Orbánék büntető populizmussal próbálják visszaszerezni az elvesztett népszerűséget – videó!

Már az Orbáninfón elhangzott lakájmédiás kérdésekből lehetett sejteni, hogy Orbánék kommunikációs szempontból ki fogják aknázni a közelmúltban nagy port felkavart büntetőügyeket a népszerűségük növelése érdekében. Persze nem úgy, hogy csendben meghozzák a jó kormányzati döntéseket, hanem éppen ellenkezőleg, újabb mesterségesen kreált törésvonal mentén osztják ketté a magyar társadalmat. Azon felül, hogy megindul a támadás a bíróságok ellen; ne legyenek kétségeink, a suttogó propagandában hamarosan előkerül a cigánybűnözés és a halálbüntetés ütőkártyái is.

A szélsőségesen kormánypárti propagandatévé lakájának egyik kérdése a gyöngyöspatai romák elleni hangulatkeltésre „hegyezte fel” Orbán válaszát, a másik - feltehetően előre egyeztetett PR-kérdés - pedig a győri gyermekgyilkosság miatt, egyébként teljesen jogosan kialakult elégedetlen hangulat lefölözését készítette elő Orbán számára. Erre a tortára már csak habként került fel a Demokratikus Koalíció (DK) politikusának, Gréczy Zsoltnak az ügye, amit a lakájmédia zaklatásnak próbált beállítani.

„Minél kevesebb olyan ügy legyen, ami sérti az emberek igazságérzetét”- adta ki a populista jelszót Orbán. A demagógiára építő büntetőpopulizmust, azonban - bármilyen átlátszónak és nevetségesnek hat - nem szabad lebecsülni, ugyanis Rodrigo Dutertének, a Fülöp-szigetek elnökének az egész populista hatalma erre a jelenségre épül.

Az egyik ilyen - igazságérzetet sértő - ügynek, hogy, hogy nem – a lakáj alákérdezésével megegyezően - Orbán is a gyöngyöspatai szegregált romagyerekek kártalanítását tartja.

Ennek pedig a populista megközelítését az alábbi - érezhetően előkészített - mondatokban fogalmazta meg:

Szóval, én nem vagyok gyöngyöspatai, de hát azért, ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai (sic!) egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök egész nap. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. Hát, hogy van ez? És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van. Az egész ügy nincsen jól.

Majd egy újabb megosztó vitát hozott be ennek kapcsán, méghozzá az iskolai szegregáció kérdését, miszerint nem egyértelmű:

hogy egyáltalán mi minősül szegregációnak ebben az országban?

Mintha a gyöngyöspatai eset nem lenne elég egyértelmű...

A másik ilyen igazságtalanság, amely megsebezte a magyar néplelket, az a bűnözőknek kifizetendő pénz

- mondta Orbán, ami nyilvánvalóan a fogvatartottak számára megítélt kártérítések ügyének „adu kártyáját” húzta elő a populista ötletdobozból.

Tegnap konzultáltam a miniszter asszonnyal, hogy egy fillért se fizessünk! Vállajuk a vitát, indítsuk újra ezt a vitát, ez egy lehetetlen állapot. Ráadásul, úgy is, azóta építettünk börtönt, azóta megjavultak a börtönviszonyok.

Azt ugyan nem értjük, hogy milyen logika mentén érinti a később megépített börtön a korábbi ügyeket, de ez a populista észjárás lényege, hogy nem kell hozzá logika, csak hangzatos szólamok. Ez kvázi az, amikor egy tolvaj azzal védekezik, hogy bár korábban loptam, az azóta tisztára mosott pénzből köszönöm nagyon tisztességesen élek.

Az azonban a nemzetközi bíróságok és testületek számára is figyelemreméltó lehet, hogy Orbán beismerte, az ő utasítására nem fizetik ki - egyébként jogsértő módon – a magyar állampolgárok számára megítélt kártérítéseket. Azzal ugyanis senki sem vitatkozik, hogy a bűnösöket bizonyos bűncselekmények elkövetése esetén börtönbe kell zárni, azonban a fogvatartásnak vannak minimum-szabályai, amelyeket a magyar kormánynak is be kell tartania, ha pedig nem tartja be, akkor perelhető és kártérítésre kötelezhető. Orbánék most ezt vitatják a demagógia eszközeivel, ő maga pedig saját jogköreit és hivatali kereteit átlépve egy személyben dönt arról, hogy fizet-e a magyar állam kártérítést... 

A fenti kérdéseket tartalmazó index.hu által készített videó felér egy a populizmus természetét boncolgató tanulmánnyal: