Orbán korábban azt mondta, 2018-ra „a magyar államhatárig minden egyes autópályának el kell jutnia” – Nem jött össze

A magyar államhatárig minden egyes autópályának el kell jutnia a ciklus végéig, a megállapodásban is a 2018-as határidő szerepel – mondta Orbán 2015-ben. Meglepetés: azóta sem sikerült betartani az ígéretet. A kormány szerint a szomszédos országok miatt van.

Viszont legalább már propagandakétperces videóban dicsekszik az elmúlt kilenc esztendő útfelújításainak eredményeiről a kormány.

Jakab Péter éppen ezért, Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszternek tett fel írásbeli kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi valósult meg pontosan Orbán ígéreteiből.

A válasz Schanda Tamás államtitkártól érkezett, aki kapásból ráfogta a szomszédos országokra az elmaradást.