Kötelező nyelvvizsga, alapok nélkül
Hogyan lehetséges az, hogy az érettségizők egyharmada sem rendelkezik államilag elismert középfokú nyelvvizsgával? Hogyan lehetséges, hogy évente közel tízezren nem jutnak hozzá diplomájukhoz a nyelvvizsga hiánya miatt?
Ugyan már hetek óta rágja a média Székely László, alapvető jogok biztosának jelentését (ITT) a felsőoktatási felvételihez 2020-tól kötelező nyelvvizsgáról, azonban fontos részletekről még mindig nem esett szó.
Ha megkérdezünk egy pedagógust arról, heti hány tanórára lenne szüksége egy diáknak az ő szaktárgyából, hogy megfeleljen az állam által elvárt tananyagnak, rendszerint azt a választ kapjuk, hogy többre, mint a jelenlegi óraszám. Ez a válasz is előkerül az ombudsmani jelentésben, amelynek elkészítése előtt az alapjogi biztos mintegy tucat iskolát kérdezett meg a nyelvoktatási feltételekről, lehetőségekről.
Ma Magyarországon egy érettségire készülő diák közel 900 nyelvórán vesz részt tanulmányai során. A Közös Európai Nyelvi Referenciakeret (KER) a B2-es (vagyis középfokú) nyelvvizsgához mintegy 5-600 órát tart szükségesnek.
Hogyan lehetséges az, hogy míg a Key Data 2024 kutatása szerint nálunk a legmagasabb az idegen nyelvi órák száma a felsőoktatásba kerülés előtti vizsgáig (összehasonlításképp: a finneknek kb. 450), addig a diákok harmada sem tesz sikeres középfokú nyelvvizsgát?
Persze erre lehet az a reakció, hogy „a gyerekek is tegyenek ezért!” (a sikerért - szerk.) - ahogyan Palkovics László oktatási államtitkár kommentálta. Azonban érezzük, hogy egyik válasz sem kielégítő.
Maga az ombudsmani jelentés 45 oldalban, igen részletesen járja körül a témát. Annak ellenére, hogy Székely László alapvetően jogsérelmi szempontokat vizsgál, elég jól körvonalazódnak a problémák.
1. Kezdjük az óraszámokkal. Az „elég-e vagy sem” kérdésében jogi szempontból annyit állapít meg a jelentés, hogy a szakközépiskolákban végző, jól tanuló diákokat gyakorlatilag teljesen elvághatják a felsőoktatástól, mivel eddig körükben jóval nagyobb a nyelvvizsga hiánya gimnáziumban tanuló társaikhoz képest. Ráadásul a szakgimnáziumi rendszer felkészülés nélküli bevezetése tovább ronthat a helyzeten.
2. Remélhetőleg a tankönyvek postázása körüli kezdeti hibák a jövőben kijavításra kerülnek. Az utóbbi években nehezítette a tanítás megkezdését a tananyag késői postázása, mely nyilván kihat a hatékonyságra. A megkérdezett iskolák fölhívták a figyelmet arra, hogy a nyelvi tankönyvek körülbelül 5 év alatt évülnek el. Az egyik vélemény szerint „francia nyelvből a listán lévő három tankönyvből egyik sem felel meg szakmailag a nyelvoktatás mai követelményeinek, részint a nyelvi hibák és az elavult tartalom, részint módszertani hiányosságok miatt.”
3. A tanulói csoportlétszámok szintén ronthatják a hatékonyságot, mivel a jelentés által megkérdezett iskolákban átlagosan 16-18 fős csoportokban tanulnak a diákok, ráadásul több iskolában vannak 20-30 fő közötti csoportok is. Ezzel szemben a KER-re épülő tanfolyamok maximum létszáma is 12 fő. Egy általunk megkérdezett intézmény vezetője szerint „nem lehet 20-25 fős csoportokban kommunikációra épülő élő idegen nyelvet ilyen kimeneti követelménnyel oktatni.”
4. A tárgyi feltételekről az oktatási hivatal elnöke az ombudsman kérdésére a következő választ adta: „Az adatok szerint a középiskolai telephelyek több mint harmadában a nyelvoktatást segítő infrastruktúra már rendelkezésre áll, a további fejlesztések folyamatban vannak.”
Az iskolákat vizsgálva a következő kép derült ki a jelentésből: az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök rendszerint alapítványoktól származnak, esetleg a tanár sajátját használja, vagy nincs. Digitális anyag, interaktív táblához való anyag nincs, ha esetleg lenne, nagyon silány.
Jellemzőbben: vidéken a nyelvoktatás kiszorul a melléképületekbe, pincékbe, ahol a modern oktatásnak megfelelő asztal elrendezés sem mindig megoldható. Ha a pedagógus csak néha jut be olyan terembe, ahol a lehetőség adott, akkor „nehéz úgy tervezni az órákat, hogy az aktuális tananyag összhangban legyen az aznapi interaktív anyaggal.”
5. Az oktatásban több kutatás szerint is a személyi feltételek a legmeghatározóbbak. Megkérdezett iskolák válaszaiból e téren is kiütköznek a problémák. A nyelvi munkaközösségen belül, mely sokszor a legnépesebb, nagy a fluktuáció, bár ez még hathat(na) pozitívan is a hatékonyságra. Azonban probléma, hogy egy végzett nyelvtanár bármely iskolatípusban taníthat. A tanárképzés nem készíti fel a pedagógust egyszerre az általános iskola 4. osztályos módszerekre és a 12. évfolyamos módszertanra. Csak a tanáron áll vagy bukik, hogy továbbképzi-e magát a munkaidején kívül, hogy el tudja végezni a munkáját tisztességgel. Kevés szakmai műhely létezik, így a tanárok magukra maradnak. A Nyelvtudásért Egyesület tavalyi, a témában rendezett konferenciáján megfogalmazódott, hogy
„a nyelvtanárok nem minden esetben kellően elhivatottak, felkészültek nyelvileg vagy módszertanilag. A tanárképzést és a pedagógus továbbképzést szervezők pedig nem alkalmazkodnak a világ változásához, és kevéssé készítik fel a hallgatókat és a nyelvtanárokat a jelenkor követelményeire.”
Persze lehet azt mondani erre, lám-lám, milyenek a tanárok, de ha ez a jelenség tömeges, akkor rendszerszintű problémáról van szó.
6. A jelentésben előkerül az újrakezdés problémája is. A középiskola elvileg az általános iskola tudásanyagára épül. „Az intézmények nem alkalmazkodnak a bejövő diákok nyelvi tudásszintjéhez, hanem a szervezés könnyítése érdekében újrakezdő csoportokat indítanak. Ennek eredményessége erősen megkérdőjelezhető, miközben a hatékonyabb működéshez szükséges feltételek egy jelentős része biztosítottnak tűnik“ - áll a beszámolóban.
Probléma, hogy a középiskola az érettségire készít föl és nem a nyelvvizsgára, melynek más a követelménye.
Elgondolkodtató, hogy a fővárosi intézményekben nagyobb arányban teszik le a diákok a nyelvvizsgát, mint vidéken. A jelentés szerint ez az esélyegyenlőség szempontjából jogilag problémás lehet, azonban az okaira nem tér ki. A háttérben több dolog is húzódhat: például a megkérdezett fővárosi iskolákban kevesebb óraszám jut egy-egy tanárra (gyakorlóiskolák vezetőtanárai), valamint a fővárosban erősebb lehet az anyagi és infrastrukturális háttér. Vagyis a diákok többsége nem az állami oktatásnak köszönheti a nyelvvizsgáját.
Szóval míg a nyelvismeret szükségességét a többség indokoltnak tartja, addig a felvételihez való kötelező nyelvvizsga igen sok kérdést vet föl. Legfőképp azt, vajon megtette-e az oktatási kormányzat a szükséges lépéseket a sikerhez?
Fölmerül még egy dilemma. Biztos, hogy a nyelvtudás hazai elterjedését oldjuk meg a rendelettel, vagy csak egy régi problémát, a diploma-visszatartást pipáljuk ki?
„Egy ilyen horderejű döntést helyzetjelentésnek és szakmai egyeztetésnek kellett volna megelőznie, ezekhez azonban még ma sincs késő” – zárul az ombudsmani jelentés.