Egy asszony ingatlana: Kocsis Máté feleségének százmilliós balatoni nyaralója van

A cím Al Pacino híres filmjére hajazna, persze tudom, több szempontból is sántít a hasonlat. Egyrészt, ha a kormánypártól van szó, egyáltalán nem egyedi az eset, hiszen bőven akadnak igencsak tehetős hölgyek a Fidesz körül, másrészt Kocsis távolról sem egy Al Pacino.

Az azonban kétségtelen, hogy a fideszes frakcióvezető és Kocsisné akár filmsztárnak is érezhetik magukat, ha a révfülöpi, 1100 négyzetméteres, úszómedencés ingatlanukban mulatják az időt.

A nyaraló természetesen nem szerepel Kocsis Máté vagyonnyilatkozatában, hiszen az teljes egészében takarékos kis neje tulajdonában van. A 24.hu értesüléseire a fideszes politikus egyébként telefonon is reagált, sőt a lap munkatársát irodájába is meginvitálta, a diskurzust pedig kamerával és diktafonnal is rögzítette, ezt követően aztán

nem járultak hozzá a beszélgetés közléséhez.

Kocsis állítása szerint azonban így fest a történet:

A balatoni nyaraló összesen 97 millióba került, a telket 13,5 millió forintért vette a drága felesége, mindezt pedig azért tehette meg, mert eladta a II. kerületben örökölt lakását. Az építkezést pedig a Kocsisné szülei által értékesített, mintegy 300 négyzetméteres budaörsi ház értékéből fedezték.

Hát most mondják meg, nem cuki?

A frakcióvezető sietve hozzátette azt is, hogy felesége nem közszereplő, a portál szerint ugyanakkor két állami vállalattól is fizetést kap az asszony.