Női politikusként, édesanyaként, feleségként mindig arra törekedtem, hogy példát mutassak - interjú Potocskáné Kőrösi Anitával
A Jobbik politikusa szerint a nőknek egyre nagyobb felelősségük van a magyar politikában. Megtiszteltetésnek tartja, hogy Jakab Péter az elnökségben is számít a munkájára, de nem lepte meg a felkérés, hogy alelnökként induljon a január végi tisztújításon. Potocskáné Kőrösi Anita portálunknak arról is beszélt, hova vezet Orbán strómanjainak lassan az egész Balatont bekebelező terjeszkedése.
Zsúrpubi: Nem számít régi motorosnak a Jobbikban, Jakab Péter mégis önt kérte fel egyik alelnökének. Meglepetésnek számított ez a felkérés?
Potocskáné Kőrösi Anita: Rendkívül megtisztelő számomra, hogy Jakab Péter számít rám a csapatában. Meglepetésnek inkább az számított, amikor néhány hónapja frakcióigazgatónak kért fel. Az elmúlt időszakban jól tudtunk együtt dolgozni, ez a felkérés is annak a visszaigazolása, hogy elismeri a munkámat, megbízik bennem. Ha a tagság is bizalmat szavaz, alelnökként elsősorban a gazdasági ügyeket szeretném vinni, ahogyan frakcióigazgatóként is.
Zsúrpubi: Mit jelent önnek ez a bizalom? Hogyan jellemezné a január 25-én a párt elnöki posztjáért induló Jakabot? Mit gondol, meddig juthat vele és csapatával a Jobbik?
P. K. A.: Amikor a tavaly év végi választmányi ülésen az a döntés született, hogy a választmány Jakab Péter akkori feltételeit nem teljesíti (2022-ig tartson az új elnökség mandátuma, és hogy ki legyen az a hat alelnök, akivel dolgozni szeretne), akkor azt mondta, csak ezekkel a feltételekkel vállalja, máshogyan nem. Ez rendkívül szimpatikus volt számomra, miként az is, hogy országjárása és a tagsággal történt egyeztetése után kompromisszumokat kötött, és most már csak kéréseket fogalmaz meg a tagság felé a kongresszus és a tisztújítás kapcsán. A feltételek tehát kérésekké finomultak, ezzel pedig lehetőséget biztosít a kongresszusnak: a Jobbik következő vezetését úgy válassza meg, hogy a lehető legjobb irányt vegye a párt. S hogy meddig juthat a Jobbik?
A cél nem lehet más, mint 2022-ben a kormányváltás, amiben a Jobbik meghatározó szerepet kíván betölteni. Ennek érdekében a következő két év a munkáról fog szólni, ám ehhez olyan elnökség kell, melynek tagjai megbíznak egymásban és csak a közösség érdekeit nézik, ugyanakkor azt sem felejtik el: a magyar nép felhatalmazása alapján kerültek a pozíciójukba.
Zsúrpubi: Az elmúlt nagyjából másfél évben országgyűlési képviselőként új tapasztalatokat szerezhetett. Eredményesen lehet képviselni az embereket, fel lehet venni a harcot a házban Orbán rendszere ellen, vagy ebben a kormánypárti igényeknek megfelelően átalakított, kétharmados közegben ennél többre, más eszközökre is szükség van?
P. K. A.: Egyértelmű, hogy más eszközökre is szükség van. Az Országgyűlésben a még oly fontos témák esetén is mosolygó és vállvonogató kormánypárti képviselőkkel szembesülünk. A Fidesz bármit át tud erőltetni ezen a szavazógépen, gyakran a magyar emberek érdekeivel ellentétes jogszabályokat alkotva. A legnegatívabb tapasztalatom: rendre úgynevezett salátatörvénybe csomagolva nyomnak át számukra fontos javaslatokat. Ez azt jelenti, hogy van például egy törvényjavaslatban tíz módosítás, amiből kilencet minden képviselő, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki, jó szívvel megszavazna, de beletesznek egy, gyakorta a fideszes oligarchák kiszolgálását célzó passzust, amit már természetesen nem támogathat egy ellenzéki képviselő. Így az egész javaslatot el kell utasítanunk, amit pedig később a kormánypártok visszafordítanak ellenünk, mondván, nem szavaztuk meg…
Kevés eszközünk közül a legfontosabb, hogy minél többet találkozzunk, beszélgessünk az emberekkel, a választókkal annak érdekében, hogy eljuttassuk hozzájuk az üzenetünket és meghallgassuk őket. Jól érzékelhető az országot járva, hogy a kormánypárti médiatúlsúly negatívan befolyásolja az emberek gondolkodását. Főleg a kistelepüléseken gyakran kizárólag a kormánypárti médiából tudnak tájékozódni a választók, ezért fordulhat elő, hogy jó néhányszor visszahallok az emberektől olyan kormánypárti szlogeneket, lózungokat, amiket előzőleg egy-egy államtitkár szájából már szó szerint hallottam a parlamentben. Amikor azonban megpróbáljuk elmagyarázni, hogy propagandaszövegekkel ellentétben mi a valóság, akkor az emberek szeme általában felnyílik. Ki kell menni tehát az utcára, és ott, a terepen meggyőzni a választókat az igazunkról.
Zsúrpubi: Mit gondol arról, hogy Magyarország miniszterelnöke – többek között – nőügyekkel sem foglalkozik? Fiatal nőként többet kell letenni az asztalra a politikában, hogy elismerjék az embert? Hogyan látja általában a hazánkban élő nők helyzetét?
P. K. A.: Női politikusként, édesanyaként, feleségként mindig arra törekedtem, hogy mutassam a példát: a nők igenis több helyen meg tudják állni a helyüket, és egyre nagyobb felelősségük van a magyar politikában, mert másként gondolkozunk sok mindenről, másként közelítünk meg egy-egy témát. Az általunk képviselt empátia, érzelemgazdagság szerintem pluszt adhat a parlamentben az ország jobbá tételéhez. A nőknek mindig is sokkal többet kellett tenni az érvényesüléshez, mint a férfiaknak. A munkaerőpiaci kimutatások szerint még ma is kevesebb fizetést kap egy nő, mint egy ugyanolyan munkakörben dolgozó férfi. Cégvezetőket is bátorítanék arra, hogy több nőt bízzanak meg vezető pozícióval, jó néhány országban sokkal több a női vezető, vagy éppen politikus, mint nálunk.
Szomorú, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik nőügyekkel, pedig jó volna, ha foglalkozna, hiszen az ország társadalmi-demográfiai helyzetét látva sokkal többet kellene beszélni a nők szerepének fontosságáról. E helyett egyelőre engem és képviselőnő társaimat is másfajta „élmények” érnek; Facebook-hozzászólók küldenének vissza a fakanál mellé, de a parlamentben bennünket érő szexista beszólások is negatívan befolyásolják azokat a folyamatokat – amire pedig érzékelhető igény van a társadalomban - hogy például több női képviselő legyen az Országgyűlésben.
Zsúrpubi: Tősgyökeres siófoki lakosnak számít. Milyennek látja egy olyan város helyzetét, ahol nem fideszes a polgármester?
P. K. A.: Október 13-án Siófok „felszabadult”. Részese voltam a választási kampánynak, sokat dolgoztunk azért, hogy Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere újrázni tudjon, s meghatározó többsége legyen végre a képviselő-testületben. Még a 2014-es választások után kezdtünk dolgozni azon a polgármesterrel (én akkor alpolgármesterként), hogy „felszabadíthassuk” Siófokot. Nagyon nehéz volt az előző ciklusban folyamatos ellenszélben vezetnie a várost, de október 13-a óta a béklyóktól megszabadulva bizonyíthatja: hogyan lehet nem fideszesként, tisztességgel, becsülettel várost vezetni. A választási kampány során a kormánypártok Siófokon is riogattak azzal, hogy akkor „dől” majd a pénz, ha fideszes lesz a vezetés. Siófokot azonban nem lehet „kivéreztetni”. Az egyik legjelentősebb turisztikai célpont, s bár kisváros, de komoly saját bevételekkel rendelkezik, amiből fejlesztésekre is futja. Természetesen pályázati támogatások nélkül nem tud jelentősen előbbre lépni a város, de majdnem ilyen fontos az eddig ide-oda csordogáló „pénzcsapok” elzárása is; október 13-a óta már nincsen fideszes testületi többség, ami ezt megakadályozhatná…
Zsúrpubi: Ha már Balaton, kis túlzással lassan nem marad olyan terület, amit ne vágna zsebre Orbán felcsúti strómanja és veje. A napokban derült ki, hogy már a füredi kikötő is Mészáros és Tiborcz cégéhez került. Az Orbán család étvágya csillapíthatatlan, lát arra esélyt, hogy 2022-ben véget érjen a „terjeszkedésük”?
P. K. A.: Több felszólalásomban is azt a sokat emlegetett szlogent hangsúlyoztam, hogy „a Balaton mindenkié”. Vagyis mindenkinek joga van ahhoz, hogy hozzáférjen nemzeti kincsünkhöz, s nem megengedhető, ami a Balaton körül az utóbbi években kialakult, és ami a mai napig is rohamléptékben folyik. Egymást érik az Orbán Viktor miniszterelnök strómanjaihoz köthető ingatlanszerzések, beruházások, a Fidesz-közeli oligarchák a Balaton-part mind nagyobb részére teszik rá a kezüket. Az, hogy Siófok eddig jobbára kimaradt ebből a folyamatból, annak köszönhető, hogy Siófok független polgármestere kezdettől fogva és azóta is rendületlenül ellenáll ennek a folyamatnak.
Látjuk, a Balaton-part néhány településén, így például Keszthelyen vagy Balatonvilágoson alig maradt „NER-mentes”, szabad Balaton-part. De ide sorolhatjuk a balatoni kikötők szomorú jövőjét, a Balatoni Hajózási Zrt. visszaállamosítását is; Balatonfüreden ugyan a napokban még csak egy magántulajdonú vitorláskikötőt szerzett meg Orbán vője és strómanja, de ezen érdekeltségi kör pénzéhségét látva – mivel a jelek szerint számukra semmi sem szent – előbb-utóbb a Bahart közforgalmú kikötőire is ki fogják vetni a hálójukat, elvégre az államosítással elhárultak ez elől az akadályok. Megszereznek mindent, amit csak lehet: kikötőket, szállodákat, kempingeket, amelyek helyére később apartmanházakat építhetnének – ezzel párhuzamosan viszont a helyben élők és az üdülőtulajdonosok ingatlanjai elértéktelenednek. Ennek kéne valahogy gátat szabni, ez ellen szeretnék tenni, hogy „a Balaton mindenkié” örökké érvényes legyen és ne csak egy emlék maradjon.