Lehet Más a Politika? - Mégis lesz együttműködés az LMP és az MSZP között?

Meglepően reagált Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltje Botka László lemondására.

Arról már írtunk, hogy az elmúlt napokban is érezhető volt az LMP azon törekvése - látva Botka és a szocialisták reflektorfényben történő agonizálását -, hogy „vérszagot szimatolva” behúzzák az MSZP-ből kiábrándult szocialista szavazókat saját táborukba. Most azonban még ennél is bátrabban fogalmazott - a szocialisták egykori tanácsadója, Ron Werber által segített - Szél Bernadett tegnap este a Hír TV kamerái előtt, Kálmán Olga Egyenesen című műsorában: 

„Először rendezzék a saját soraikat az MSZP-ben, és majd utána lehet egyáltalán beszélni az együttműködésről”.

Tehát a napnál is világosabb, hogy az LMP társelnöke meglehetősen megengedő és nyitott a Magyar Szocialista Párt irányába annak ellenére, hogy egész politikai létük arra épült, hogy „lehet más a politika”, és ezt eddig konzekvensen vallották is. Bár néhány napja az LMP még az önálló indulásról beszélt, most úgy tűnik - feltehetően Ron Werber mesterterve szerint -, mégiscsak lesz választási együttműködés az MSZMP utódpártja, a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika elnevezésű politikai formáció között.

Most akkor Lehet Más a Politika?