Kéri László: Az MSZP hét éve beéri az Orbán-kormány dögunalmas szapulásával
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Demeter Márta a napokban tájékoztatta a közvéleményt, hogy a jövőben senki nem kap érdemi választ a letelepedési kötvények ügyében, mert Kövér László így döntött. Mit gondol erről?
Kéri László: Ezt a kicsinyes affért is érdemes tágabb keretek között elhelyeznünk. Azt talán mindenki sejti, hogy a parlamenti elnöki pozíció legfeljebb az alkotmányos berendezkedés elméleti magasságaiban tartozik a három legfontosabb közjogi funkciók sorába. Kétségtelenül, van valami pátosz-szerű hangulata annak a széknek, amelyben a képviseleti hatalom, a választott parlament elnöke foglal helyet. A tényleges, fontos politikai folyamatok alakulására, érdemi viszonyokba történő beleszólásra azonban az elmúlt három évtized során legfeljebb kivételes történelmi pillanatokban, leginkább szakrális, szimbolikus esetekben volt csak lehetősége a T. Ház elnökének. Kövér László is nyugodtan tekinthetné belső száműzetésnek, valamiféle politikai hibernálásnak is ezt a hét-nyolc évet, amit ebben a pozícióban töltött. Az ő valós súlyát továbbra is az a megfoghatatlan informális tekintély adja, amivel lényegében a Fidesz megalakulásának a pillanatától rendelkezett, s ennek erejét időnként ebben a kevés súllyal rendelkező székből is szeretné meg-megvillantani. A Ház elnökének döntési lehetőségei olyan eljárásjogi kérdésekre korlátozódnak, mintha ő valamiféle személyzetise lenne a megválasztott képviselők szerepeltetési lehetőségeinek.
S mit ad Isten, ő ezt a személyzetis felügyelői lehetőséget az évek óta kisszámú, döntési lehetőségekkel egyáltalán nem rendelkező ellenzékiek rendszeres megszégyenítésére használja. Ezzel természetesen a saját szégyenfaktorát is havonta megemeli. Ma már meg sem tudnánk állapítani, hányszor vált már nevetségessé ezzel a mentalitással. Szomorú sors ez a kövéri szereptévesztés, de - minden tekintetben pontosan képezi le mindazt, amit az új magyar demokrácia az elmúlt hét év során - ő is beleáll a szemérmetlen kampányháborúba, neki ennyi a lehetősége, így hát ezt forgatja meg.
Olyan nevetséges ez, mint a vízilabda vébén annak a bírónak a fontoskodása volt, aki minden magyar labdavesztés után azonnal emberhátránnyal büntette meg a magyar csapatot.
ZSPB: Mit szól az MSZP-n belül kirobbant Botka vs. Molnár-ügyhöz?
K. L: Ezt a ricsajt is szeretném sokkal tágabb értelmezési keretben szemügyre venni, semmint a két szóban forgó személy aktuális, a botrány keltette napi adok-kapok bulvárhíreinek horizontján. Biztosan az is érdekes, ahogyan naponta cáfolják a maguk nyilatkozatait is, meg egymáséit is, de az a véleményem, hogy a háttérben meghúzódó konfliktus szerkezete sokkal fontosabb és tanulságosabb. Három szinten is. Részben azért, mert arról tanúskodik ez az ügy is, hogy
az MSZP lassan egy évtizede tartó belső válságából továbbra sem képes kilábalni. 2008 óta nem képesek megoldani a legalapvetőbb személyi ügyeiket sem, s ehhez képest az maga a politikai csoda, hogy még mindig versenyben vannak a legjelentősebb ellenzéki párt szerepéért. Mesterházy még évekig azt hitte - sőt, hirdette is -, hogy a szocialisták fel tudnak nőni a váltópárti szerephez is. Nos, ezt a lehetőséget egy szűkebb szocialista csoportocskán kívül ma már senki nem veszi komolyan.
A másik szint meglehetősen komplikált. Ez a párt túl hosszú ideje vergődik egy meglehetősen talajtalan, s jelentősebb támogatással lényegében csak fővárosban rendelkező vezetői csoportosulás túszaként, s ezt teszi úgy, hogy közben még egy versenyképes főváros-koncepciót sem tudott magából kifacsarni. Miközben voltak, akadtak érdemi politikai teljesítményt felmutatni képes önkormányzati vezetőik is, ám azoknak ez a szűk, fővárosi klikk soha nem tudott, nem is akart lapokat osztani. Erre a tehetetlenségre unt rá meglehetősen látványosan Botka László ez év elején, s puccs-szerűen magához ragadta a politikai kezdeményezést ott, abban a pártban, melyben már hét éve beérik az Orbán-kormány húsz másodperces, dögunalmas szapulásával a médiában, s ezt egymás között a politikai teljesítmény netovábbjaként könyvelik el.
Botka eléggé erős és erőteljes jelölt lehetett ahhoz, hogy a pesti pártelit még idő előtt megakadályozhassa a bejelentkezését. Ahhoz viszont már nem volt eléggé erős, hogy semlegesíteni tudja őket, ezért a minapi konfliktus pontos tükörképe mindannak, ami a szocialisták berkein belül hosszú ideje folyik.
A lehető legrosszabb pártörökséget új életre keltő „új generáció” még mindig eléggé erős ahhoz, hogy magukon kívül bármiféle megújulást ebben a pártban végre lehessen hajtani. Nekik viszont semmiféle versenyképes politikai kínálat kitermeléséhez nincsen tehetségük, se társadalmi bázisuk, sem pedig elképzelésük. Marad a patthelyzet, addig, ameddig ez a párt létezik.
ZSPB: És mi a harmadik szint?
K.L.: Amit eddig emlegettem, annak legfeljebb az MSZP megcsappant tábora számára lehet valamiféle jelentősége. Ám, lenne még egy szint, ez pedig az ellenzéki verseny- és kormányképesség bemutatása, még 2018 tavasza előtt. Nos, az ilyen jellegű, belterjes és nevetséges viták az egész ellenzék megítélésére kihatnak, akár tudják ezt a szocialisták, akár nem. Orbán Viktor ilyen nevetséges konfliktusok láttán akár be is hűtheti a pezsgőjét, és joggal érezheti úgy, hogy megengedhet magának bármiféle őrültséget - kockázatok nélkül teheti. Az ilyen és ehhez hasonló, a komolytalanság látszatát újból és újból megerősítő ügyek csak a Fidesznek használnak. És ehhez még „ügynöknek” sem kell lenni. Elég az ostobaság és a kisszerűség is.