A Jobbik megvonná a Fidesz egyik bázisának szavazati jogát! És Ön? Szavazzon!
A legnagyobb ellenzéki párt e javaslatát azzal indokolja, hogy ez jó eszköz arra, hogy az állam visszaszorítsa a szavazatvásárlást, illetve arra, hogy legalább az írni-olvasni tudás legyen követelménye a szavazati jognak.
Kétféle értelmezést is hallottam már azzal kapcsolatban, hogy alapfokú iskolai végzettséghez kötné a Jobbik a választójogot. A legnagyobb ellenzéki párt e javaslatát azzal indokolja, hogy ez jó eszköz arra, hogy az állam visszaszorítsa a szavazatvásárlást, illetve arra, hogy legalább az írni-olvasni tudás legyen követelménye a szavazati jognak.
Jellemzően kétféle vélemény létezik a kérdéssel kapcsolatban. Az egyik: a Jobbik legalább kivonná a forgalomból az egybites szavazókat, így kisebb mértékű lesz a választási csalás, hiszen ez a választói réteg, amelynek a voksait a legkönnyebben, legegyszerűbben lehet megvásárolni.
A másik jellemző reakció, hogy ezzel a Jobbik megpróbálja visszacsempészni, visszaállítani a magyar történelem korábbi, nem éppen demokratikus korszakainak cenzusát, ami totálisan szembe megy a történelmi irányokkal.
Ön melyik véleménnyel ért egyet?