Kéri László: A kormány a polgárháborús hisztivel menlevelet ad a rendvédelmi szerveknek a drasztikus fellépésre
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Rogán utcai zavargásokat viziónál. Ön mit gondol erről?
Kéri László: Ezt a riadalmat a Fidesz vezérkara már a nyár elején elkezdte fokozni, s most, a politikai szezon kezdetén a lassacskán kialakuló félelmeket nem szeretné egy pillanatra sem szunnyadva látni. Ez a hisztériakeltés egyszerre nevetséges, képmutató, ugyanakkor életveszélyes is, mert a későbbiekben majd belegyömöszölhető lesz bármiféle tiltakozó akció, tüntetés, aláírásgyűjtés, kezdeményezés, ami nem tetszik a kormányzatnak.
Nevetséges és képmutató, mert a félelmetesnek beharangozott, polgárháborús jeleneteket megidéző jóslatoknak egyelőre annyi a bizonyíthatósága, amennyire maguk a fideszesek hivatkoznak. Ezek pedig semmivel sem veszélyesebbek és kártékonyabbak, mint amelyekkel a Fidesz a maga nyolcéves ellenzéki időszakában rendszeresen élt. Sőt, még annál is jóval kevesebb, ha felidézzük 2006 őszének ötven napját, szeptember 17-től november 4-ig.
Ugyanakkor azért életveszélyes, mert előre kriminalizálni szeretnék az összes olyan bevett politikai részvételi formát, amely a kormányzattal szembeni nemtetszés/elégedetlenség/kritika megnyilvánulása lesz és lehetne. Tegyük fel, hogy lesz még az ősszel egy-két vitatható kormányzati döntés, amellyel szemben az érintettek az utcán adnának hangot a nemtetszésüknek. Ilyenek az elmúlt hét év során is számtalanszor voltak, mint ahogyan válaszreakciók is. Ebben az előre kihirdetett polgárháborús hisztiben viszont a rendvédelmi szervek úgyszólván előre menlevelet kaphatnak a drasztikus fellépésekre - hiszen a legmagasabb helyekről írták nekik elő a „a várható polgárháború” megakadályozását. Tartok tőle, hogy az alkalmi plakátragasztóktól az internetes tüntetés-toborzásig számtalan forma belefér majd az elfojtani kívánt eseményekbe. Ezen az őszön Orbán Viktor aligha bonthatna kerítést szerszámmal a kezében, a Kossuth téren.
S van még egy gyanúm. Az előjelekből ítélve a Fidesz azt szeretné, ha a következő hónapok kampánya az elmúlt évek vívmányainak megőrzéséről szólna - szóval, van azért itt pozitív előjelű forgatókönyv is a tartalékban. S ha ezen lenne a főbb hangsúly, akkor e kampány hitelességi esélyeit rontaná minden olyan kritika, tiltakozás, megszólalás, amely számonkérő jellegű. Főleg akkor, ha még tömegtámogatottságra is igényt tarthatna. Ezért nem árt eleve a legnagyobb gyanakvással várni minden olyan törekvést, amely kritikai, s így már érthető lesz az a képtelen állítás is, hogy csak annak nem tetszik mindaz, ami itt folyik, akik külföldi erők ügynökeiként, fizetett zsoldosaiként járatják le a hét év eredményeit. A várható polarizáció alapszerkezete ez lesz:
”Rendes magyar elismeri és megvédi a 2010 utáni éveket, mert történelmi vívmányoknak tartja és érzi. Hazaáruló, fizetett bajkeverő pedig csak a hibákat keresi és emlegeti - ebből tudható, hogy ő a külföld érdekeit szolgálja.”
Nem állítanám, hogy ez a képtelenség ne illene bele mindabba, amit az elmúlt években hirdettek és tettek. Akár most, Kötcsén is.
ZSPB: Ön szerint mi történt Kötcsén? Mi az ún. "polgári piknik" üzenete?
K.L.: Kötcse mindig is kilógott abból a sorból, ami az év elejei ”vigadós” beszédekkel kezdődik, s tart egészen az őszig. E sorozatban váltogatják egymás a legszélesebb nyilvánosságnak szánt Orbán-beszédek az olyan zártkörű alkalmakkal, mint amilyen ez a mostani Kötcse is volt. Nem annyira szigorúan zárt, mint a három napos - szezonindító - frakcióülések világa, de nem is olyan széles közeg, mint pl. Tusványos, vagy a várkerti közös rítus. Ennek a funkciója mindenekelőtt a fontosságtudat, a politikai közösség fenntartása/megerősítése; az ottani több száz emberben újra és újra felidézni a kiválasztottság-tudatot. Ehhez képest majdnem mindegy, hogy mi is hangzik ott el. A leghíresebb, Kötcsén megfogalmazott gondolat a „centrális erőtér” ideológiája volt, arról is jóval később értesülhettek még a táborhoz tartozók is. Ezért aztán a kötcsei alkalmak a legjobb terepek a tudatos kiszivárogtatásra, innen az kerül ki, amit arra szánnak, hogy a média révén tovább lehessen csócsálni.
Az idei kötcsei „üzenet” azonban aligha okozott meglepetést:
- az egész világ összeesküdött ellenünk, belül olyan erősek vagyunk, hogy minket csak a külföldi erők ármánykodása buktathat meg
- meg kell védenünk a hét év vívmányait, (értsd: Fiúk, ha nem lesztek eléggé résen, akkor mindent elveszthettek, amit az elmúlt években összeszedtetek!)
- van még leselkedő veszély, nincs ez a meccs megnyerve, tessék felkészülni a legnagyobb harckészültségre!
Végül is, mi mást mondhatott volna egy olyan kampány kezdetekor, ahol utcahosszal vezetnek? Ez a rendezvény nem az országnak, nem is a választani szándékozó millióknak szólt, hanem a harcba küldendő közép- és felsőszintű parancsnoki hadnak.
ZSPB.: Az eurós aláírásgyűjtésről mit gondol? Kellene nekünk most az euró?
K.L.: Közben azért elő-előkerülhetnek olyan kérdések is, amelyeknek nemcsak értelmük, de jelentőségük is van. Ilyennek gondolom az eurózónához való csatlakozásunk körüli, újfent előkerült diskurzust is, s annak meg külön örülök, hogy olyan nevek sorakoznak fel e kampány mellett, akiknek a szavára táboroktól függetlenül is érdemes is, meg kell is figyelni. A szakmai kérdéseket ezúttal nem is érinteném - ezek megvitatására reményeim szerint amúgy is lesz idő is, hely is bőven. Sőt, a diskurzus már zajlik is, a Magyar Nemzet hasábjain például az elmúlt néhány napban is színvonalas és értelmes vita folyik.
Engem e folyamatból leginkább a hosszabb távú politikai/nemzetközi összefüggések izgatnak. Az euróövezethez történő csatlakozásunk visszafordíthatatlanná tehetné azt a - jelenleg felemás - viszonyulást, ahogyan a magyar politika az Unió jövőjéről gondolkodik. Látható módon válik ketté a kontinens politikai/integrációs jövője: lesznek, akik a fősodorhoz tartoznak, s lesznek, akik továbbra is a periférián maradnak.
Magyarország számára már középtávon is katasztrofális következményekkel járhatna, ha a csupa olyan ország venne minket körül, akik az euróövezet tagjai, csak mi nem. Nem állítom, hogy rövid távon ne lenne számos kellemetlen következménye a csatlakozásunknak, de ezekről nyíltan kell beszélni és meg kell vitatni a kockázatok minimalizálásának a részleteit is. A kimaradásunk viszont olyan terheket róhatna a későbbi generációk vállára, amelynek elhárítására csak most van esély.
Tudom, Magyarországon vészesen felszámolódott a hosszabb távú gondolkodás szokása, de vannak olyan kérdések, amelyek kapcsán ez a luxus nem megengedhető könnyelműség. Sőt, az elmulasztásuk történelmi felelőtlenséggel jár.