Az iskolapszichológus akar róla beszélni: nagyon beteg a magyar oktatási rendszer
Balogh Beáta iskolapszichológus és történelemtanár több mint nyolc éven keresztül volt osztályfőnök. 2015-ben koordinátorként részt vett az Országos Kompetenciamérésben, volt projektkoordinátor a Leonardo Da Vinci Life Long Learning Programban, valamint érettségi vizsgáztató tanár. Mindemellett önkéntes pszichológusként is tevékenykedett a Máltai Szeretetszolgálatnál.
Zsúrpubi: Végignézve eddigi pályádat, azt lehet mondani, hogy az érem mindkét oldalát jól ismered: megtapasztaltad a tanári lét nehézségeit is most pedig a másik oldalon vagy, a diákok lelki problémáival is mélyebben foglalkozol. Hogyan látod, tanárként mennyire van lehetősége az embernek a tantervben előírtak teljesítése mellett, a gyerekek testi-lelki nevelésével, gondozásával is foglalkozni?
Balogh Beáta: 2008-ban, azt követően, hogy megszereztem történelemtanári diplomámat, egy budapesti szakközépiskolában helyezkedtem el. Az iskolában eltöltött nyolc év alatt szaktanári és osztályfőnöki feladatokat is elláttam. A tanárképzés során elvégzett pszichológiai kurzusok hatására döntöttem úgy, hogy a pszichológiával is foglalkozni kezdek, így rövidesen elkezdtem pszichológiai tanulmányaimat. Fontos és értékes tapasztalatnak tartom azt, hogy gyakorló tanárként és egyben pszichológus hallgatóként is rálátásom nyílt a pedagógusok és diákok nehézségeire. Úgy gondolom, szaktanárként a szakmai kihívások dominálnak, osztályfőnökként ezek kiegészülnek további nevelési feladatokkal. Természetesen nem választható élesen külön ez a két folyamat, hiszen véleményem szerint egy tanár feladata az oktatói-nevelői munka. Azonban sok esetben szembesültem azzal, hogy a tantervi követelmények nem illeszkednek a tanulók, gyermekek életkori sajátosságából adódó befogadóképességeihez, lehetőségeihez. Mivel a gyermekek a nap túlnyomó részét az iskolában töltik, úgy vélem, az adott intézmény dolgozóinak feladatai közé tartozik az is, hogy a tanulók szellemi fejlődése mellett lelki épségükre is figyelmet fordítsanak. Sajnos ez utóbbi háttérbe szorult a jelenlegi oktatási rendszerben, és azt is mondhatnánk, a cél a tantervi követelmény teljesítése lett - mindenáron. Ennek ellenére úgy gondolom, van lehetőség arra, hogy a tanulmányi előmenetel és a tanulók lelki egészsége is biztosítva legyen, ez azonban a tanár részéről rendkívüli, időnként erőn felüli energiabefektetést igényel.
ZSPB.: Gyakorló középiskolai tanárként hogy látod, melyek a legnagyobb problémák a közoktatásban?
B.B.: A közoktatásban megjelenő gondok rendszerszintű problémák. Talán nem mondok újat azzal, hogy az egyes hiányosságok kölcsönhatásban, valamint ok-okozati kapcsolatban vannak egymással és gerjesztik is egymást. Gyakorló tanárként a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a tanári szakma megbecsülése egyre alacsonyabb. Ennek okaiként számos dolgot szoktak felhozni: a pedagógus átlagbérek alacsony mivolta, a szakmai ismeret és az oktatási módszerek fejlesztéséhez és javításához szükséges belső motiváció hiányának erősödése, továbbá az intézmények részére biztosított szűkös anyagi feltételek, melyek nem teszik lehetővé a kornak megfelelő interaktív oktatási lehetőségek, eszközök biztosítását. Sok esetben nehéz lépést tartani a technikai fejlődéssel, és ez a dinamikus változás a gyermekekre is hatással van, így elengedhetetlen, hogy ezzel a jelenséggel párhuzamosan az oktatási módszerek, eszközök is változzanak, fejlődjenek. További nehézséget jelentenek a magas osztálylétszámok, így nincs lehetőség a gyermekek egyéni képességeinek kibontakoztatására, tehetséggondozásra, felzárkóztatásra.
Kiemelném még, hogy a napi tanórák száma nem csak a diákoknak megterhelő, hanem a tanároknak is, illetve a tananyag sok esetben nem illeszkedik azokhoz az igényekhez, amelyekre jelenkori társadalmunk elvár. Kissé leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a megszerzett tudás nem készségfejlesztő és gyakorlatorientált.
Ahhoz, hogy az elméleti tananyag a gyakorlatba is átfordítható legyen, jelentős időbefektetés és többletmunka szükséges a szaktanár részéről. Ezt fokozza, hogy a tananyagfelosztás, valamint az osztályszintek közötti elosztás nem követi az életkori sajátosságokat - ha csak a történelemoktatást veszem alapul, több olyan történelmi esemény van, amelyet egy általános iskoláskorú gyermek még nem képes megérteni, értelmezni, de ennek ellenére mégis meg kell tanulnia.
Ugyan a pedagógusok számára biztosított lehetőség, hogy különböző szervezett továbbképzéseken, kis csoportos tréningek formájában, olyan technikákat sajátíthassanak el, amelyek segíthetik őket a kiégés megelőzésében, elkerülésében, illetve a szakmájukból adódó stressz kezelésében; de a már említett nehézségek miatt, legfőképpen a túlterheltség és alulmotiváltság okán ritkán élnek ezzel a lehetőséggel.
ZSPB.: Az elmúlt évek tanártüntetései hatására történt valamilyen változás, vagy változásra törekvés felé elmozdulás az oktatásban?
B.B.: Fontosnak és jónak tartom, hogy napjainkban sokan és sokat foglalkoznak a közoktatás helyzetével, amelyre többek között a tanári tüntetések irányították rá a közvélemény figyelmét. Ennek eredményeként számos kezdeményezés történt, amely a közoktatás helyzetének javítására irányult, azonban ezek mégsem tudtak jelentős javulást eredményezni. De ezek csak a közoktatás egy-egy problémás területének megváltoztatására irányultak, nem pedig az egész rendszer átalakítását tűzték ki célul. Véleményem szerint, annak érdekében, hogy a változtatások eredményesek legyenek, az alapokból kell kiindulniuk. A mostani elavult rendszer tovább toldozgatása-foltozgatása a sikertelenségen kívül csak azt eredményezi, hogy tovább nő a feszültség a pedagógusok és a szülők körében.
ZSPB.: Van lehetősége egy kezdő tanárnak arra, hogy a jelenlegi kötelező óraszámmal minőségi munkát végezzen, vagy csak szélmalomharc az egész tanév a teljesítendő tanterv és a tanórák között?
B.B.: Tapasztalatom szerint nem csak az óraszámok, valamint a tanterv teljesítésének nyomása okoz nehézséget, hanem a gyakorlat hiánya is kihívások elé állítja a pályakezdőt. Ehhez jön hozzá az az általános bizalmatlanság, amely a szülők és a többi pedagógus részéről éri a frissen végzett kollégát a kezdeti időszakban. Nem állítom, hogy ezt adott esetben ne lehetne megérteni, és hogy esetleg ne lenne alapja, azonban tény, hogy mindez további nyomást helyez a pályakezdő tanárra, ami akár bénítóan is hathat rá.
Annak a fiatalnak, aki az oktatási rendszerben fellelhető rendszerhibák, továbbá a szakma alacsony társadalmi elismertségének ismeretében mégis tanári pályára lép, számolnia kell azzal, hogy az iskolán belül újabb küzdelmek várják.
Tehát egy kezdő pedagógusnak nem feltétlenül a kötelező óraszámok és a teljesítendő tanterv okozza a legnagyobb kihívást, hiszen ő a fiatalos lendületével, lelkesedésével, motiváltságával ezt még akár ellensúlyozni is tudja, ami azonban az idősebb kollégákról már nem minden esetben mondható el.
ZSPB.: Kevesen tudják azok, akik még nem tanítottak iskolában, hogy az osztályfőnöki teendők milyen rengeteg pluszmunkát jelentenek, amit nevetséges pótlékkal honorálnak. Mit jelent a mai világban osztályfőnöknek lenni, milyen problémákkal szembesültél?
B.B.: Az osztályfőnöki munka nagyon sokat jelentett számomra. Mindössze félévnyi munkaviszony után kaptam az első osztályomat, amit hatalmas megtiszteltetésnek és lehetőségnek tartottam. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az új feladatokkal és kihívásokkal járó munkába, mert úgy éreztem, felelősséggel tartozom azokért a gyerekekért, akiknek az osztályfőnöke lettem. Mivel a tanulók életük jelentős és meghatározó részét töltik az iskola falai között, az osztályfőnök szüleik nevelőtársává válik. Véleményem szerint az osztályfőnök egyik fő feladata az, hogy hidat képezzen a szülő és az iskola, továbbá a szaktanárok és a diákok között, és mindezt úgy, hogy közben a tanulók érdekeit is szem előtt tartva, felelősségteljes oktatói munkát folytat. Azonban ezt igen nehéz megvalósítani, mert számos alkalommal szembesül a pedagógus az együttműködés hiányával akár szülői, akár szaktanári részről, amelyet saját magam is megtapasztaltam.
ZSPB.: Gyakorló iskolapszichológus vagy. Az iskolában megtapasztalt tanulói problémákat hogyan kezelted tanárként és hogyan pszichológusként?
B.B.: Pszichológiai tanulmányaim során szerzett ismereteimet kezdetben a tanulók viselkedésének jobb megértésére, valamint a tanári kommunikációm fejlesztéséhez használtam. Azt tapasztaltam, hogy a következetes, nyílt kommunikáció közelebb visz a tanulókhoz, kialakul egy kapcsolat köztünk, és ennek segítségével hatékonyabban haladunk a tananyagban. Úgy vélem, a tanári munkakör korlátozottsága sok esetben a nevelési lehetőségek hiányában jelentkezik.
Egyre kevesebb hagyományos fegyelmezési eszköz áll a pedagógusok rendelkezésére, annak ellenére, hogy a szülők részéről erősödik az az elvárás az oktatási intézményekkel szemben, hogy adott esetben az ő szerepkörüket is átvállalva vegyenek részt a gyermekek nevelésében, fegyelmezésében.
Pszichológusként számos alternatív, magatartásszabályozó technikát ismertem meg és tudtam alkalmazni a gyakorlatban.
ZSPB.: Milyen pszichés problémákkal kell a leggyakrabban megküzdeniük az iskolásoknak?
B.B.: Eddigi tapasztalataim szerint az iskolás gyermekek esetében a leggyakoribb problémák a szorongásos zavarok, agresszió, beilleszkedési nehézségek, viselkedészavarok, az iskolakezdéssel járó félelmek, tanulási nehézség, részképességzavarok, illetve az életkori fejlődéssel jelentkező normatív krízishelyzetek, a serdülőkorral járó változások, nehézségek. Ezek azok az esetkörök, amelyekkel az iskolapszichológusoknak foglalkozniuk kell. Az a feladatunk, hogy támogató, segítő jelenlétet biztosítsunk, amely biztonságot teremt és lehetőséget nyújt a diákoknak, valamint a tanároknak a felmerülő problémák könnyebb kezelésére. Feladatunk felismerni a kirívóan problémás eseteket, és a megfelelő szakemberhez irányítani mind a gyermeket, mind a családját.
Azonban nem csak a bármilyen szempontból problémásnak minősülő gyerekekkel kell foglalkoznunk, hanem különböző szűréseket végezve a kiemelkedő tehetségek felismerése és gondozása is egyik fontos feladatuk.
ZSPB.: Egy iskolapszichológus mennyire tud ténylegesen segíteni akár egy szaktanár és egy diák konfliktusában?
B.B.: Egy osztályon belül az adott tanárnak nagyon sok különböző diákra kell odafigyelnie, és mindegyik diák esetében az ő szükségleteinek megfelelően kell(ene) reagálnia, azonban a korábban említett nehézségek miatt ez sokszor megvalósíthatatlan. Ez az egyik fő forrása a konfliktusos helyzetek kialakulásának a szaktanár és diák között. Egy ilyen helyzetben első lépésként az a legfontosabb, hogy kiderüljön, mi a konkrét oka a konfliktusnak, valójában mi az, ami a problémát okozza a felek között. Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a tanulók természetszerűen hoznak magukkal egy viselkedési mintát és/vagy családi szokásokat otthonról, amelyek hatással lehetnek arra, hogyan reagálnak egy-egy szituációban, de az eredetük nem minden esetben felismerhető. A kialakult helyzet feloldásánál az iskolapszichológusnak közvetítő, mediátor szerepet kell felvállalnia, és minden segítséget megadnia ahhoz, hogy a gyermek viselkedése mögött meghúzódó konkrét okokra, indokokra fény derüljön, ezt a lehetőségekhez mérten egyéni konzultációk vagy csoportos foglalkozások keretében tudja megvalósítani. Az ily módon feltárt összefüggések és információk ismeretében szakmai tanácsokkal tudja ellátni az adott oktatási intézmény pedagógus közösségét, hogy a jövőben elkerülhetővé váljon egy hasonló konfliktus kialakulása.
ZSPB.: Már az alsós korosztálynál is nagy probléma a diákok motiválatlansága. Mit gondolsz, mi ennek az oka?
B.B.: Igen, a saját tapasztalatom is az, hogy tanév elején az általános iskolák első osztályaiban csillogó szemű kisiskolásokkal találkozik az ember, azonban ahogyan haladnak előre az osztályfokokban, ez a csillogás megfakulni látszik. A kezdeti lendület igen gyorsan alábbhagy, az új ismeretek megszerzésének izgalma semmivé foszlik, a tanulás egyszerűen unalmassá, nyűggé válik számukra, a folyamatos ingerforrást biztosító internet és más interaktív médiumok nyújtotta lehetőségekhez képest. A még napjainkban is általánosan alkalmazott, múlt századi oktatási eszközök és módszerek nem elégségesek a mai gyermekek érdeklődésének felkeltéséhez és fenntartásához. Ahhoz, hogy az iskolában elsajátítandó ismeretek száraz, unalmas tananyaggá válnak, az is hozzájárul, hogy a tanév rendje sincs megfelelően strukturálva.
A tanévközi szünetek nem ideális elosztásának következtében év végére mind a tanárok, mind a diákok annyira elfáradnak, hogy már csak a nyári szünet első napja lebeg a szemük előtt. Ilyen viszonyok között és hangulatban kerül sor az éves felmérések, kompetenciamérések lebonyolítására.
Véleményem szerint tehát semmi meglepő sincs abban, hogy a diákok évek óta folyamatosan egyre rosszabbul teljesítenek ezeken a megmérettetéseken.
ZSPB.: Hogy látod, milyen eszközökkel lehetne könnyebbé és jobbá tenni a közoktatást?
B.B.: Véleményem szerint a könnyebb és jobb közoktatás csak gyökeres, rendszerszintű változtatások révén érhető el. A változtatásoknak mindenekelőtt a pedagógusképzést kellene érinteniük. A jövő pedagógusainak képzésében nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a gyakorlatra és a tanulói viselkedés sajátosságainak felismerésére, értelmezésére. Mivel mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy olyan szemléletmóddal, oktatási eszköz- és módszertárral rendelkező szakmai gárda kerüljön az oktatási intézményekbe, akik a kor szellemének megfelelően, interaktív módon, de mégis tudományosan, a fiatal generáció figyelmét, motiváltságát folyamatosan fenntartva tudja átadni a szükséges ismereteket.
A modern kor, illetve társadalom által állított kihívásoknak a tanterv által előírt tananyagot is meg kellene feleltetni, tehát jelentős változtatásokra volna szükség ezen a területen is. Fontos lenne, hogy a hangsúly a nagy mennyiségű, száraz ismeretanyag elsajátításáról a készségfejlesztésre helyeződjön át.
Ma szükségtelen az adatok túlzott mértékű, értelmezés nélküli memorizálása, hiszen azok szinte mindenhol és mindenki számára azonnal elérhetőkké váltak. Sokkal nagyobb kihívást jelent a nagy mennyiségű rendelkezésre álló adat rendszerezése, átlátása, hogy ki tudjuk szűrni közülük a számunkra éppen legfontosabbakat. Ez az alapja a következő lépésnek, a kiszűrt információ felhasználásának, alkalmazásának. A tananyagnak és az alkalmazott oktatási módszereknek mindenekelőtt e készség fejlesztésére kell épülnie.