Újabb bizonyíték, hogy Orbánék olcsón megvehető biomasszának tekintik a nyugdíjas társadalmat

Jön a nyugdíjemelés: lesz, aki csak 800 forinttal kap majd többet.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az idei évi nyugdíjkiegészítés beépítése után 2,8 százalékkal fognak emelkedni 2020. január elsejétől a nyugdíjak. Az emelés mértéke nem meglepetés, hiszen a vonatkozó törvény értelmében minden évben a következő évi költségvetés tervezésekor használt (és várt) infláció mértékével nőnek a juttatások - írja az mfor.

Gulyás Gergely szavaiból a csütörtöki Kormányinfón az derült ki, hogy a kormány továbbra is úgy gondolja, hogy jövőre 2,8 százalékos lesz az infláció, ezért emelik ennyivel januártól a nyugdíjakat, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint a várható infláció 3,4 százalék lesz.

Ez alapján lesz, aki havonta tízezrekkel, mások pedig csupán néhány száz forinttal gazdálkodhatnak több pénzből, mint idén. Egy átlagos, 135 ezer forintos ellátásban részesülő nyugdíjas – az idei 0,7 százalékos kiegészítő emelést is figyelembe véve – jövőre havonta 3806 forinttal gazdálkodhat több pénzből. Éves szinten ez kicsivel több mint 45 ezer forint pluszt jelent.

A Magyar Államkincstár által kiadott adatok alapján jelenleg a teljes öregségi nyugdíjak a legkisebb, 28 500 forinttól egészen milliós nagyságrendig szóródnak, és ha valaki a legkisebb ellátást kapja, akkor jövőre havonta csupán 804 forinttal utal neki többet a magyar állam. 

Erre pedig igazán büszke lehet az Orbán-kormány. Furcsa, de ilyenkor pl. Bayer Zsolti soha nem fakad ki a rá jellemző pronyó suttyósággal, hogy „mi a teleb@szott lóf@szra elég 3806, esetleg 804 forint manapság”? Ja, hogy ezen azért nem kell felháborodni, mert a választások előtt kiosztott száraztészta és Erzsébet-utalvány kárpótolja a fideszes szavazókat!