A Néppárt szerint sincs jogállam Magyarországon

A Fidesz Hidvéghi Balázzsal az élen pedig már bőszen magyarázkodik.

Az Európai Néppárt frakciója csekély többséggel úgy döntött, azt ajánlja tagjainak, támogassák az Európai Parlament Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárását – közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban a néppárti vita után.

A tényt, hogy a Néppárt többsége szerint is aggályos a jogállamiság helyzete hazánkban több dologgal igyekezett kimagyarázni:

- A frakció megosztott volt, több delegáció jelezte, nem ért egyet a javaslattal, míg mások támogatták.

- A magyar delegáció mellett mások is megfogalmazták, hogy a javaslat baloldali politikai csapda, amely a néppártot nehéz helyzetbe hozza azzal, hogy a magyar és a lengyel ügyet egy határozat keretébe.

Az EP amúgy elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, valamint a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát.

Ja, s még valami: Magyarország durván rá van szorulva az uniós forrásokra, és a 7. cikk szerinti eljárás ezeknek a megvonását is jelentheti. „Soros” és „balliberális” – felkiáltásokkal pedig nehéz lesz bizonyítani, hogy hazánk jogállam lenne. Az EU-s pénzek hiányát pedig mi fogjuk leginkább megszívni, nem Orbánék. Ők már elég sokat félretettek belőle.

Frissítés:

Óriási többséggel, 446 igen és 178 nem szavazat ellenében a módosítóval együtt elfogadta az állásfoglalást a Magyarország és Lengyelország ellen a hetes cikk alapján indított eljárás ügyében - írja a hvg.hu.

Ennek értelmében kijelenthető, hogy Magyarországon és Lengyelországban is romlott a jogállamiság helyzete. Az EP-ben felszólították a Tanácsot, hogy hozzon határozott lépéseket a hetes cikk ügyében.