Orbánék az orvoshiánnyal sem tudnak mit kezdeni

Egyre több praxis áll üresen.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataiból kiderült, hogy míg 2019-ben az év elején 670 praxis állt üresen, idén januárban már 469 háziorvosi és 256 alapellátó fogorvosi praxisról mondható el mindez.

Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 55-tel nőtt az olyan praxisok száma, ahol nincs orvos.

Mindez Európa közepén történik, a 21. században egy olyan országban, amely a gusztustalanul szervilis propagandagyárak szerint mindenben is jobban teljesít. A valóság ezzel szemben az, hogy az Orbán-kormány képtelen megoldást találni a kivándorlás, a munkaerőhiány tragédiájára, vagy éppen a fiatalok, családok súlyos problémáival, sőt láthatóan a helyzet évről évre egyre rosszabb. A baj csak az, hogy lassan nem lesz már hová süllyedni.

Persze érthető, hogy a stadionok, akadémiák, kisvasutak közpénzekből való felhúzása, a strómanok zsebeinek folyamatosan tömése, az uniós források elsíbolása, az ország zsebre vágása, no meg a féltve őrzött hatalom megtartására tett állandó erőfeszítések mellett semmi másra nem marad idő.

Apropó, idő. Vajon Orbánnak mennyi maradt még Magyarország miniszterelnökeként?