A világon sehol nincs ilyen választási rendszer - Interjú a Political Capital szakértőjével
Manipulált választókerületi térkép, a kampányszabályok és a kampányfinanszírozás: ez a három elem, amely nagyon egyenlőtlenné teszi a küzdelmet és ami megnehezíti az ellenzéki erők felemelkedését. László Róbert, a Political Capital választási szakértője lapunknak elmondta: szinte minden egyes paragrafusban tetten érhető, ahogy a mostani hatalom kedvezni igyekezett saját magának. Ameddig az ellenzéki erők egymással civakodnak, addig lehetetlen bevonzani azt a plusz fél-egymilliós tömeget, akire szükség lenne egy kormányváltáshoz. Szóba került, milyen változásokat okozhat, hogyha a politikai tér háromosztatúvá válik, beszélgettünk a tömeges csalás lehetőségeiről. Interjúkból kiderül, hogyan verte végig a kormány több sikertelen próbálkozás után, hogy a pártok ne sugározhassanak a kereskedelmi tévékben és rádiókban politikai reklámokat, hogy miért ne hagyjuk inkább üresen a szavazólapot. Végül a szakértő kifejtette azt is, hogy az úgynevezett kamupártoknak semmiféle politikai ambíciójuk nincsen, csupán a 150-600 milliós kampánytámogatásra fáj a foguk. Igaz, elburjánzásuk még veszélyes is lehet a Fideszre.
Zsúrpubi: Sokan mondják, hogy igencsak lejt a pálya a Fidesz felé. Ön szerint hány fokos a lejtő? Azt szeretném, ha végigvennénk, hogy 2010-től kezdődően milyen lépéseket tett az Orbán-kormány annak érdekében, hogy egyre inkább bebetonozza a hatalmát és ezáltal szinte leválthatatlan státuszba kerüljön.
László Róbert: Az alkotmányozástól a média lerohanásáig sok minden tartozik ide, de fókuszáljunk a választási rendszerre. 2010-ben a Fideszre 2,7 millióan szavaztak, a hatalomba kerülő párt vezetősége pedig tisztában volt vele, hogy ez soha többé nem fog megtörténni. A reális célkitűzésük az lehetett, hogy a Fidesz maradjon a relatív legnagyobb politikai erő: amíg az ellenfelek csak 1-1,5 milliós tábort tudnak egyben tartani, addig mintegy 2 millió Fidesz-szavazó is elég ennek a státusznak a megtartásához. Na mármost, a választási rendszernek – így okoskodhattak – az a „feladata”, hogy ebből a relatív előnyből abszolút többséget teremtsen a parlamentben. Sőt, azt is el akarták érni, hogy a kétharmados többség még könnyebben legyen elérhető a jövőben, mint a korábbi választási rendszer keretei között. A régi rendszerben ehhez kisebb fajta csoda kellett, míg az újban ez egy megvalósítható cél. Ha ezt tartjuk szem előtt, a választási rendszer átalakításának legtöbb eleme érthetővé válik. A választási szabályozás viszont nem életbiztosítás. A Fidesz sok kockázatot vállalt, ami annak ellenére is igaz, hogy minden egyes paragrafusban tetten érhető, ahogy kedvezni igyekeztek saját maguknak.
ZSPB.: Melyek azok az elemek, amik még visszaüthetnek?
L.R.: Rengeteg van, például a kamupártok burjánzásának ösztönzése, de kezdjük az elején, az úgynevezett „többségi elemekkel”. A legtöbb ellenzéki párt azzal támadja a Fideszt, hogy 44 százalékos támogatottsággal kétharmados parlamenti többséget tudott szerezni. Azt állítják, hogy ilyen feltételek mellett a Fidesz leválthatatlan. Okkal érezhetik sokan igazságtalannak a 2014-es eredményt, de az nem igaz, hogy ugyanez csak a Fidesszel történhet meg. Ha bármelyik párt szerezne 44 százalékot úgy, hogy az üldözői csak 26, illetve 20 százalékot, ugyanúgy meglenne a kétharmada, ahogy a Fidesznek megvolt 2014-ben. A többségi elemek tehát a legnagyobb pártnak kedveznek, és ezt a pozíciót elvileg bárki elfoglalhatja. Melyek ezek a többségi elemek? A legfontosabb, hogy arányaiban még a korábbiaknál is több mandátum sorsa dől el egyéni kerületben, és csak kevesebbé listán. Mindez egyetlen fordulóban történik a korábbi kettő helyett, ami megint csak a relatív legerősebb párt jelöltjeit juttatja mandátumhoz. Aztán itt van a nyelvi torzszülött, a „győztes-kompenzáció”, amit talán szerencsésebb volna a győztes felülpremizálásaként emlegetni.
Ez abszolút hungarikum, a világon sehol nincs olyan, hogy az egyéni kerületekben győztes jelöltekre leadott szavazatok is újrahasznosulnak. Ebből az egy komponensből hat extra mandátumot szerzett a Fidesz 2014-ben. Egy következő választáson viszont egy másik párt járhat ugyanilyen jól.
Ha csak ennyi volna a probléma, nem is volna olyan nagy a probléma. Vannak viszont olyan összetevői a választási rendszernek, amelyek a mindenkori jobboldalnak, vagy a mindenkori kormánypártnak, vagy a mindenkori legjobban finanszírozott pártnak kedveznek. Kerülettérkép, kampányszabályok, kampányfinanszírozás. Ezek azok az elemek, amelyek nagyon egyenlőtlenné teszik a küzdelmet, ezek nehezítik meg igazán az ellenzéki erők felemelkedését, nem az előbbi többségi elemek.
ZSPB.: Összefogás. Ennek a szónak a hallatán már rengeteg ember allergiás reakciókat produkál, hiszen láthattuk, 2014-ben mekkora kudarchoz, sőt megsemmisüléshez vezetett a „nagy ellenzéki összefogósdi”. Most egy kicsit más a helyzet, vagy mégsem? Tekintsük át, mi jelenthetné a legnagyobb esélyt az ellenzék számára, hogy leváltsa a Fideszt!
L.R.: Az egyes számú feltétel: lényegesen több szavazatot kell szerezni a Fidesznél. Közvélemény-kutató cége válogatja, hogy a Jobbik nélküli ellenzéki szavazatok összeadásával ez jelenleg meglenne-e, vagy sem (a legtöbb szerint nem). Amíg ez a helyzet, majdnem mindegy, hogy az összefogás melyik receptjét választanák az ellenzéki erők. Sőt, hiba annyit beszélni az összefogás módjáról, miközben sokkal többet kellene foglalkozniuk annak az alternatívának a részletes bemutatásával, hogy milyen lenne, sőt miért lenne egyáltalán jobb egy Orbán-rezsim utáni Magyarországon élni. Ha ugyanis sikerülne egy olyan politikai alternatívát kínálni, amelyik mögé beállna egy kritikus tömeg, és ez messze felülmúlná a Fidesz támogatottságát, akkor az együttműködés módja szinte magától kirajzolódna.
Addig viszont, amíg az összefogás mikéntjén megy a vita, azaz koordinált indulás legyen-e vagy közös lista közös egyéni jelöltekkel, addig lehetetlen bevonzani azt a plusz fél-egymilliós tömeget, akiket az utóbbi években sikerült teljesen elidegeníteni a politikától.
Térjünk vissza ahhoz, mit jelent a „lényegesen több szavazat”.
Nem elég összességében egy-két százalékponttal többet szereznie egy ellenzéki konglomerátumnak a Fidesznél. Egy ilyen kis különbséget a manipulált választókerületi térkép vissza tud fordítani.
Ennél sokkal nagyobbat nem, de ennyit igen. Kevesebbet hallunk erről, mint a győztest erősítő hatásokról, pedig ez az egyik legigazságtalanabb eleme a Fidesz választási rendszerének. Ez ténylegesen azt jelenti, hogy a győztes elveszítheti a választást. A térkép a gyakorlatban még nem vizsgázott, mivel 2014-ben utcahosszal nyert a Fidesz, márpedig ilyen helyzetben jóformán mindegy, hol húzódnak a kerülethatárok. Szoros eredménynél viszont nagyon is számíthatna.
ZSPB.: A jövő évi voksolásnál ennek még mindig lesz jelentősége, tehát továbbra is előnyösebb a kormányoldal számára?
L.R.: Idővel kophat a jelentősége. A térkép 2011-ben készült, az azt megelőző választási adatok alapján, és készítői (akiknek kilétét homály fedi) kétosztatú politikai teret feltételeztek. Ha az erőviszonyokban olyan változás állna be, hogy inkább háromosztatú lesz a politikai tér, azaz mindhárom erő – a Fidesz, a Jobbik és a balközép pártok – körülbelül egyharmadnyi szavazótáborra számíthatna, akkor senki sem tudja megjósolni, hogyan hatna az egyéni kerületi erőviszonyokra a jelenlegi választókerületi térkép. Kétosztatú térben viszont 1-2-3 százalékpontos ellenzéki előnyt is ki tud oltani.
ZSPB.: A tavaly megrendezett, migrációs kvótával kapcsolatos népszavazás előtt írt cikkében megemlítette, hogy bár sokan a kormányoldal visszaéléseitől tartottak, az előállt helyzetért inkább az ellenzék volt okolható, mivel nem volt a szavazókörök többségében ellenzéki pártdelegált. Mi lesz a helyzet jövőre?
L.R.: Mindig elárul valamit egy párt szervezettségéről, hogy hány embert tud delegálni a szavazatszámláló bizottságokba, de az is igaz, hogy tavaly nem voltak, nem lehettek túlságosan motiváltak, hogy több ezer embert toborozzanak, mivel nyilvánvaló volt, hogy azok, akik részt vesznek a népszavazáson, több mint 90 százalékban úgyis a „nem”-et ikszelik be. A szavazás napján így sok ellenőrizni való már nem volt, talán csak az érvénytelen szavazatok pontos száma volt érdekes. A 2018-as választás tétje ennél jóval nagyobb, és a jelentősebb pártoknak presztízskérdés is, hogy ott tudjanak lenni a szavazatszámláló bizottságokban. Ha nem is az összesben, de a legtöbben. Ez pedig nem kevés: nagyjából 11 ezer van belőlük.
ZSPB.: Beszéljünk kicsit a „buszoztatásról” és a tömeges csalás lehetőségeiről. Mi tekinthető valós veszélynek, és mi az, ami inkább csak rémisztgetés?
L.R.:
Ahogy mondani szokás, a profik nem a választás napján csalnak, hanem eleve olyanná alakítják a feltételeket, hogy csak számukra kedvező eredmények születhessenek. Említettem a választókerületi térkép újrarajzolását, de hosszasan sorolhatnék még olyan tényezőket, amelyek a Fidesz győzelmének biztosítása irányába mutatnak, ezt nevezzük esélyegyenlőtlenségi faktornak.
Leginkább a kampányszabályokat hozhatnám példaként. A Fidesz mindent megtett például azért, hogy a pártok ne sugározhassanak a kereskedelmi tévékben és rádiókban politikai reklámokat. Először törvényt hoztak a tiltásról, de azt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Ekkor beleírták az Alaptörvénybe, amire az Európai Bizottság mondta, hogy ez így nem lesz jó. De nem adták fel. Ha megtiltani nem is tudták a dolgot törvényileg, a kereskedelmi tévéket és rádiókat azonban sikerült ellenérdekeltté tenniük: csak ingyen adhatnak műsoridőt politikai reklámra, és ha egy országos listát állító párt megkapja a lehetőséget, akkor az összes többinek is biztosítani kell ugyanazt. És láss csodát, mi történt a 2014-es választás előtt? Egyetlen kereskedelmi tévé vagy rádió sem sugárzott politikai reklámokat. Ezt az esélyegyenlőséget súlyosan aláásó végeredményt úgy sikerült elérni, hogy konkrét tiltás nincs is hatályban.
ZSPB.: Miért volt ez ennyire fontos a Fidesznek?
L.R.: Azért, mert az ezekben a médiumokban sugárzott reklámokkal tudnák az ellenzéki pártok a legegyszerűbben és leghatékonyabban megszólítani a kormánypártból kiábrándult, de a politikával egyáltalán nem foglalkozó szavazókat. Őket a kormányoldal egyébként továbbra is könnyen eléri, hiszen semmi nem akadályozza abban, hogy ugyanezeken a csatornákon kampányoljon – „társadalmi célú reklámnak” álcázva. A kerülettérkép mellett ez a másik tényező, ami leginkább rontja az esélyegyenlőséget. Nem a választás napján történnek tehát a legsúlyosabb problémák, hanem az odáig vezető utat aknázták alá.
De visszatérve a konkrét kérdésre: buszoztatni speciel már nem lehet, ez az emlékezetes bajai eset után kifejezetten bekerült a választási eljárási törvénybe. Szerintem amúgy semmi baj nem lenne a választás napján azzal, ha a szavazókat egyfajta „örömünnep” hangulatban autókkal és buszokkal vinnék a szavazóhelyiségekbe, mint ahogyan például az Egyesült Államokban, ahol ennek komoly hagyományai vannak.
Nem az az érdekes, hogy milyen módon jut el a választó a szavazókörig. Az a gond, ha a szavazatáért valamiféle ellenszolgáltatást kap, magyarul megveszik a szavazatát. Ez viszont nagyon nehezen bizonyítható, hiszen aligha a választás napján történik meg a „kifizetés”.
Sajnos elég sok ember él teljes kiszolgáltatottságban, ezért nem meglepő, hogy közülük sokan a választójogukat is hajlandók áruba bocsátani, akár tűzifáért, akár étkezési utalványért, akár némi készpénzért cserébe. Vagy egyszerűen csak azért, hogy bekerüljenek, illetve benne maradhassanak a közmunka-programban.
Egy 2015-ös tanulmányunkban kimutattuk: az egy szavazókörös településeken minél magasabb volt azoknak az aránya az aktív lakosság körében, akiknek a megélhetése függött a közmunka-programtól, annál valószínűbb volt, hogy ott a Fidesz átlag feletti eredményt ért el. Az atlatszo.hu-nak átadtuk az elemzésünk alapján kapott településlistát, hogy vajon az említett összefüggés visszavezethető-e befolyásolási kísérletekre. Az Átlátszó munkatársai elmentek ezekre a helyekre, majd személyes találkozók során gyűjtöttek további adatokat. Kiderült, hogy a listán szereplő kistelepülések közül igen sokban a helyi hatalmasságok erős nyomást gyakoroltak a szavazókra, hogy „a megfelelő helyre húzzák az ikszet”, viszont az érintettek csak egyetlen egy helyen voltak hajlandók mindezt kamera előtt is elmondani, a Borsod megyei Forrón.
ZSPB.: Ezt hogyan lehetne kivédeni? Van erre valamilyen recept, ami a jövő évi választások előtt alkalmazható?
L.R.: Ez sajnos nem elsősorban a választási rendszerrel összefüggő probléma, így annak keretei között nem is lehet kiküszöbölni. Mindaddig, amíg ilyen sokan élnek a létminimum alatt vagy annak környékén, és olyan kilátástalan az életük, amilyen, a helyi hatalmasságok vissza fognak élni a kiszolgáltatottságukkal. Emiatt, mármint hogy a szociális helyzet ilyen hatást képes gyakorolni a választásra, sokkal jobban aggódom, mint a rendszer aránytalanságai miatt.
ZSPB.: Mégis mit lehetne akkor ez ellen tenni?
L.R.: Rövid távon nem sokat. A szegénység felszámolása és a demokrácia fejlesztése is évtizedes projekt, ráadásul egyik sem prioritás a jelenlegi kormány számára. Az ellenzék persze kereshetné az utakat ehhez a réteghez, de a személyes megkeresésen kívül, ahogy erről már volt szó, nem nagyon maradt fórumuk.
ZSPB.: Korábban írt az üresen hagyott szavazólapok kínálta csalási lehetőségekről is. Kifejtette, hogy nem tartja életszerűnek azt a forgatókönyvet, miszerint az ezekkel való visszaélés jelentős csalásokra adna módot. Milyen problémát okozhat, ha valaki üres lapot dob be az urnába?
L.R.: Ez a téma a népszavazás idején volt sláger, amikor sokan úgy gondolták, hogy az érvénytelen szavazatukat úgy is leadhatják, ha üres lapot dobnak be. Elvileg ez így is van, tehát érvénytelen lesz az üres szavazólap, csakhogy ezzel nagyon könnyű visszaélni, főként, ha nincsenek ellenzéki delegáltak a bizottságban. Aki hozzáfér, annak a számára nagy a kísértés, hogy „érvényessé tegye” az ilyen üres szavazólapot, ugyanis ebben az esetben a lebukás kockázata egyenlő a nullával. Az érvénytelen szavazás biztos módja az, ha valaki legalább két karikába behúzza az „X”-et, az ilyen szavazólappal ugyanis nem lehet utólag mit kezdeni. Az lenne persze a legjobb, ha a jövő évi országgyűlési választásokon minél kevesebben éreznék azt, hogy ilyen módon, tehát egy érvénytelen szavazat formájában akarnak protestálni. Szerencsésebb volna, ha mindenki tudna magának olyan pártot találni, amelyikre jó szívvel leadhatja az érvényes szavazatát.
ZSPB.: A választások közeledtével egyre gyakrabban kerülnek szóba az úgynevezett kamupártok. Mik ezek, mit kell róluk tudni, és hogyan lehetséges, hogy a 2014-es voksolás után szinte kivétel nélkül eltűntek az akár több száz milliós kampánytámogatási pénzekkel?
L.R.: A kamupárt nevében éppen azért van benne a „kamu” előtag, mert semmiféle politikai ambíciója nincs. Egy dolog érdekli annak létrehozóját: hogy a 150-600 milliós kampánytámogatást haza tudja vinni. Nem ezek a szervezetek az igazi felelősök, hiszen teljesen legális volt mindaz, amit tettek. A jogalkotó hibája, hogy a kamupártok burjánzásnak indultak. Már 2013-ban teljesen világos volt, hogy itt nem csupán egy olyan kiskaput nyitott a Fidesz, aminek az lesz a következménye, hogy vadhajtásként megjelenhet egy-két ilyen szervezet, hanem a jogszabály szinte felhív kamupártok alapítására, ahogy azt már annak idején megírtuk. Egyébként több olyan formációra számítottam, amelyik lecsap a lehetőségre. 2014-ben 18 országos pártlistát állítottak, amiből négy vitte át az 5 százalékos küszöböt, a többi 14 még az 1 százalékot sem közelítette meg. Igaz, hogy sokkal többen próbálkoztak, de nem voltak kellően ügyesek.
2018-ban viszont biztosan jelentősen nőni fog a kamupártok száma. 2014-ben a szabályozás még friss volt, sokan nem is értesültek róla, de mára eltelt 4 év, így valószínűleg sok élelmes asztaltársaság készül arra, hogy összegyűjtsön 13.500 aláírást, amit akár egymásról is le tudnak másolni – ahogyan az meg is történt legutóbb.
Így a többes jelölés adta lehetőség révén a lebukás nagyobb kockázata nélkül lehet aláírásokat hamisítani. Ha valamilyen csoda folytán még a választások előtt átmenne az MSZP módosító javaslata, amit a plakáttörvény kapcsán nyújtott be, akkor vége lenne a kamupártok korszakának, de ebben nem nagyon bíznék. Ez a módosítás arról szól, hogy a teljes kampánytámogatást vissza kell fizetni, ha egy párt nem éri el az 1 százalékot a választásokon. Ha ez életbe lépne, a legtöbb kamupártnak elmenne a kedve a kísérletezgetéstől, bár önmagában ez az egy módosítás nem volna elegendő a rendszer teljes kitisztításához.
Vannak érdekes esetek is, például a Munkáspárté, amelyik már rég nem ért el egyszázalékos eredményt, mégsem nevezhető kamupártnak, már csak azért sem, mert talán a legrégebbi párt Magyarországon. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a kampánytámogatásért cserébe esetleg nyújthatott bizonyos „ellenszolgáltatást” a Fidesznek. Például a vasárnapi boltzárra vonatkozó törvény elfogadása után – több másik kamupárt képviselőjéhez hasonlóan – Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke értelmetlen népszavazási kérdéseket nyújtott be, hogy ezzel is blokkolja a komolyan vehető kérdéseket a témában. Tehát a kamupártok nemcsak azért jók a Fidesznek, mert a baloldali szavazókat megtévesztve elszívhatnak egy bizonyos szavazatmennyiséget. Éppenséggel a Fidesztől is elvihetnek szavazókat, ha már itt tartunk. Ez is egy kockázat, amit a kormánypárt felvállalt.
Az viszont aligha fantazmagória, hogy Zuschlag János volt szocialista politikus fordulatos pályafutása is összefügg a furcsa szabályozással. Emlékezetes, hogy a börtönből frissen szabadult Zuschlag botránykönyve, amelyben a szocialista pártra húzta rá a vizes lepedőt, éppen a 2014-es választás előtt jelent meg, és nagy lendülettel hirdették óriásplakátokon a Simicska Lajos érdekszférájába tartozó cégek által biztosított tengernyi felületen. Az ember nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy a Fidesz kampányába jól illeszkedő leleplező könyvért a hozzá kötődő Új Dimenzió Párton és Új Magyarország Párton keresztül lehetett őt kifizetni – legálisan, közpénzből.
De van itt még egy szempont, amiről már volt szó: a politikai reklámok. Ha csak 3-4 komoly párt hirdetéseit kellene ingyenesen befogadnia egy-egy kereskedelmi tévének vagy rádiónak, akkor abba még talán bele is mennének. Ha viszont a nagyobb pártokén kívül akár több tucatnyi országos lista van (2014-ben 14 volt, és jövőre egész biztosan még több lesz), akkor már semelyik médiacég nem lesz hajlandó a szpotjaikat ingyen leadni. Ez már a harmadik indok, hogy a Fidesznek miért jó, ha minél több kamupárt jelenik meg a színen.
ZSPB.: Ha jól gondolom, a kamupártok léte akár még ártalmas is lehetne a Fideszre nézve, hiszen rájuk ugyanúgy visszaüthetne, ha megtévesztésig hasonló elnevezésű formációkat jegyeznének be, amik el is indulnának jövőre.
L.R.: A választók megtévesztése ugye csak az egyik szempont, de igen, akár megtörténhetne ilyesmi is. Vágó Gábor vetette fel, hogy el kellene indítani a Fidezs-Kbmp nevű pártot, és bizonyára volnának választók, akik bedőlnének ennek. Arról egyébként, hogy a kamupártok hány mandátumot hoztak 2014-ben a Fidesznek, nem tudhatunk biztosat.
A külhoni magyarok szavazatai plusz egy mandátumot jelentettek a Fidesznek, míg a győztes jelöltek felülpremizálása hatot.
Ezeket feketén-fehéren ki lehet számolni. Ugyanilyen számítást azonban nem lehet elvégezni a kamupártok vonatkozásában. Egyetlen példát szoktak felhozni: Kunhalmi Ágnes választókerületét, ahol az MSZP-s politikus mindössze 56 szavazattal maradt alul a Fidesz-KDNP-s Kucsák Lászlóval szemben, miközben csak az Együtt 2014 nevű kamuformáció 197 szavazatot szerzett. Valójában nem tudjuk, hogy mi volt annak a több száz választónak a fejében, akik a legváltozatosabb nevű pártok jelöltjeire szavaztak. Ha ők nincsenek a szavazólapon, akkor sem lehetünk biztosak benne, hogy Kunhalmira szavaztak volna, vagy nem.
ZSPB.: Kinek kellene vizsgálnia ezeket a pártokat, illetve szankcionálni a visszaéléseket?
L.R.: Nem az a gond, hogy a felhatalmazott hatóság nem vizsgálja a kamupártok által kapott pénzek sorsát, hanem az, hogy valóban legálisan viszik haza a százmilliókat. A törvény nem kötelezi tételes elszámolásra a pártokat. Ha egy 300 milliós tétel minden további nélkül elszámolható „anyag jellegű ráfordításként”, akkor nem a jogalkalmazóknál van a hiba. A jogszabállyal van a gond, ami úgy lett kialakítva, hogy ezek a szervezetek simán haza tudjanak vinni nagy pénzeket legálisan.
ZSPB.: Történt bármiféle változás a jogszabályi környezetben az eredeti verzióhoz képest?
L.R.: Nem, bár már 2015-ben, épp a mi konferenciánkon ígéretet tett a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Gulyás Gergely arra, hogy a legégetőbb problémákat megoldják. A kampányfinanszírozás mellett ilyen, hogy a külhoni szavazók névjegyzékén halottak százai, ezrei vagy akár tízezrei is szerepelhetnek. Gulyás erre a kettőre tett konkrét ígéretet, mégis minden maradt a régiben. Nem volt tényleges politikai akarat a problémák megoldására.
Ma a Jobbik plakátkampányát minden eszközzel le akarják állítani, és valamiféle alku keretében esetleg hajlandók lennének szigorítani, hogy elérjék a számukra legfontosabb célt, azaz a kormányellenes plakátok eltüntetését. Botka László viszont megvétózta a kompromisszumot az ügyben, ezért úgy tűnik, Orbán Viktor akarata ezúttal nem fog érvényesülni, még a kamupártok beáldozása árán sem. (A Fidesz ma diktatórikus módon végül keresztülvitte a plakáttörvényt – a szerk.)
ZSPB.: Végül beszéljünk kicsit Gulyás Márton kezdeményezéséről, aki szerint egy igazságosabb és főként konszenzuson alapuló, arányos választási rendszerre lenne szükség, amit a mozgalma még a választások előtt ki akar kényszeríteni. Mit gondol erről?
L.R.: Gulyás Márton először tényleg egy „arányos” választási rendszerről beszélt, a későbbi megszólalásaiban, majd az ellenzéki szereplők véleményét közvetítő, nemrég készített videofilmjében már az „igazságos” kifejezés szerepel. A bejelentése óta kibontakozott viták hatására kiszélesítette a követelést; így már az összes választási rendszerrel összefüggő probléma az asztalra kerülhet. Az arányosság elvének érvényre juttatása ráadásul rövid távon nem áll érdekében az ellenzéknek, mert ha az orrhossznyinál kicsivel nagyobb előnyt tudnának szerezni 2018-ban, akkor abból jelentősebb parlamenti többségük lehet a mai szabályok alapján. Ha az ellenzék győzelemre játszik, nem pedig túlélésre, akkor pont nekik nem kedvezne egy arányosabb rendszer a következő választás előtt. Ha azonban a túlélés a cél, akkor az arányos rendszer egy viszonylag alacsonyabb támogatottság esetén is nagyobb mandátumszámot eredményezne nekik a jelenleginél.
Nem sok esélye van ma annak, hogy a Fidesz hagyja magát megzsarolni, de az már önmagában is hasznos lehet, ha érdemi vita bontakozik ki egy igazságosabb választási rendszerről. Persze abban továbbra sem vagyok biztos, hogy pont a választási rendszer lehet olyan „szexi” téma, ami kritikus tömeget mozgat meg.