Fontos meccset játszik a Fradi, minden jegy elkelt

A nemzetközi kupaszereplés szempontjából az egyik legfontosabb mérkőzés vár a Ferencvárosra szerdán, amikor a Slovan Bratislava lesz az ellenfele a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája-selejtező első összecsapásán.

A július 20-án 8 órakor kezdődő mérközés azért is nagyon fontos, mert amelyik csapat ebből a csatából győztesen kerül ki, az már biztosan főtáblás lesz a mostani idényben valamelyik európai kupasorozatban. A párharc nyertesének további két riválist kell legyűrnie a BL-csoportkörös szerepléshez, de ha ezek közül egyben sem jár sikerrel, akkor is pályára léphet ősszel a főtáblás küzdelmekben, mégpedig az előző szezonban életre hívott Konferencia-ligában.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson már az is kiderült, hogy a Ferencváros-Slovan párharc továbbjutója a következő fordulóban az azeri bajnok Qarabag, valamint a svájci aranyérmes FC Zürich ütközetének győztesével csap majd össze.

Ha a Ferencvárosnak nem sikerül kiharcolnia a további BL-selejtezős szereplést, akkor az Európa-ligába kerül át, ahol a selejtező harmadik körében, a bajnokok ágán az izraeli Makkabi Haifa, vagy a görög Olimpiakosz vár majd rá.

A szerdai meccsre hamar elkelt minden jegy, így várhatóan 21 689 néző láthatja a magyar bajnokot a szlovákok ellen.