Tudtad? Áder János nagyra becsült köztársasági elnök januártól 3 milliót keres

Mert megérdemli.

A kormánypárti többség tegnap megszavazta, hogy emelkedjen a köztársasági elnök és több különleges jogállású szerv vezetőjének fizetése. Nem is akárhogy!

Áder János államfő jelenleg a köztisztviselői illetményalap 39-szeresét, azaz 1,5 millió forintot kap, a jövőben azonban folyamatosan emelkedő fizetésre számíthat, mert illetményét a házelnökéhez kapcsolják, amely pedig a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereseten alapul.

A köztársasági elnök ennek alapján jövőre 3 millió forint körüli illetményre számíthat.

Emellett a gyakorlatilag mindenre bólogató János házastársa kétfős titkárságot alkalmazhat és autóhasználatra is jogosult, akárcsak hivatalos külföldi úton napidíjra és költségtérítésre.

A köztársasági elnök özvegye az özvegyi ellátást mindaddig megkapja, amíg neki özvegyi nyugdíjat nem állapítanak meg, vagy újabb házasságot nem köt.

És mindez azért jó, mert olyan köztársasági elnökünk van, aki ezt maximálisan megérdemli, hiszen nem pártkatonaként szolgál, hanem kizárólag a magyar emberek érdekeit nézi. (hahahahaha - a szerk.)