Kéri László: A honvédségi gépek "dubajozásának" titkosítása pont olyan szánalmas, mint a közúti pelenkadobálás
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Az év első napjaiban itthon alig szokott olyasmi történni, amiről érdemes lenne beszélgetnünk. A nemzetközi térfélen viszont forrósodtak a konfliktusok.
Kéri László: De azért intézzük el azt a keveset röviden, ami az év első néhány napján szemet szúrhatott. Nekem például a túl sok halálozás.
ZSPB.: Mire gondolsz?
K.L.: Átnéztem az év első néhány napjának hazai krónikáit és meglepődve szembesültem azzal, hányan is haltak meg egyetlen héten. Emberölések, balesetek, háztűz, gyorsan ölő betegségek, váratlan rosszullétek. Biztosan semmi közük nincs egymáshoz, mégis ez így, együtt talán túl sok. Nem szeretnék hevenyészett elméletekkel előállni, de mintha a mentális és az egészségügyi állapotok együttes leépülése, lepusztulása felgyorsítaná az egyes emberekre leselkedő, lappangó veszélyek eszkalációját is. Tavaly kivételesen sok híres ember, alkotó, művész, tudós halt meg, szinte hetente kellett volna, illett volna temetésekre járnunk. Akkor is kerülgetett már valami megfoghatatlan rossz érzés. Mintha lenne valami elkerülhetetlen, kivédhetetlen romlás, valami dögszag a levegőben, s lassanként kezdünk hozzászokni a halál mindennapos ittlétéhez. Minderről most nem tudnék semmiféle okosat mondani, csak megfogalmazom azt a fajta balsejtelmemet, amit az idei év első néhány napja még erősebbé tett. Nem tudok magyarázatot, csak a végeredmény rémségei felől okoskodom.
ZSPB.: És akkor külföld…
K.L.: Igen, az idei év első közéleti, nemzetközi bombája az iráni táborok látványos kinyírása. Én is régóta ismertem Szulejmani nevét, és tudni lehetett, hogy ő egyfajta kulcsfigurája a közel-keleti katonai együttműködéseknek, ezért meg is lepett ez a fajta, engem Bin Laden kinyírására emlékeztető amerikai akció. Az egészen biztos, hogy Irán nem fogja mindezt megtorolatlanul hagyni, és csak az a kérdés, hogy a mögötte eddig nyíltan, avagy rejtve kitartó, őket támogató orosz, török, kínai diplomácia és katonai vezetés meddig mer elmenni abban, hogy ezt a várható iráni ellenlépést fedezze, támogassa. (Azóta már bosszúval fenyegette meg az Egyesült Államokat az iráni állami televíziónak adott hétfői interjújában Iszmáil Gáni, aki a múlt héten az amerikaiak által meggyilkolt Kászim Szulejmáni tábornok után került az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének élére – a szerk.) Ha erősen támogatnák, akkor még megálmodni sem tudjuk annak a nagy sebességű háborús hisztériának a kialakulását, ami ebből még létrejöhet. Hamarjában legalább hét-nyolc ország sodródhatna bele: Irak, Irán, Szíria, az oroszok, a törökök, a szaudiak, Libanon és természetesen Izrael. Ember nincs a világon, aki modellezni tudná egy ilyen típusú, csillagalakzatú konfliktuszóna végső kifejletét. Lényegében bármely említett ország alkalmas arra és találhatna ürügyet ahhoz, hogy a kirobbanó válságban a maga pecsenyéjének sütögetésével világméretű káoszhoz járuljon hozzá.
A legelső lépés majd az olajárak elszabadulása lehet, szóval, nem kizárt, hogy megint az amerikai olajcégek lesznek a végső nyertesek, mint 1973 után. Cserébe az indiai, kínai gazdasági boom egy kicsit befékeződhetne, mert mind a ketten meglehetősen olajszegény és energiafaló gazdaságok.
Szóval, első ránézésre Amerika mintha csakis jól tudna mindebből kijönni, egyedül az a kérdés, hogy a világ többi része mit lesz kénytelen fizetni mindezért. Ráérő gondolkodóknak, kutatóknak és elemzőknek nagyon javallott az 1973-1979 közötti évek nemzetközi viszonyainak alapos újra tanulmányozása…
ZSPB.: Mindeközben a magyar hadsereg a béke szigete…
K.L.: Momentán a legnagyobb gondja például az, hogyan titkosíttassa harminc évre annak megismerését, hogy mely vezető politikusokat kellett katonai gépekkel, szállító- és egyéb harci jellegű gépekkel Panamába, Makaóba, Las Vegasba, Máltára és a Zöldfoki szigetekre, esetleg Dubajba elszállítani.
Csupa kitüntetett harci célpont, amely helyeken előzetes katonai csapásokat lehet mérni a hazánkat fenyegető, rejtőzködő, migránsbújtogató nagyhatalmakra. Olyan szánalmas, olyan nevetséges és oly mértékben kisszerű mindez, mint a falusi stadionépítés, a közúti pelenkadobálás, vagy a lelőtt, háziasított szarvas légi úton való szállítása, esetleg a jachton folytatott pucérkampány-aktivitás, avagy a Karmelita kolostorba fillérekért szállított Gundel-menü… Kicsinyes, pitiáner, a közpénzeket eleve magántulajdonnak gondoló, mindenféle határt félretoló ízléstelenség, szánalmas lakájkultúra. Játszani az urat, amíg az nincsen itthon. De hát... ők lennének az urak, de nem képesek másféle ésszel létezni, gondolkodni, csak ezzel a kicsinyes lakájmentalitással. Miközben észrevétlenül, valamennyien cselédekké lépünk elő. Vagy hátra.