Herman Ottó, a mindentudás szabadságharcosa
Alig van olyan magyar település, ahol ne neveztek volna el róla legalább egy iskolát vagy utcát. A mindentudás szabadságharcosa, a 19. századi polihisztor, Herman Ottó 1835-ben ezen a napon született.
Pókok, madarak, politika, őstörténet, zoológia, néprajzkutatás és régészet, hogy a tudós szerteágazó érdeklődési köréből a legfontosabbakat említsük meg. A Kossuth Lajos eszmei nyomdokain járó országgyűlési képviselő autodidakta módon szerezte tudását. Hermann Ottónak nem volt diplomája, azonban rendkívüli szorgalommal rendelkezett. Írt a madarak hasznáról és káráról, a halászatról, és a pókok faunájáról is könyvet. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója lett és számtalan tanulmányából sokat ma is forrásként használnak a kutatók.
Hogy milyen ember és tudós volt? A kérdést a századforduló nagyszerű kritikusának, Schöpflin Aladár a Nyugat folyóiratban megjelent visszaemlékezéséből vett idézettel próbáljuk megválaszolni:
Herman Ottó még ennek a maga korának is a legkülönösebb alakjai közé tartozott. Maga a külső pályája is minden szabálytól eltérő volt: lakatosmesterséget tanult, iskolába nagyon keveset járt, közkatona lett, felvitte az őrmesterségig, obsitot kapott, vándor-fotográfus lett (akkor élte kezdő fiatalkorát a fotografálás), kedvtelésből megtanult állatokat preparálni, s ez a kedvtelése döntötte el karrierjét. Brassai Sámuel preparátort keresett az Erdélyi Múzeum számára, 30 forint havi fizetéssel, amelyet a saját csekély igazgatói fizetéséből szakított ki. Az állást Herman Ottó kapta meg, ezzel csaknem egy csapásra természettudós lett a hányatott életű fiatal emberből. Tisztára autodidakta volt (hányszor a szemére vetették ezt nálánál százszor jelentéktelenebb "módszeres képzettségű" szakemberek!), semmi iskolai képzettsége nem volt, amit pályája kezdetén tudott, azt bécsi múzeumok fiatalkori nézegetéséből, egy-két bécsi tudóssal való érintkezésből, néhány akkor divatban lévő népszerűen tudományos könyvből tanulta. Szilárd, világnézetté szervesedett természetfilozófiai felfogása sohase volt, a természethez való egyéni viszonya mindig lényegében irodalmi volt, érzelmeken és ösztönszerű megérzésen alapuló. S ezzel a készültséggel jóformán egyik napról a másikra kutató tudóssá tudott válni. A geniális szellem tette azzá: a természet érdekes és fontos részleteinek megérzésére való ösztön, a kongenialitás a látható világ jelenségeivel, a szenvedélyes érdeklődés a dolgok iránt, a megfigyelés szinte ősemberi módon elfogulatlan képessége, a közlés művészetének rendkívüli természeti adománya, az élénk temperamentum, amely azonosította magát mindennel, amivel foglalkozott, lelket vitt minden tanulmányozásába.
Herman Ottó
(A cikk első változata 2018.06.26-án jelent meg.)