Csintalan szerint Orbán brüsszeli produkciója annyi, hogy körbefingja az asztalt
Csintalan Sándor meggyőződése, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az Unióból Magyarországot, mert abban a rendszerben, amit épít, nem kell majd EU-s pénz, van itt elég vagyon, lesz kitől elvenni. Brüsszeli produkciója pedig mindösszesen annyi, hogy körbefingja a közös asztalt. Úgy véli, habár egy ideig még a félelem fenntartja a NER-t, össze fog omlani, csak idő kérdése. A volt politikus kifejtette, miért nem egy kufár Simicska Lajos, miben van köztük vita, ezenkívül a tengervér nélküli, ajándékba kapott rendszerváltásról is beszélgettünk, illetve arról, hogy addig kiáltottak farkast a civil szervezetek, ameddig valóban meg is érkezett. Kiderül még, szerinte miért nem szerencsés Magyarországot egy focimeccshez hasonlítani, amelyben a rendszer kritikusai a B-közép tagjai, valamint szó esik az itthon lassan kialakuló kasztrendszerről is.
Zsúrpubi: Muszáj elmondanom az első emlékeimet Önről: általános iskolás koromban, valamikor 2008 körül, amikor érdeklődni kezdtem a politika iránt, szinte naponta a kis képernyős Grundig tévémen néztem suliból hazaérve, amint a Hír TV-n nagyon ideges, fideszes nyugdíjasokkal szinte félálomban beszélgetett, bár volt olyan is, amikor negyed óráig csak hallgatott. Ma vezetne még ilyen betelefonálós műsort?
Csintalan Sándor: Nem tudom. Abban az értelemben viszont nem reális a kérdés, hogy nem egy olyan valakivel ülök szemben, aki felkérhetne bármire is, mert az egy egészen más helyzet lenne. Ebben a dramaturgiai helyzetben ennyit tudok hozzáfűzni a dologhoz. Ha valaki, aki kompetens, mert történetesen van egy televíziója, ugyanezt kérdezné, komolyan mondom, tartok tőle, hogy igent mondanék.
ZSPB.: Nem volt ilyen megkeresése mostanában?
CS.S.: Nem, de nem így akarom felhívni senkinek a figyelmét arra, hogy milyen szívesen csinálnék ilyet. Már amúgy is jobban hozzászoktam a reménytelenséghez, mint régen. Igaz, hogy a reménytelenségbe belebeszélni jobb érzés, mert felszabadító élmény.
ZSPB.: Na igen, azért így is épp elég sokat beszél, van tere rá. A Hír TV-n egy vitaműsorban állandó vendég, a Lánchíd Rádióban pedig saját műsora van, szóval akad olyan fórum, ahol elmondhatja a véleményét.
CS.S.: Ez tény. Meg otthon is beszélek.
ZSPB.: Sokan vagyunk ezzel így. Legalább otthon jó sokat beszélünk, ha már máshol nem lehet vagy nem tudunk. De hogy volt ez a félig alvásos dolog?
CS.S.: Na, az, hogy úgy nézett ki, mintha aludnék, az azért volt, mert a kollégáim szemetek voltak. Tudniillik, ha a kamera feljebb van és fölülről vesz, akkor úgy néz ki, mintha aludnál.
ZSPB.: Hmm. Ennyire prózai oka lett volna?
CS.S.: Abszolút. Hogy a francba tudtam volna elaludni, most tényleg? Jó, van egy olyan gesztusom, hogy mikor valami orbitális hülyeség hangzik el, akkor becsukom a szemem, hátha nem hallom annyira.
ZSPB.: A füle attól még nyitva van.
CS.S.: Sajnos. De legalább valamennyire megszakítom a kapcsolatot a világgal.
ZSPB.: Az Ön korosztálya sokszor hivatkozik arra, hogy olyan kitörési és felemelkedési lehetőségeket kapott az „átkosban”, amelyek ma bizonyára nem adatnának meg. Hogy élte meg annak a rendszernek az előnyeit és a hátrányait?
CS.S.: Abban az időben, őszintén szólva nem méricskéltem a rendszer előnyeit meg hátrányait. Általában kitűnő tanuló voltam, simán felvettek a Berzsenyi Dániel egyetemi jellegű főgimnáziumba, ami egy nagyon jó intézmény volt. Ez hihetetlenül izgalmas szellemi élmény volt. Ezenkívül az uszodában nőttem föl.
ZSPB.: Melyikben?
CS.S.: A Honvéd uszodában, illetve a Margitszigeten lévő Hajós Alfrédba is jártam. Ezek voltak számomra a meghatározó terek, ahol felnőttem.
1969-ben kezdtem gimnáziumba járni, és ekkor vette kezdetét az az időszak, amikor a város kulturálisan rendkívüli módon kinyílt. Elindult a táncházmozgalom, akkor jelent meg a jazz zene, sok jó mozi volt. Ha mondjuk lógott az ember az iskolából, simán el tudott menni filmes napot tartani, egyik moziból a másikba vándorolt. Különböző filmeket lehetett megnézni, tehát nem ugyanaz ment mindenütt.
Olyan intézményben tanultam Angyalföldön, ahol az 1956-os eseményeket már akkor is forradalomnak minősítették a tanárok. Nyilván ez valami kivételes dolog volt, persze ezt némi iróniával mondom. Amikor a '70-es években a filozófusper volt, és kirúgták Heller Ágneséket a Filozófiai Intézetből, akkor én, mint a marxista diákakadémia elnöke abban a szerencsében részesültem, hogy Heller, Márkus, Tordai, Eörsi István és további ilyen kaliberű emberek, akik akkor meglehetősen rendszerkritikusak voltak, tartottak egy önképző kört, és jártak hozzánk tanítani. Így egy rendkívül széles, nyitott világot tártak elénk. Olyan is volt, hogy a magyartanárom a kezembe adta Szolzsenyicin egyik leghíresebb könyvét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját.
ZSPB.: Emlékszik rá, hol és mikor tudatosult Önben, hogy a Kádár-éra véget fog érni? Miben volt ez tetten érhető?
CS.S.: Nagyon egyszerű. Amikor lemondott rólunk kénytelen-kelletlen a nagy Szovjetunió és amikor a jaltai megállapodás összeomlott, akkor nyilvánvaló lett a dolog. Ez az ország a rendszerváltást ajándékba kapta. Ameddig az orosz tankok és a szovjetek itt voltak, másként festett minden. Arra készültem, hogy nem túl hosszú, ám nagyon unalmas életem lesz. Harminc évesen az embernek már volt fogalma arról, hogy mik a realitások. Maga a rendszer recsegett-ropogott, de arról, hogy mi lesz majd belőle, anno fogalmam sem volt.
ZSPB.: És akkor egyszer csak bekopogtatott az ajtón a rendszerváltás?
CS.S.: Mondhatni, noha ez így nem teljesen igaz, mert egy hatalmas vákuum keletkezett. Az a geopolitikai konstrukció, ami Kelet-Európát és a szovjet típusú szocializmust fenntartotta, az egyik pillanatról a másikra megszűnt. Tény, ami tény, szoktak párhuzamot vonni az akkori és a mostani világ között. Abban a tekintetben elviselhetőbb volt a régi rendszer, hogy nyíltak a dolgok. Volt egy lefojtott diktatórikus szisztéma, de az ember évről-évre tapasztalta, hogy lazul az egész. Ezzel szemben most, legalábbis belpolitikai értelemben meg záródik. Hogy kicsit az aktualitásokról is beszéljek: nem az volt a kérdés, hogy bezárjunk-e egy egyetemet, hanem arról szólt a vita, hogy a szegény ember gyereke is járhasson a felsőoktatásba, azaz nyissuk az egyetemeket.
ZSPB.: Milyen körülmények között találkozott először Simicska Lajossal? Hogyan lettek barátok? Az ember azt gondolná, hogy a múltjuk alapján minimum ellenfeleknek, de inkább ellenségeknek kellett volna lenniük.
CS.S.: De miért kérdezi? Miért érdekli ez?
ZSPB.: Ne már.
CS.S.: Jól van na, nem komolyan kérdeztem. Annyit muszáj elmondani előzményként, hogy mocsok módon irigykedtem, amikor ezek, mármint a Fidesz megjelent a politikai palettán. Fiatalok voltak, jóképűek, baromi jó csajok voltak közöttük, nálunk a maszopban kevésbé. Elnézést kérek utólag is ezért a ronda macsó megjegyzésért, de így volt. Szellemi pezsgés vette körül őket, hiszen inspiráló emberek voltak, inspiráló gondolatokkal.
Amikor mi megnyertük a választásokat 1994-ben, megköttetett a koalíció, és ügyvezető alelnök lettem az MSZP-ben, kialakult bennem egy gondolat, aminek több összetevője volt.
Egyrészt végigültem a kerekasztalt szakszervezeti oldalról, ami alatt kiderült, hogy egy csomó kérdésre nincs válasz. Nem volt társadalmi nyomás, mindenki baromi boldog volt, hogy vége ennek a rendszernek, és mindjárt olyan jó élet lesz, mint Burgenlandban, holott egy rahedli kérdés nyitott volt, például, hogy miként születik a világra a kapitalista ember, hogyan lesz magántőke. Mert az egy dolog, hogy az Alkotmányba beleírjuk, hogy szocialista piacgazdaság van mától, de ki a jó isten hozza világra a tőkést és miből? Másrészt, már akkor is rendkívül nagy dolognak tartottam, hogy végül is a történelmi tapasztalatokhoz képest itt ez a felfordulás Kelet-Európában jószerivel úgy zajlott le, hogy egy pofon se csattant el. Ha komolyan vesszük a Tízparancsolatból, hogy „Ne ölj!”, akkor mindezt fantasztikusnak nevezném, mert ekkora átrendeződés tengervér nélkül még soha nem zajlott le a világtörténelemben. Ezt máig óriási dolognak tartom.
Szóval, anno 1994-ben mondtam az akkori miniszterelnöknek, Horn Gyulának, hogy az egy dolog, hogy megvan a koalíció, meg hogy van jövőnk, de itt vannak ezek a fiatalok, velük is kéne valamit kezdeni, arról nem is beszélve, hogy az már akkor világos volt, Orbán Viktorból egyszer még úgyis miniszterelnök lesz. A tanácsom az volt, hogy próbáljunk meg egy normális diplomáciai, belpolitikai kapcsolatot kiépíteni velük, hiszen azt megelőzően még csak a köszönésünket sem fogadták. Semmilyen diskurzus nem volt közöttünk.
ZSPB.: Egyáltalán semmi?
CS.S.: Nem. Mondok egy érzékletes példát. Akkoriból származik szegény Péli Tamás Károlynak, aki egy híres roma festőművész, író, politikus és országgyűlési képviselő volt, egy hírhedt bon mot-ja, miszerint találkozott a liftben Orbán Viktorral, és azt mondta neki: „Kezicsókolom, Orbán néni!”, mire egy másik alkalommal, amikor én is bent álltam a liftben, Orbán méltóztatott megszólalni és visszakérdezett, hogy miért mond neki ilyeneket? Mire válaszul Péli csak annyit mondott: „Kisfiam, az a helyzet, hogy meglett koromra tekintettel a hölgyeknek előre szoktam köszönni”. Na, éppen ezek miatt gondoltam, hogy ez így nincs jól. Aztán végül a törekvésem megvalósítására megkaptam a felhatalmazást, és történetesen nekem még szimpátiám is volt hozzá, ezért elkezdtem kezdeményezni. Így alakult ki a kapcsolatom velük. Akkoriban, 1994 tájékán ismertem meg Lajost is, akivel azóta jóban vagyunk. Számtalan helyzetben érintette egymást a sorsunk azóta.
ZSPB.: Milyen ember Simicska Lajos?
CS.S.: Az évek alatt az rajzolódott ki bennem, hogy egyrészt elképesztő figura szellemileg, intellektuálisan és érzelmileg, ezenkívül erős, kemény, gondolkodó lény, aki egyébként néha, mint mindannyian, bele is szerethet egy gondolatba vagy illúzióba, de ha kiderül róla, hogy az hamis, akkor képes korrigálni még akkor is, ha közben közmegvetés sújtja.
ZSPB.: És ha már barátság: jól tudjuk, Orbán Viktor és Simicska szövetsége régre nyúlik vissza, ennek azonban 2015-ben vége szakadt, habár Ön egyszer úgy nyilatkozott, hogy a paraván mögött már voltak viták korábban is. Az okok között az orosz közeledést, az egyre inkább autoriter berendezkedést, valamint komoly elvi kérdéseket emlegetnek. Mondjon pluszban valami olyat, ami eddig sehol nem hangzott még el, és segíthet megérteni ezt a vérre menő konfliktust, aminek nem kisebb a tétje, mint az ország jövője.
CS.S.: A Lajos nem kufár, sem politikai, sem pedig semmilyen más értelemben. Szerintem az a három dolog, amit felsorolt, nagyjából helytálló. Tehát nincs egyetlen nagy töréspont, több fontos kérdés is van. Például az oroszokkal kapcsolatos ügy, ami belpolitikai értelemben a zsarolhatóság szempontjából egy fundamentális kérdés, nagyon fontos. A média, a hatalomnak a médiához való viszonya, illetve maga a létrehozott rendszer. Van a Lajosnak egy elhíresült mondása, miszerint „arra szövetkeztünk, hogy a Kádár-rendszert lebontsuk, nem arra, hogy újabb diktatúrát építsünk.” Mert ugye Orbán és közte szövetség volt, ezt mindenki tudja. Ha a fejem tetejére állok, akkor sem tudok ennél a háromnál többet mondani. Szerintem ez nemhogy elég, bőven sok is. Szívesen mondanék valami eredetit, ha tudnék, de nem tudok. Akkor most hazudjak?
ZSPB.: Semmiképpen, csakis az igazat. Jó lett volna még, ha mond egy konkrét momentumot.
CS.S.: Na, akkor itt egy konkrétum. Az, hogy vannak emberek, akik tényleg komolyan gondolnak bizonyos alapvető dolgokat.
ZSPB.: Látom, ez nem fog könnyen menni. Beszéljünk arról, hogy nemrégiben azt mondta Simicska, miután felbosszantották a házánál táborozó paparazzik, hogy bár nem bútorozott össze a Jobbikkal, de minden szimpátiája az övék. Politikával foglalkozó emberek pontosan értik, mit jelent ez. Mit szól ehhez Ön? Ez volna az egyetlen logikus és elkerülhetetlen lépés a NER kicsinálására?
CS.S.: Van egy sajátos pikantériája annak a dolognak ebben az országban, hogy annak a médiacsoportnak a tulajdonosa Simicska Lajos, amelyiknél dolgozom, és ő azt mondja, hogy a Jobbikkal szimpatizál. Tény, hogy pikáns, de a Lajos ilyen. Ehhez képest, noha én nem vagyok azzal vádolható, hogy a Jobbik szimpatizánsa lennék, az is tény, hogy szabadon dolgozhatunk, mert a tulajdonos annak a bizonyos konfliktusnak megfelelően a médiacsoportot és annak munkatársait nem kézi vezérléssel és direkt fülbesúgással készteti az álláspontja megismerésére és megismertetésére. Nincs ideológiai terror rajtunk.
Az, hogy valaki a jelen állás szerint a Jobbik szimpatizánsa lett erős konzervatív létére, az egy dolog, viszont közben a médiaszabadság és a kritikai gondolkodás pártján van, amivel őrült kockázatot vállal. Elhúzhatott volna az országból és lógathatná a lábát a Kajmán-szigeteken, de nem, ő így viszonyul a rendszerhez, ami szerintem tök rendben van. Az pedig, hogy a politikai prognózisaink milyenek, teljesen más kérdés. Nem ez az első kérdés, amiben vita volt közöttünk, és valószínűleg még több nézeteltérésünk is lesz.
ZSPB.: Szóval akkor Önnek azért megvan erről a véleménye.
CS.S.: Hogyne lenne, most is azt mondtam. Elég hülyén is venné ki magát tőlem, hogyha azt mondanám, ellenemre lenne a tanulás. A politika maga is részben tanulás. Nem úgy tekintek rá, mint a labdarúgásra. Soha, egyik szurkolói klub tagja sem voltam a politikában, és azt gondolom, az a helyénvaló, ha mások sem teszik ezt. Mert ha egy csapat fogja magát, és a középkezdés után vagy a meccs közben a saját kapujába rugdossa a gólokat, akkor miért is kellene nekem annak a csapatnak a szurkolójának maradnom? Itt a politikai irányzatoknak nincsenek olyan hagyományai, amelyek mondjuk évszázadokra visszatekintenének és garanciát jelenthetnének bármire is.
Látok a jövőben olyan tendenciákat, amelyek függetlenül attól, hogy a rokonszenvem az övék vagy sem, az ország szempontjából baromi fontosak, amiket pozitív fejleményként élek meg. Hogy ez konkrétan mit jelent, és Vona Gábor nevével fémjelezve meddig tud elmenni, hatalmas kérdés. Ha az ember megnéz egy Vona-interjút vagy meghallgatja, hogy mit képviselnek a frakció megszólaló tagjai a parlamentben, illetőleg mit mond ezzel szemben Toroczkai László, hát… nehéz ügy. Kiderül majd, mi lesz ebből.
ZSPB.: Nemrég készítettem interjút Konok Péterrel, szerinte Vona a néppártosodással már elérte azt a magyar elektorátusban, ami az ő maximuma, amiből már csak veszíteni tud.
Cs.S.: Ezt nem hiszem, szerintem Péter ebben téved. Szeretnék hinni abban, hogy a nemzet is tanul. Nagyon érdekes, izgalmas és intenzív geopolitikai térben vagyunk, és láttam már a történelemben olyan közösségeket, amelyeknek a tagjai nemzetként is tudtak tanulni a saját történelmükből, illetve a kialakult helyzetből is. Az tragédia, ha egy politikus a saját mániáinak, rokon- és ellenszenveinek a rabjává válik. Ezért gondolom, hogy Churchill a világ egyik legfontosabb politikusa, és ha még politikus lennék, akkor őt tartanám a példaképemnek.
ZSPB.: Talán a whiskey teszi, hogy így elkalandoztunk Churchill irányába… Térjünk vissza a tanulásra. Nagy kérdés, hogy egy olyan ország vajon tud-e majd tanulni, amelyik a saját múltjával sem volt képes és hajlandó szembenézni.
CS.S.: Ha nem, akkor koppan. Annak idején az uszodában Brandi Jenő bácsi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó el akart csábítani vízilabdázni, majd amikor mondtam neki, hogy nem fogok, akkor megfogta a vállam és annyit mondott: „Kisfiam, azért annyi eszed lesz, hogy ha nekimész a falnak, akkor megfordulsz?” Ez maradt, öcsém.
ZSPB.: Egy pillanatra elidőznék a labdarúgásnál. Vegyük azt, hogy jelenleg egy focimeccs zajlik Magyarországon. Az jutott eszembe, hogy ma netán a Hír TV, a Lánchíd Rádió, vagyis a meghatározó Simicska-médiumok lennének a B-közép, mert a nagy stadionban egyedül ott lehet szabadon hangot adni a kritikus véleményeknek? Maximum csitítgatják őket felülről.
CS.S.: Jól hangzik, de fogalmam sincs, mit ért alatta. Vagyis azt tudom, mi a B-közép, de ez nem az. Baromira nem áll meg ez a hasonlat. Nem egy focimeccsen vagyunk, ez az egyik alapállításom. A másik pedig az, hogy nem is labdarúgóként veszünk részt a nem létező focimeccsben.
Egy másik uszodai axiómát is mondok: fontos, hogy legyen testvázlatod, azaz tudd, hogy ki vagy. Ez a magadról alkotott kép valamelyest álljon közel a valósághoz, mert ha nagy a disszonancia, abból őrületes problémák lesznek. Na mármost, ha a kérdés erre vonatkozik, hogy ennek a nemzetnek van-e testalkata, akkor azt mondom, nincs. Ez pedig egyre nagyobb kihívást jelent, ami ellen küzdünk ahelyett, hogy alkalmazkodnánk. Az alkalmazkodás pedig nem aszimmetriát jelent, hanem a fineszt, kreativitást, kezdeményezőkészséget és a globalizációval folytatott ádáz küzdelmünket. A globalizációnak vannak nyertesei és vesztesei. Nem legyőzni kell, hanem annak nyertesévé kell válni. Nemzetként.
ZSPB: Még egy kérdés, ami a barátjára vonatkozik, aztán elengedem ezt a témát és továbbmegyünk. 2012-ben bejelentette, hogy Ön megvenné a Népszabadságot. Mint később kiderült, Simicska Lajosnak akarta megszerezni. Miért hiúsult meg végül is a terv?
CS.S.: Nem adták el, pedig volt konkrét ajánlattevés.
ZSPB.: Nem lehet elmenni szó nélkül a frissen párttá alakult Momentum Mozgalom mellett, amely éppen hogy csak feltűnt, rögtön hatalmasat gurított. Itt az új „régi” Fidesz?
CS.S.: Milyen értelemben?
ZSPB.: Anno a Fidesz is szinte a semmiből jött. Fiatal, friss emberek, nagy gondolatokkal. Én látok némi párhuzamot.
CS.S.: Jó. Azért kérdeztem vissza, mert a Fideszhez már hozzátartozik az utóélete is. Tehát, ha azt nézzük, hogy van-e esélye egy csomó jó arcú, intelligens embernek, akkor azt mondom, hogy nyilván van. De nekem már 1990-ben is voltak kétségeim a tekintetben, hogy jól teszi-e a közvélemény, ha pusztán arra hagyatkozik, hogy ki, mit mesél magáról. Az, hogy valaki még tökéletesen ártatlan, mert nem csinált semmit vagy fiatal és jól néz ki, csak egy ígéret.
ZSPB.: Ezzel játszik valamennyi frissebb ellenzéki párt, hogy hahó, mi még nem loptunk, hiszen nem voltunk hatalmon, ja és persze nem is fogunk lopni.
CS.S.: Sokan mondják, hogy a tradíció, a konzervativizmus fontos. Politikai értelemben sem hátrány az, ha a választók mondjuk azt a szempontot is mérlegelnék, hogy ki, mit produkál. Ezalatt persze a produkció egészét értem, hibákkal, tévedésekkel együtt. Igen csekély figyelmet szokott kapni, hogy vajon képes-e valaki a tévedéseit korrigálni. Szerintem nem egy rossz tulajdonság, ha valaki erre képes. Nem egy szereplőnél látni, hogy saját dogmáinak rabjává válik. És akkor mit csinál? Lényegében erőszakot tesz másokon, úgy próbál korrigálni. Hatalommal és erőből.
Hogy mi lesz a Momentumból, rajtuk múlik. Az, hogy ráfér egy frissítés a magyar politikára, alapvető megállapítás, és tök rendben van. Nagy rokonszenvvel figyelek minden olyan kísérletet, amely valamiféle innovációval és útkereséssel jár, hogy ebből a jelenlegi csapdából kimeneküljünk. Ezért tekintek a Jobbikra és a Momentumra is jóhiszeműen.
Egy ironikus megjegyzésem azért lenne ezzel kapcsolatosan. Ha majd a magyar társadalom képes lesz egy Churchill-féle figurát megválasztani, vagyis egy dagadt, kövér, masszívan dohányzó embert, aki ráadásul még iszik is mint a gödény, ellenben valóban a hazát szolgálja nemcsak szavakban, hanem tettekben is, na az egy érdekes helyzet lesz, de ettől még messze vagyunk. Nem mintha most a dagadt, kövér dohányosokat próbálnám mentegetni, mert akkor már én lennék közülük a legjobb miniszterelnöknek.
ZSPB.: Miért kell ez az egész CEU-ügy éppen most? A folyamatos háborús pszichózis fenntartásához szükséges, vagy netán a végén még kiderül, hogy az oroszok akarnak beköltözni abba az épületbe?
CS.S.: A CEU sok szempontból szimbólum. Egy kicsit lehiggadva és távolabbról nézve, ez egy egyetem. Olyan hely, ahová a szegény ember gyereke is járhat, kollégistaként a vidékiek is ugyanolyan kedvezményeket kapnak, mint mondjuk a külföldi diákok. Ezenkívül olyan tanszékek vannak, amelyek világviszonylatban jegyzettek, nem a sor végén, hanem az elején. Az egyetem nem olyan, mint egy egyszemélyes kft, vagy kétszemélyes bt. A világ leghíresebb egyetemein tanító tudósok és rektorok ülnek a felügyelőbizottságában és igazgatóságában. Ebben senki, semmilyen direkt befolyást nem tud szerezni.
Soros György lerakott 400 millió eurót Svájcban, annak a kamatai adják az intézmény költségvetésének egy kis részét. Ezenkívül az a helyzet, hogy Európában ezer éve egyetemeket alapítanak, nem bezárnak.
Még olyan egyetemeket is el tudott viselni a legsötétebb középkor kezdetén Európa, ahol szabadon lehetett tanulni. Az egyetem, az „universitas” szó mindenféle tudás, nézet és gondolat összességét jelenti. Na most fogja magát ez a kitűnő állam, és azt mondja, hogy neki az a vágya, hogy legyen itt egyenlőség, mert ugye ez az egyetem csal, ami definitív módon nem igaz, hiszen a jelenleg fennálló jogszabályok szerint tökéletesen rendben van. Ha megnézzük az új szabályokat, amikbe be akarják őket passzírozni, lényegében mind egy irányba mutat: hogy totálisan ellehetetlenüljön ez az egyetem, legalább két ponton. Az egyik nagy előnye ennek az intézménynek, hogy a világ szinte minden pontjáról részben hazahozza a magyar tudományt, a másik pedig, hogy elhoz olyan tudást, amit csak úgy tudna meghallgatni egy magyar ember, ha elmenne Amerikába meg a jó isten tudja hová, ahová viszont tutira csak baromi magas áron, ennél költségesebben lehetne csak bejutni.
Ha hozzávesszük mindehhez azt is, hogy éppen ebben a szituációban a gimnáziumokban felvételit akarnak csinálni, és az állam akarja megmondani, hány gimnazista legyen, plusz azt, hogy a szakképzés is arra irányul, hogy a kompetencia-alapú tudás és a tudás maga is leértékelődjön, akkor a sötét jövő úgy fest, hogy az emberek egyfajta kasztrendszerben élnek majd. Sok lesz a székláb-faragó.
ZSPB.: Mondják, ha így folytatjuk, összeszerelőüzem leszünk.
CS.S.: Igen, bár akkor már maradnék a székláb hasonlatnál, mert Madách Imre művéből, Az ember tragédiájából való. 63 éves vagyok, de már számomra is belátható az a pillanat, amikor ezek a tudások el fognak veszni, hiszen itt van többek között a 3D. A 3D világában hatalmas bűn nem arra készülni, hogy az ember képes legyen egész életében tanulni, és hatalmas bűn nem arra készülni, hogy vége a nyugdíjas létnek. Már nem nyugdíjasok vagyunk, hanem emberek, akik egész életüket munkával, tanulással fogják tölteni.
Bűn, ha nem arra tanítjuk és neveljük az embereket, hogy olvassanak, képezzék magukat, legyenek nyitottak, és próbálják megérteni a világot. A nyitott világ egyébként nem azt jelenti, hogy valaki bezúdul rajta, hanem azt, hogy tudom, ki vagyok, mik az értékeim, képes vagyok vitatkozni, nem pedig erőből csinálni a dolgainkat.
ZSPB.: Éppen fordítva ülünk most a lovon.
CS.S.: Orbán Viktor – a magyar néplelket elég jól ismerve, amelyben különben erős kuruc virtus van – ráérzett és úgy döntött, hogy a hatalom megőrzéséhez nem az kell, hogy beszéljünk nyíltan a szociális viszonyokról, egészségügyről, oktatásról, hanem az, hogy a kiváló Finkelstein úr tanácsait követve találjunk egy ellenséget és küzdjünk meg vele. Ugyanakkor ez egy kétfenekű dob. Nagyon remélem, egyszer észre fogják venni az emberek, hogy miközben őrült nagy retorikai harcot vív Orbán és szájkaratézik, közben a közös európai döntésekben jószerivel kritika nélkül vesz részt. Ez a dolog csak itthon működik, odakint nem.
Az ő autonómiája és érdekessége igazából abban áll, mint annak az új vendégnek, akit meghívnak egy vacsorára. Mivel nem is ismeri annyira és nem is azonosult azzal a társasággal, amelyik őt meghívta a köreibe, azt gondolja, hogy mint otthon, nem okozhat problémát, ha fogja magát és elkezd vacsora közben fingani. A hívek, fanatikusok ezt nagy sikernek gondolják, de az illető vendég természetesen nagyon meg van lepődve, amikor erre a többiek felkapják a fejüket. Kimennek a mosdóba, kibeszélik, eszmét cserélnek róla és téma lesz, hogy lám-lám, idejött, aztán egyszer csak körbefingta az asztalt. Na, körülbelül ennyi Orbán Viktor produkciója kint Brüsszelben. Ja, meg annyi, amit Lánczi Tamás múltkor mondott, hogy ő Európa vezetője lett. Hát igen, ő aztán vezető szerepet vállalt abban, hogy tényleg rohadt büdöset fingik.
ZSPB.: Ebben sikerült Európa élére állni, ez egy Békemenetet is megérne.
CS.S.: Akár.
ZSPB.: Tavaly nyáron Ligeti Miklóssal, a Transparency International jogi igazgatójával beszélgettem a magyarországi civil szervezetek helyzetéről. Akkor a következőket mondta: „Eljöhet még az idő, hogy külföldi ügynökként leszünk kénytelenek magunkat regisztráltatni. Lehetne például azt mondani, hogy nem rendelkezhet közhasznú jogállással és nem pályázhat az, aki külföldi ügynök. Szóval lehetnek nehéz napok, én azonban azt gondolom, jelenleg ezek nem reális forgatókönyvek, és egyelőre nem észlelünk ilyen típusú kormányzati szándékokat. Bízunk abban, hogy a szabad működésünket továbbra is lehetővé teszik.” Egy év sem telt el és mégis nagyjából itt tartunk.
CS.S.: Régóta azt gondolom, most már egyre többekkel együtt, hogy Orbán Viktor ki akar menni az Európai Unióból.
ZSPB.: De hiszen ömlik a pénz ide. Ha nem működne a pénzcsap, akkor hogyan venne új rádiót Habony, vagy miként venné meg az egész Balatont Mészáros Lőrinc?
CS.S.: Mindig ezzel jön mindenki, de úgy vélem, hogy ő egy olyan rendszert épít, ahol az uniós pénz nem számít majd, leszarja az egészet. Itt van 10 millió ember, van itt elég vagyon, lesz kitől elvenni, simán megoldja, van képzelőereje. Orbán belpolitikai szabadsága mondjuk Putyin seggéből kilógva sokkal magasabb, mint egy olyan helyen, ahol a szuverenitás egy részéről lemondunk, mert egy közösségben vagyunk, ahol vannak közös érdekek. Ebben a rendszerben tárgyalni, egyeztetni kell, kompromisszumokra van szükség. Ő meg azt mondja, kellenek a kutyának ezek a szabályok, meg a szabad média, a kritikus hangok. Ki vagyunk tömve, mint a déli busz, én pedig szabad vagyok, más meg nem érdekel.
Az a helyzet, hogy miközben folyamatosan farkast kiáltottunk, aki egyébként meg is jött, eközben magunk sem hittük el, hogy ez megtörténhet. Igaza volt Ligetinek, hogy ne fessük a falra az ördögöt. Ha jön, akkor jön, ha nem akkor nem. Hát megjött.
Sokan mondják, hogy ez csak annyit jelent, hogy a jövőben majd ki kell írni, mennyit, honnan kaptak. Csak az a baj ezzel az egész históriával, azért kell ezzel minden lehetséges módon szembemenni, mert ezekről a civil szervezetekről mindent lehet tudni, beleértve azt is, hogy ki finanszírozza őket, mennyit kapnak és hogyan. Az új elem az, hogy ezentúl majd a törvény erejénél fogva ezek ügynöknek, valamilyen sötét ügy ügynökeiként lesznek megbélyegezve, és innentől kezdve ez megint egy lépcső abba az irányba, hogy majd hazaárulás és egyéb jelszavak hangoztatásával ezeket a közösségeket kiiktassák a magyar közéletből, aminek a kárát mi mindannyian fogjuk elszenvedni.
Innentől már csak egy dolog hiányzik nagyjából, a gondolat betiltása. Annak idején volt már olyan diktatúra, amelyik demokratikus úton jutott hatalomra, majd aztán egyszer csak elkezdett gondolatrendőrségként működni és elfajult. Most is ez történik. A CEU ebben az értelemben a gondolat betiltásának kísérlete.
ZSPB.: Ha hagyjuk, eljutunk idáig is.
CS.S.: Anno a hatalmas Szovjetunió meg a jaltai megállapodás is összeomlott. Épp Orbán alatt ne rohadna szét ez a rendszer? De. Az egész kontraproduktív, nem működik, diszfunkcionális. Egy darabig még a fortélyos félelem életben tartja, de össze fog dőlni.
ZSPB.: Megint Konok Pétert idézném, aki szerint már csak komoly utcai harcok árán bukhat ez a hatalom, mert mondjuk elfogy a kenyér vagy éhséglázadás lesz.
CS.S.: Kádár rendszere úgy omlott össze, hogy szociális robbanás nem volt mögötte. Voltak persze szegények és éhezők, ezért volt a SZETA, vagyis a Szegényeket Támogató Alap, de mégis összedőlt. Nekem ilyen vízióim nincsenek. El tudom képzelni sajnos – és ahogy az immanens hülyeséget látom, lehetséges –, hogy a hatalom képes lesz erőszakot alkalmazni, bár ettől ez a posztmodern, liberális nácizmus ódzkodik, de ha egy ilyen helyzet előáll, akkor ezt a hatalom fogja kiprovokálni, illetve kezdeményezni. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Valahogy összedől és kész, hogy milyen módon, azt majd meglátjuk, de az biztos, hogy okosakat fogok mondani én is utána.
ZSPB.: Olvastam, hogy valamikor a 2000-es évek közepén kocsmát nyitott a Lehel téri piacon. Megvan még a búfelejtő?
CS.S.: Sajnos nincs. Elég gyorsan kiderült, hogy ott én meghalnék. Elég nagy nyilvánosságot kapott, hogy ott kocsmároskodom, jött négyfajta vendég. Voltak, akik jöttek és meghívtak, így nem lehetett kamu teával koccintani. Voltak olyanok, akik elvárták, hogy meghívjam őket, illetve a kölcsönkérő vendégek is felbukkantak. És persze jöttek a barátok is.
ZSPB.: Így aztán az a rendszer is összeomlott, mint ahogyan a NER is össze fog.
CS.S.: Valahogy úgy. Mindenesetre viszonylag hamar rá kellett jönnöm, hogy bár nem vagyok farizeus, nekem is van májam. Habár elég immunis vagyok hála istennek és genetikailag is jól vagyok kódolva.
ZSPB.: Végezetül, hol látja magát és az országot öt év múlva?
CS.S.: Nem lesz hosszú válasz: itt.
ZSPB.: Ezen a szent helyen, whiskyt kortyolgatva?
CS.S.: Ja.
ZSPB.: És az ország öt év múlva is az unión belül lesz vagy sem?
CS.S.: Az tény, hogy 1990-ben a rendszerváltás úgy ért bennünket a nemzetek közötti versenyben – mert ilyen van –, hogy meglehetősen elöl voltunk, gazdaságilag, kulturálisan és szociálisan, ebben a régióban különösen. Ezzel szemben szisztematikus, végtelenül kreatív, szorgalmas munkával sikerült a versengő világban egyre jobban leküzdenünk magunkat, és miután ez döntően a tudáshoz és a kíváncsisághoz való viszonyunk miatt van így, illetőleg az analízisre, kritikára és kompromisszumra való képtelenségünk miatt, öt év alatt ez szerintem olyan sokat nem fog változni. Ennek megváltoztatásához generációk, nemzedékek kellenek. Édes hazánk öt év múlva még mindig önmagával fog küzdeni.
ZSBP.: Ugyanitt fogunk tartani?
CS.S.: Ha még mindig önmagunkkal fogunk küzdeni, akkor nem ugyanitt fogunk tartani, hanem rosszabb lesz.