Vona Gábor: Orbán és a rendszer bukása esetén hozzá kell nyúlni Polt Péterhez - videó

A Jobbik volt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában harmadik törvényjavaslatáról, a kritikákról, valamint 2022-es terveiről is beszélt.

A Második Reformkor Alapítvány elnöke nemrég sajtóbeszélgetésén összegezte, hogy az államfő, a legfőbb ügyész és a médiahatóság elnökének közvetlen választását tartaná indokoltnak. Vona ezzel kapcsolatban most kifejtette, hogy Magyarországon nem egyszerűen kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, ennek részeként pedig a fideszes főügyészhez egyszerűen hozzá kell nyúlni, hiszen

nem mi vagyunk a jogért, hanem a jog van értünk, és lehetnek olyan történelmi szituációk, amikor a társadalmi jó irányába, meg kell hajlítani a jogot.

Rónai Egon a felmerült javaslatokkal kapcsolatban tette fel kérdéseit a korábbi pártelnöknek, aki azt is elmondta, 2022-ben indul-e Orbán kihívójaként.