig megtelt, egy gombostűt sem lehetett leejteni. A megjelent társaság meglepően vegyes volt, korosztályok szintjén is változatos közönséget vonzott vasárnap a Front 242.
A koncert fél 9 után kezdődött a First In First Outtal, majd a Take One lebegő szinti riffjei csaptak bele a közönség arcába, olyan erővel, hogy magam is meglepődtem. A banda a színpadon egy pillanatra sem lankadt. Richard 23 és Jean De Meyer kvázi MC-zése kiegészítve a elektronikus dobokon játszó Tim Kroker ritmusaival úgy kapták fel a közönséget, hogy a Gaia-n és még néhány általam be nem azonosítható szintin pötyögő Patrick Codenys is meglepődött. Brutális hangulatot teremtettek az öregek a színpadon és a nézőtéren is. Persze a Frontra jellemző színpadi mozgáskultúra önmagában megmosolyogtató, mondom ezt úgy, hogy nem jártam az Erica C táncstúdióba. Önmagában azonban annyira nem hétköznapi, hogy nehéz szavakkal körbe írni, látni kell.
A buli gerincét az 1982-es Geography lemez adta, ami leginkább a zenekar korai lemezeit kedvelőknek nyújtott nagy élményt, köztük nekem is. A teljesen puritán színpadképet csak néhány monitor jelentette, amin háborús felvételek és mindenféle absztrakt videók futottak. A Take One, a monoton No Shuffle , a játékosabb Don’t Crash és a politikai hangvételű Funkahdafi nagyon komolyan megalapozták az estét, a csapat teljesen eggyé vált a közönséggel. A folyamban pedig nem volt megállás, az 1987-es Official Version már szofisztikáltabb dalát a Quite Unusal-t a ’88-as Front By Front album egyik kiemelkedő szerzeménye az In Rhythmus Bleiben követte, amit a Together majd a hipnotikusan, melankolikus Kampbereit lassított le. Aztán jöttek a nagy klaszikusok, a Commando Mix, az első kislemezre nyomott daluk a Body To Body, az Operating Tracks majd a U-men. Hogy következzen a csapat egyik legismertebb kreálmánya, a Headhunter, amihez 1988-ban még a siheder Anton Corbijn rendezett klipet. A közönség folyamatos tapssal, ugrálással és tánccal hálálta meg a klasszikusokat.
A fűtésszámlára tuti nem kellett gyorskölcsönt felvenni, szinte meg lehetett gyulladni a teremben. A Tyranny for You sikerkorong Moldaviaja zárta a bulit, amit két ráadás a Happinnes és a vallási kérdéseket is feszegető Welcome To Paradise követett. Ez a Setlist, ahogy a bevezetőben már jeleztem, nem tűnik soknak, de higgyék el, azt az egy óra tíz percet, amit a hétvégén az Akváriumban töltöttem biztos, hogy nem fogom elfelejteni. Ez a néhány 60 feletti figura megmutatta mitől döglik a légy. Az egy dolog, hogy visszarepülhettem az időben 30-40 évet, de még jól meg is mozgattak. A csapat jó erőben van, s remélem úgy is marad még jó ideig! Ellentétben a mai trendekkel, ők egy olyan kor szülöttei, amikor még az olyan stílusok, amikre ma már kevesen emlékeznek, szinte hetente nőttek ki a földből, erős konkurencia mellett alkottak maradandót. Kísérletező zenéjük pedig el se hinnék hány és hány mai csapat zenéinek az alapját adják. Az pedig, hogy ennyi energia van bennük, irigylésre méltó, ahogy az alázat is, ahogy a rajongóikkal bánnak. Valószínűleg ők sem gondolták volna a lottó nyereménnyel a kezükben, hogy egy szintetizátor megvásárlása ilyen módon és mértékben megváltoztatja majd az életüket!
Amit sajnálok, hogy a merch pultot teljesen lerabolták a hangverseny végére, pedig szívesen vettem volna pár ritka bakelitet otthonra. Így a buli után be kellett érjem azzal a rakat Front cd-vel, amit még a Metro-Nomban és a Wave-ben gyűjtöttem össze az elmúlt évtizedek alatt! Remek buli volt. Részemről 10/9.