Erős és büszke: egy újabb mutató, amiben a románokkal és a bolgárokkal vagyunk egy szinten

Bár, ha azt vesszük, hogy Románia néhány dologban már el is haladt mellettünk, például a tanárok bérét illetően, akkor a társadalmi mobilitás terén még nem is tragikus, csak mondjuk nagyon gáz a helyzet a Magyarországon.

A rangsort az alapján állították fel, mely ország gördíti a legkevesebb akadályt azok elé, akik alsóbb társadalmi rétegből próbálnak feltörni. 82 ország közül a 37. helyen találjuk hazánkat, közvetlenül Kazahsztán előtt.

Hogy jobban lássuk, mit jelent ez, a (davosi) jelentés szerint Bulgária 40., Románia 42., a csődből kikászálódni igyekvő Görögország pedig a 48. Az uniós tagállamok közül, mindössze őket előzzük meg.

Az első öt helyen sorrendben Dánia, Norvégia, Finnország, Svédország és Izland található. A kormány által utolérni kívánt, de szinte minden szempontból fényévekkel előttünk járó Ausztria például a 8.

A teljes mezőnyt ide kattintva tekintheted meg.