Újságíró vagy? Ezt még le kell nyelned!
Új vitagóc született az elmúlt időszak tüntetéseinek nyomán: tömegrendezvényeken mit szabad tenni az eseményekről tudósító médiamunkásokkal, és mit nem? Hozzájuk sem szabad érni, vagy a véleménynyilvánítás részeként a verbális csihi-puhi, egy jóféle „nekamerázzá!”, némi taszigálással még belefér?
Ami írásra sarkallt a témában, az egy olyan vélemény, amely szerint aljas szemét minden olyan ember, aki sajtóst inzultál. Kicsit kibontva a sommás megállapítást: aki a médiában dolgozik, azt egyszerűen tilos bármilyen módon bántani, mert tudomásul kell venni, hogy a munkájukat végzik, és ezért védettséget élveznek.
Igen, a munkájukat végzik. Ami néha jár bizonyos kellemetlenségekkel, s ha ennek természetes létét valaki nem fogadja el, akkor ne válassza ezt a pályát.
Nekem is voltak rázós pillanataim pályafutásom során. Nem egyszer, nem kétszer jártam markáns cigánysoron, többször bent a putri legmélyebb bugyraiban, a helyiek szempontjából nem éppen baráti sajtó munkatársaként. Elég hülyén vette volna ki magát, ha a fenyegetően közelítő, felmenőim megtermékenyítését kilátásba helyező polgártársaknak azt mondom, hogy
Na, na! Nem ér a nevem, én újságíró vagyok, ezért aztán tessék befejezni az inzultáló cselekményt!
Hasonló a helyzet azokkal a kollégákkal is, akik egy kontrollt vesztett párt médiájának alkalmazottjaként mennek ki egy ellenzéki demonstrációról tudósítani. Számolniuk kell azzal, hogy nem lesznek népszerűek, hogy éppen a munkaadójuk miatt felpaprikázott tüntetők feléjük is ki fogják fejezni nemtetszésüket. Adott esetben csúnyákat mondanak rájuk, talán még lökdösni is fogják őket.
Ugyanakkor az is igaz, hogy egy határt az elégedetlenkedőknek sem szabad átlépni. Újságírókkal, riporterekkel, fotósokkal, operatőrökkel szemben nem tehetnek jogi következmények nélkül semmi olyat, ami a hatályos törvényekbe ütközik. Mint ahogyan senki mással sem. Függetlenül a foglalkozásától.