Idén együtt fizetünk vissza 110 milliárd forintot a Rogán-kötvényeseknek!

Az LMP-s Demeter Márta Varga Mihályt kérdezte volna arról, hogy mennyibe fáj az új évben a magyar állampolgároknak a Rogán-féle kötvénybiznisz. Varga helyett a géniusz arccal bíró TSZ-elnök klón Tállai András maszatolt, ahelyett, hogy közölte volna a pontos adatot.

Így annak, aki arra kíváncsi, hogy mennyi letelepedési kötvényt kell 2020-ban törlesztenie az államnak, tovább kell keresnie. Ha így tesz, akkor egy idő után rábukkan az alábbi táblázatra, amelyből végre kiderül, hogy az idén 336,1 millió euró értékben járnak le letelepedési kötvények, méghozzá azok, amelyeket 2015. január 14-én bocsátottak ki, 2 százalékos éves hozammal és 2020. december 20-ai lejárattal. Az idei törlesztés a mostani euróárfolyamon csaknem 112,6 milliárd forinttal ér fel, ami azt jelenti, hogy több mint az egytizedét teszi ki az összes, idén lejáró piaci kötvénynek. Ez a 110 milliárd kicsivel több, mint amennyit a kormány propagandára költött 2015 óta, illetve a Magyar Nemzeti Bank is nagyjából ekkora nyereséget vár 2019-re, és ennyi pénz jut idén agrártámogatásokra. (…) Az ideinél magasabb, 445,5 millió eurós értékben járt le egyébként letelepedési kötvény 2019-ben. Mégsem ez a csúcsév az utoljára 2017-ben kibocsátott ötéves papírok törlesztési terhei tekintetében, 2022-ben ugyanis 551,7 millió eurót kell majd visszafizetnie az államnak.

- írta meg az mfor.hu a lentebb található táblázat alapján.

Emlékeztetőül a Rogán-féle letelepedési kötvény nagyon leegyszerűsítve úgy működik, hogy például egy gazdag arab terroristákat támogató milliárdos sejk vagy egy bűnszervezetet működtető orosz oligarcha megvásárolja a Rogán-kötvényt mondjuk Habony Árpád egyik haverja által működtetett offshore cégen keresztül, ezért cserébe európai tartózkodási engedélyt, illetve hat hónap után letelepedési engedélyt szerez, mellyel szabadon utazhat, céget alapíthat a schengeni övezeten belül. A letelepedés érvényessége határozatlan idejű, élethosszig tart é - ami szinte az egész világban unikális -, hogy még mindenféle plusz költség nélkül a családtagok is megkaphatják ugyanezeket a jogosultságokat családegyesítésre hivatkozva. A kötvény futamideje 5 év, amelyet lejáratkor egy összegben a magyar állam, természetesen a magyar adófizetők pénzéből visszavásárol eredeti névértéken. Ebből látszik, hogy a magyar állampolgároknak nem, de az offshore cégeknek a Rogán-kötvény bombaüzlet.