Szélsőjobbos bukás: Egyre mélyebbre csúszik Orbán hőse, csatlósainak bálványa

Nem jött össze a szélsőjobbos nyomulás, megint nagyot bukott Matteo Salvini.

A gazdag észak-olasz Emilia-Romagna tartományban tegnap tartottak választást, melyet az előrejelzések szerint egyértelműen a balközép Demokrata Párt, valamint annak hivatalban lévő kormányzója nyert.

A tét a szokásosnál is jóval nagyobb volt, mert a bukott miniszterelnök-helyettes, Salvini ismét saját bukását készítette elő azzal, hogy már jó előre emelte a tétet, mondván ez a megmérettetés egyfajta előzetes választásként is értelmezhető, és arról dönt, ki irányítsa legközelebb az országot:

Az egyik lehetséges opció elképzelése szerint természetesen ő és pártja, a másik a balközép PD, akik most éppen Salvini korábbi koalíciós partnerével kormányoznak.

Ennek megfelelően nagyon megnyomta a kampányt.

Aminek az lett az eredménye, hogy egy akkora tockost kapott, mint nálunk Orbánék október 13-án. Úgy tűnik, egyre inkább leáldozóban van a két hasonszőrű populista csillaga.

Mi pedig már nagyon várjuk, hogy Bayer Zsótiék gyorsan szervezzenek is egy újabb szekunder szégyent kiváltó szimpátiatüntetést