A rezsipápa találkozása az erzsébeti nyugdíjasokkal

A rezsipápa találkozása az erzsébeti nyugdíjasokkal
A rezsipápa harcra kész
Fotó: Zsúrpubi.hu

Nem nyugdíjas találkozóra érkezett Németh Szilárd, a Fidesz nehézsúlyú alelnöke a XX. kerületbe, de miután kikászálódott az Orbánt másoló Volkswagen kisbuszából, ez az érzése támadhatott, ahogy végigtekintett a fórumának helyet adó Ady Endre Általános Iskola auláján.

Nem lehet viszont nyugdíjas tempóban nekikezdeni az eddigi eredmények megvédésének, ezért jó szellemi verőlegényként már az első percekben támadásba lendült.

A házigazda, Földesi Gyula, a Fidesz helyi prominensének köszöntője után Németh Szilárd erősen indított: közölte, hogy „forradalmi előérzete” van a rezsicsökkentés megvédésével kapcsolatban, és örül, hogy akik eljöttek a fórumra, osztják az ő véleményét.

Ahogy általános iskolai tanítóként begyakorolta a szomszédos Csepelen a napköziben, ismétléssel kezdett; felsorolta, kik voltak a kormány ellenfelei az elmúlt időszakban: a multik, a migránsok és Soros ügynökei. Ezután pontról pontra felmondta a leckét az „öt nemzeti kérdés” megvitatása ügyében az engedelmes hallgatóságnak.

Most Soros a soros

Le kell leplezni a kormányellenes álcivileket, mert az 56 000 valódi civil szervezet között megbújik 30, politikát befolyásoló álcivil, akiket senki sem választott. Elég, ha megnézzük, hogyan élnek - sorolta Németh, akárhogy is gondolta. Különösen fontos, hogy a vezetőik vagyonnyilatkozatot tegyenek, mert a közszférában lassan már mindenkinek kötelező. (A Fidesz képviselőinek is, mégis kijátsszák a rendszert évről évre - a szerk.) Az ügynökszervezeteket átláthatóvá kell tenni, ha már kapják a lét külföldről és abból vitézkednek, hát számoltassuk el őket.

Soros György kiterjesztette csápjait a civil szférára 1984-ben, amikor Kádárral megalkudott – így Németh. Arról egy szót sem ejtett, milyen jólesett a fél Fidesznek a Soros-ösztöndíj a 80-as évek végén, 90-es évek elején, mikor még nem voltak ilyen finnyásak az öreg Györgyre.

Azóta CEU néven valami álegyetemet is létrehozott az amerikai milliomos – folytatta a rezsihuszár, s Sorosnak nincs más célja, mint a szervezett bevándorlás elősegítése.

De szerencsére a kormány felvállalta a harcot Brüsszel meg Soros, a civilek meg az embercsempészek ellen is.  

S hogy minden jelenlévő nyugdíjas kellően összepisilje magát, Németh Szilárd bedobta a sokkoló mondatot: milliók állnak készen, hogy Belső-Afrikából meginduljanak Európába.

Nyugdíjasok, állampapírt vegyetek!

Németh elmagyarázta, miért nincsenek magyar „brandek”. Hát azért, mert a gonosz nyugatiak elrabolták tőlünk pl. a cukorgyárainkat. Meg a Csepel Műveket, meg mindent. De ők ebben a kérdésben is keresztbe fekszenek Brüsszel előtt, úgy ám! Újjá fogják éleszteni a magyar gazdaságot. Az EU elleni meccs 2013 januárjában a „soha nem látott” rezsicsökkentéssel kezdődött, amit most a gonosz brüsszeli bürokraták el akarnak venni a magyar emberektől.

A Fidesz meglehetősen egyszerű gyermeke hangsúlyozta azt is, hogy mindenáron el kell kerülnünk a „görög sorsot”.

Ennek érdekében nem felejtette el felhívni a figyelmet a magyar állampapírokra, amiket a fórum lelkes résztvevői akár 150-200 ezer forintért is jegyezhetnek. Ki ne hagyják!

Magyarország álmát 28 gyerek gyilkolta meg, s ez súlyosabb, mint 2004. december 5-e!

Olimpia. Hm. A hiperaktuális témával sikerült kicsit felélénkíteni az egyre fáradtabb hallgatóságot. Megvolt a jó pályázat, a jó közbiztonság, a teljes egység, ráadásul Budapest emberléptékű város, Párizzsal és Los Angelesszel ellentétben. De érkeztek az egységbontók „28 fiatal gyerek színrelépésével”, s az álomgyilkosságban méltó partnereik voltak az olimpiai pályázatot hátba támadó ellenzéki pártok. Németh erélyesen-fájdalmasan kijelentette: Magyarország még nem érett meg az olimpiára – miattuk!

A Momentum elnapolta (???) a magyarság álmának megvalósítását. Németh nem kevesebbet állított, mint hogy „ez az olimpiai merénylet” üti 2004. december 5-e árulását!

(2004. december 5-én ügydöntő népszavazást tartottak többek között arról, hogy a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok kedvezményes honosítását lehetővé tévő törvényt megalkossa az Országgyűlés. A népszavazáson a választásra jogosultak 37,49%-a vett részt, így a referendum érvénytelen lett – a szerk.)

A Békemenetnek még nincs itt az ideje

Németh monológját követően a hívek kérdezhettek is. Az első kérdező rögtön azt kérte számon a rezsipápán, miért nem válaszoltak Békemenettel a „liberális ifjak” olimpiás kampányára. Egy félmilliós tüntetésből mindenki értett volna. Szilárd nyugtatott és hárított – a Békemenetnek még nem jött el az ideje.

De nem mindenkinek volt fontos a globális kitekintés. Egy felszólaló az előadó véleményét kérdezte egy társasházi kérdésben, hogy aztán jól elkeserítsék: attól, hogy egy társasházba vállalkozás is be van jelentve, még nem jár kedvezmény a lakóknak a kéményseprés árából. Szar ügy, de ez van.

Németh Szilárd fáradt fellépésének lényege éppen az volt, amiről nagyvonalúan hallgatott. Egy szó sem esett korrupcióról, kormányzati arroganciáról, Mészáros Lőrincről, az egészségügyben uralkodó áldatlan állapotokról, a gazdaság megerősítését célzó konkrét lépésekről, az oktatás reformjáról, a Fidesz-média morális mélyrepüléséről… Ja, és a rezsiguru még arra sem tudott választ adni, mikor lesz újabb, jelentős energetikai rezsicsökkentés.