Orbán Gáspár jobban szereti az apját, mióta megismerkedett Jézussal - videó

Tusványoson ő is a fellépők között volt, a Felház nevű keresztény mozgalmával érkezett, hogy Jézusról és az isteni szeretetről prédikáljon. Ha valaki, hát ő megteheti, hiszen neki sok személyes élménye van ezzel kapcsolatban.

Előadása során elhangzott, hogy 22 éves koráig a szabályokat követve gyakorolta hitét, viszont nem volt Jézussal valódi kapcsolata. A házasság előtti szex tilalmát igyekezett betartani, közben állítása szerint, képmutató módon azon versenyzett a barátaival, ki tud több kalandot összehozni. Mint mondta, ettől elértéktelenedett és aznap este már úgy érezte, kevesebb lett.

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor fia gyakran lép színpadra, ott beszédeket mond, majd leszáll az emberek közé, ahol messiásként sétál, felismerhetetlen nyelveken imádkozik, rájuk teszi a kezét, úgy tűnik, gyógyítani akarja a megjelenteket. De több alkalommal azt is kijelentette már, hogy Isten szólt hozzá.

Arról is olvashattak már a Zsúrpubin, hogy a Felház nevű keresztény mozgalmával igyekszik végighaknizni az egész országot, és egyre több vidéki településen jelennek meg. Ami több szempontból is érdekes, főként azért, mert korábban még úgy tűnt, hogy áttért a muzulmán hitre, erről ide kattintva olvashat bővebben.

Az előadás végén az Index készített vele interjút, itt arról is beszélt, hogy sokkal jobban szereti az apját, mióta találkozott Jézussal.

Nos, ez bizonyára így van, ahogyan az is biztos, hogy sem itt a földön, sem azon túl nincs bocsánat a zsarnok által elkövetett vétkekre. Azokért ugyanis bűnhődni kell.