Jó poénnal indul az év: "A kormány a jövőben is elkötelezett az egészségügy és az egészségügyi dolgozók támogatásában"

A jövőben IS. Eddig csak velünk volt a baj, hogy nem éreztük.

Az elmúlt másfél évben jelentős változások történtek az egészségügyben, amelyek célja a családok egészségének támogatása, a hatékonyabb megelőzés és a biztonságos, magas színvonalú betegellátás erősítése, valamint az egészségügyi dolgozók megbecsültségének további javítása volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

Mint hangsúlyozták: a kormány a jövőben is elkötelezett az egészségügy és az egészségügyi dolgozók támogatásában. 2020-ra 770 milliárddal több jut egészségügyre, mint 2010-ben és közel 184 milliárd forinttal több, mint tavaly.  

Majd felsorolták, hogy micsoda fejlesztések történtek az egészségügyben, és mennyiért.

Vagyis tulajdonképpen minden király. A kórházak felszereltsége, a finanszírozás, nincs eszköz- és emberhiány, fertőzésveszély, vagy hiányos ellátás miatt meghaló betegek. Ja, és a bérekről se feledkezzünk meg, amik szárnyalnak a gazdasággal együtt.

Nerisztán 2020-ban IS tökéletes.