Rejtély a bajusz mögött
A Gyilkosság az Orient Expresszen nem feltétlenül Agatha Christie legjobb, de minden bizonnyal legismertebb krimije, amelynek alaptörténetét szinte mindenki ismeri. Számos film, sőt játékfeldolgozás is készült már belőle, így ahhoz, hogy egy új mozi sikeres lehessen, valami újat kellett volna hoznia a történetbe. Lássuk, hogy Kenneth Branagh-nek, a brit mozi egyik élő ikonjának ez sikerült-e.
Ha valakitől, hát Branagh-től el lehetne várni, hogy megújítsa a Poirot-szériát. Persze abban biztosak lehettünk, hogy nem olyanfajta változtatásokon fog átesni a belga detektív vagy a történet, mint Sherlock Holmes Guy Ritchie keze alatt, de némi kreativitást elvártunk volna. Sajnos azonban ebből nem sokat kaptunk.
Pedig Branagh semmit nem bízott a véletlenre: magára osztotta a főszerepet. Az ő Poirot-ja azonban köszönő viszonyban sincs sem a regények főhősével, sem David Suchet alakításával. Suchet neve az évek folyamán annyira összenőtt Poirot-val, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk tőle elvonatkoztatni. Suchet mesterdetektívje különc, de csak éppen addig a szintig, amelyeket a zseniális elméktől elfogadunk. Branagh ezzel szemben egyszerűen nevetséges – de nem vicces –, nem más, mint egy rossz karikatúra, amelynek csak a legkisebb problémája a túlméretezett bajusz és az egyéb külsőségek. Ekkor sajnáltam a legjobban, hogy Branagh főszereplőként és rendezőként is jegyzi a filmet, hiszen így nem volt senki, aki szóljon neki: ez gáz.
De Poirot karakterével legalább kezdtek valamit, próbáltak neki valamilyen egyedi jelleget adni, még ha nem is túl sikeresen. A többi szereplő viszont abszolút semmilyen. A karaktereknek nincsenek mélységei, különbözőségeik szinte kizárólag egy-egy meglehetősen sztereotip tulajdonságra épülnek. Egyedül a doktor figurájával próbáltak kezdeni valamit az alkotók, de ez is kimerült abban, hogy kínosan magyarázták, hogyan is lehet egy feketéből orvos. Hiába a sok kiemelkedő színész, ha szerepeik nincsenek megírva, vagy teljesen a háttérbe szorulnak, így nem egy esetben jobb híján csak a már meglévő sztereotípiákra tudnak még jobban rájátszani.
A történetről nem írnék sokat, hiszen azt úgyis szinte mindenki ismeri, ha pedig valakinek valamilyen érthetetlen okból kimaradt volna a regény vagy valamelyik feldolgozása az életéből, annak nem szeretnék spoilerezni. Elég annyi, hogy a vakációján lévő mesterdetektívnek akarata ellenére kell visszatérnie Nagy-Britanniába, a legrövidebb útnak pedig az Orient Expressz mutatkozik, amely azonban egy lavina miatt napokra elakad, közben pedig az egyik utas gyilkosság áldozata lesz. Az alaptörténethez Branagh alig mert hozzányúlni, ami az eddigiektől eltér, az vagy minimális változtatás, vagy teljesen elkülönül a bűnügytől. Pedig mindvégig vártam, hogy lesz valamilyen fordulat, valami kis plusz, amivel többet tudnak kihozni a történetből. Ráadásul a film elég lassú tempójú. Ez egy kriminél nem is lenne gond, ha fenn tudnák tartani a feszültséget. De ez esetben a feszültségnek a csíráját sem véltem felfedezni, bár ennek az is lehet az oka, hogy jól ismertem a sztorit, így nem kellett gondolkoznom a megoldáson, csak arra próbáltam figyelni, Poirot mikor, mi alapján jön rá a rejtélyre.
De hiába kezdtem a negatívumokkal, a Gyilkosság az Orient Expresszen nem egy rossz film. A látványvilág kifejezetten szépre sikerült, és egy-két, a polkorrektség jegyében beleírt dologtól eltekintve jól visszahozza a '30-as évek hangulatát, főleg a titokzatos Keletet az első percekben, valamint a luxusutazás részleteit. A "megoldás jelenet" pedig kifejezetten emlékezetesre sikerült. Az utolsó vacsorát megidéző képi beállítás a kiválóan komponált zenei aláfestéssel jól mutatta, hogy Branagh azért még nem felejtett el rendezni, és ez végső soron megmentette a filmet.
A Gyilkosság az Orient Expresszen legfrissebb feldolgozása egy közepesen gyenge krimi, egy közepesen jó köntösbe bújtatva. Egyszeri megnézésre alkalmas, annak pedig, akinek az életéből mindmáig kimaradt a Christie-életmű, talán kedvcsináló lehet a további ismerkedéshez. A film végén egy mondat erejéig beharangozzák a folytatás lehetőségét, a Gyilkosság a Níluson-adaptációt. Meglehetősen kérdéses, hogy a készítők kapnak-e lehetőséget az újabb próbálkozásra, de ha igen, ebből talán már kisülhet valami értékesebb alkotás is. Jeruzsálem és Isztambul ábrázolása után talán Branagh-nek nem okozhat problémát Egyiptom sem, a talán egy fokkal kevésbé ismert történet pedig mind az alkotóknak, mind a nézőknek szabadabbra engedheti a fantáziáját.
Talán ezzel kellett volna kezdeni...
(Gyilkosság az Orient Expresszen, brit krimi, 2017. Rendező: Kenneth Branagh)