Gulyás Márton: az ellenzék felelőssége, hogy lesz-e konszenzusos javaslat a választójogi törvény megváltoztatására
Gulyás Márton úgy véli, ma nincs kormányváltó hangulat. Végigvettük vele, hogyan fest a víziója, amit egy szisztematikusan felépített társadalmi kampány keretében kíván megvalósítani, vagy ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretné, akkor következetes polgári engedetlenségi mozgalommá szervez. Az aktivistával többek között a milliókat érintő kriminális létbizonytalanságról, egy új rendszerváltás szükségességéről és arról beszélgettünk, miként tudna az ellenzék kiszabadulni a Fidesz által felépített karámból. Szóba került még az Orbán-rezsimet kitermelő politikai kultúra, a konszenzus nélküli, antidemokratikus és igazságtalan választási rendszer, illetve az is, hogy valójában jutna pénz a költségvetésből tisztességes nyugellátásra és felsőoktatásra, csak helyette ezer milliárdok esnek ki áfa-trükközés miatt. Ezenkívül kiderül még, mit gondol a NER bukását követő elszámoltatásról.
Zsúrpubi: Édesapád számos díjjal kitüntetett dokumentumfilm-rendező. Mennyiben hatott az érdeklődési körödre?
Gulyás Márton: Maximálisan. A filmek iránti szeretet adott volt otthon. 1986-os vagyok, akkoriban még nem volt videotéka, pláne nem DVD, viszont nekünk nagyon komoly gyűjteményünk volt VHS-kazettákból, amit apa rakott össze. Így történhetett, hogy az általános iskolai éveim elején már láthattam olyan filmeket, mint a Francois Truffaut rendezte Négyszáz csapást, vagy a másik kultikus alkotását, a Jules és Jim-et. Ezenkívül a magyar filmművészet fontosabb darabjait is megnézhettem. Ezek elég meghatározóak voltak, és a film a mai napig nagy szenvedélyem.
ZSPB.: Édesanyád mivel foglalkozott?
G.M.: Fejlesztő-pedagógus, konduktor volt. Közepesen súlyos mértékű értelmi sérültekkel és fejlődési rendellenességgel született gyermekekkel foglalkozott.
„Édesapám soha nem volt a diktatúrának sem kegyeltje, sem kedveltje, sem pedig szimpatizánsa”
ZSPB.: Lehetséges, hogy innen ered a szociális érzékenységed?
G.M.: Mindenképpen a családból. Édesapám olyan társadalmi csoportokról készített film-szociográfiákat, amelyek tagjai elnyomásban vagy kirekesztettségben éltek akár itthon, akár a környező országokban, például Erdélyben. Ez a szemlélet eléggé erősen áthatotta a család mindennapjait.
ZSPB.: Milyen indíttatásból születtek az ilyen témájú és fókuszú filmjei?
G.M.: Alapvetően erős igazságérzettel rendelkező ember, így nyilván édesapám soha nem volt a diktatúrának sem kegyeltje, sem kedveltje, sem pedig szimpatizánsa. A filmet olyan médiumnak érezte, ami az igazságtalanság elleni harc eszköze lehet, és következetesen érvényesítette is ezt az elvet a működése során.
ZSPB.: Említetted, hogy nem volt kegyelt. Akad olyan fontosabb, rendszerváltás előtti, családi sztori, amit elmesélt neked?
G.M.: Nem vették fel az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára, mert ideológiailag nem volt megfelelő, ahogyan azt anno mondták. Aztán a Balázs Béla Stúdióban talált egy műhelyt, ami egyfajta menedék volt számára, ahol elkezdhetett dolgozni. Soha nem volt a rendszer által elismert alkotó. Nem is vágyott erre feltétlenül, sőt. A története a filmjein keresztül megismerhető, mindig látható volt bennük, hogy a hatalom különböző megnyilvánulásaival szembehelyezkedve milyen konfliktusokat vállalt fel. Őt mindig a kisközösségek érdekelték, az egyéni sorsok. A rendszerszintű problémákat és igazságtalanságokat mindig az egyén perspektíváján keresztül mutatta meg.
ZSPB.: Olvastam, hogy Te vagy a harmadik, azaz a legfiatalabb gyerek a családodban. Mit lehet tudni a másik két testvéredről?
G.M.: Felnőtt, önálló emberek.
ZSPB.: Jól érzem, hogy ez itt most egy stoptábla?
G.M.: Ennél többet szerintem nem kell a nyilvánosságnak tudnia.
Egészen kis korától jár tüntetésekre
ZSPB.: Elfogadom. Az az információ helytálló, hogy az első tüntetésedet a Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjaként, az akkori igazgató ellen szervezted?
G.M.: Fontos leszögezni, hogy nemcsak én szerveztem, hanem többen hoztuk tető alá. Az volt az első olyan tüntetésem, amin már tudatosan vettem részt. De a szüleim mesélték, hogy például a romániai falurombolások elleni tüntetésre is elvittek. Akadnak ilyen emlékeim az 1990-es évek elejéről, bár oda nyilván nem magamtól mentem, hiszen kicsi voltam. A gimnáziumi tüntetés esetében azonban abszolút magamtól álltam bele a dologba, amikor is az igazgató-választáson egy rettenetesen igazságtalan helyzet állt elő.
ZSPB.: Mi volt az?
G.M.: Akkoriban nem volt Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, azaz KLIK, a helyi önkormányzatok voltak a foglalkoztatók, és ők neveztek ki igazgatót az iskolák élére. A Szanyi Tibor vezette önkormányzat, ami azt a gimnáziumot tartotta fenn, ahova jártam, az addigi igazgatót hagyta a helyén, miközben mind a szülői munkaközösség, mind a tanári testület, mind pedig a diákság egy másik jelöltet támogatott. Nem igazán volt oka annak, hogy miért a régi igazgató maradjon, mégis a helyén maradt. Ráadásul, tisztogatásokba kezdett: volt olyan pedagógus, akinek azért nem hosszabbította meg a szerződését, mert a másik jelölt mellett állt ki. Fenyő György, aki az egyik legkiválóbb irodalomtanár az országban, ezután tüntetőleg távozott a Berzsenyiből. Ez pedig elég erős konfliktust szült az igazgató és a diákság egy része között. Somogyi Lászlóról beszélek, aki ma valamelyik érdekvédelmi szervezet vezetője.
ZSPB.: A tisztogatásokból arra következtetek, nem sikerült túl sokat elérni a megmozdulással.
G.M.: Szerintem, ha nem lett volna tüntetés, az még sokkal kínosabb helyzetet teremtett volna. Nehéz kérdés, hogy mit lehet elérni egy-egy tüntetéssel. Nem mindig arra kell berendezkedni, hogy ezek győzelmet hoznak.
ZSPB.: Sokszor inkább csak jelzésértékűek.
G.M.: Igen. Ebben az esetben sem gondolom, hogy értelmetlen harc lett volna. Tök fontos dolog, hogy fiatal kamaszok megtapasztalják, miként lehet a véleményük ilyen formában történő kinyilvánításával élni. Szerintem az „állampolgári pályafutásom” szempontjából ez kulcsfontosságú momentum volt.
ZSPB.: Ha jól tudom, 19 évesen rendeztél először. Mit?
G.M.: Már a gimnáziumban is próbálkoztam több mindennel, de azok nem voltak túlságosan sikeresek. Az első, amivel sikerült szélesebb közönség elé állni, Weöres Sándor egyik drámája volt, az „Endymion”. Volt anno olyan, hogy Fringe fesztivál, ami a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz tartozott. Itt kifejezetten az „off-produkciókat” lehetett bemutatni. A darabra kaptunk is valami közönségdíjat. Ez volt az első bemutatkozásom. Aztán később olyan emberekkel kezdtem dolgozni, akiket egyéb színjátszó helyekről ismertem.
ZSPB.: Vegyük végig a két legfontosabb vonulatot az eddigi életedben, vagyis a lázadó, később politikai kérdésekben megnyilvánuló, odamondó szerepkört, illetve a színházi, dramaturgi tevékenységet. Kezdjük az utóbbival. Melyek a főbb állomások és a meghatározó események az első rendezésen kívül?
G.M.: Kamaszkoromban a színház és a film két alapvető élményforrás volt számomra. A kritikai színház akkor élte a fénykorát, számomra semmi sem volt érdekesebb annál. Nagyon vágytam az egyikhez bejutni, hogy elkezdjek nekik dolgozni. Az egyik igazodási pont a Krétakör Színház volt, ahol tényleg csodálatos művészek dolgoztak, akik együttesen olyan minőséget hoztak létre, ami sehol máshol nem volt meg. Megtapasztaltam, hogy a közösségnek micsoda ereje tud lenni. Ahogy elvégeztem a gimit, jelentkeztem hozzájuk önkéntesnek. Schilling Árpád több projektbe bevett, majd lépésről lépésre haladtam, végül ügyvezető lettem.
„Baloldali szociáldemokratának tartom magam”
ZSPB.: Szeretném megfejteni, hogyan váltál azzá az egyáltalán nem hétköznapi karakterré, akit rendszeresen lehet látni a médiában az utóbbi években. Adja magát a kérdés, hogy mi az életfilozófiád? Van politikai példaképed, illetve melyik eszmerendszer inspirál?
G.M.: Baloldali szociáldemokratának tartom magam, ami Magyarországon is komoly hagyományokkal bír. De nehéz a kérdésre egyértelműen válaszolni, mert nagyon szimpatizálok Táncsics Mihállyal is, aki vérbeli anarchista szervező volt, de például Kéthly Annát is nagyon sokra tartom, és Bibó István szintén példaképem. Szerintem van a magyarországi baloldalnak egy olyan elfeledett történelme, ami szubkulturális szinten létezik, de a nagyobb nyilvánosság előtt nem. Gondolok itt arra, hogy nincsen Kéthly Anna-díj vagy éppen Solt Ottilia-díj sem. Azért mondtam direkt magyarokat, mert nehezen képzelik el az emberek, hogy idehaza léteztek és léteznek nagyon fontos gondolkodók és politikusok, akikhez lehet viszonyulni. Pedig ezt igen jó volna felfedezni.
ZSPB.: Ami viszont szem előtt van – mindannyian naponta tapasztaljuk –, az egy majdnem komplett Bibó István szakkollégiumi csapat… Ma 2017-ben mely magyar politikusokat és politikai gondolkodókat tudnál kiemelni?
G.M.: Solt Ottilia, aki a rendszerváltáskor halt meg, fantasztikusan izgalmas gondolkodó volt. Krassó Györgyre is kíváncsi lettem volna, hogy milyen pályát futott volna még be. De hogy ne kerüljem meg a kérdésed: a jelenlegi politikai palettáról Karácsony Gergely igen fontos politikus, mert integratív személyiség, ugyanakkor nincsen olyan személy, akire azt mondhatnám, hogy egy az egyben a példaképem.
ZSPB.: Oké, politikusok letudva. Gondolkodók?
G.M.: A brit Owen Johnsont sokra tartom, illetve azt, ahogyan vegyíti a politikai gondolkodást és az aktivizmus különböző formáit. Kortársam, talán nem pofátlanság azt mondani, hogy valamilyen szinten bajtársam is. Rendkívül lényeges tevékenységet végez az Egyesült Királyságban, valami hasonlót próbálok én is kialakítani itthon.
ZSPB.: Kifejezetten pacifista vagy, az erőszak minden formáját elutasítod, olyannyira, hogy mint nemrég elmondtad, testeddel védenéd Orbán Viktort, ha valaki fegyverrel az életére törne. Ez már önmagában is érdekes, de ha így gondolkodsz, milyen eszközöket tartasz megengedhetőnek a rendszer megbuktatására?
G.M.: Szerintem óriási kérdés, hogy a jelenlegi rendszer alatt az Orbán-rezsimet értjük, vagy azt a politikai kultúrát, ami egy Orbán-rezsimet termelt ki? A válaszom az, hogy a másodikat kell megszüntetni. Ha most nem Orbán Viktornak hívnák a miniszterelnököt, de nagyjából ugyanezek a törvények szabályoznák a pártok működését, nagyjából ugyanolyan diszfunkcionálisak lennének az alapvető jogállami intézmények, mint ma, akkor az nem jelentene érdemi fordulatot. Alapjaiban kellene újragondolni a dolgokat.
A rendszerváltás legnagyobb hibája, hogy a megélhetés biztonsága megszűnt
ZSPB.: Valódi rendszerváltásra lenne szükség?
G.M.: Simán csak rendszerváltásra. Szerintem hiba lenne azt állítani, hogy 1989-90-ben nem történt rendszerváltás. De az is igaz, hogy nem volt egy csomó aspektusa átgondolva vagy felépítve, továbbá nem nyújtotta azt az élményt, hogy az addigi elnyomó diktatúra helyébe egy állampolgárok sokasága által működtetett demokrácia lépett volna. Ráadásul, olyan kriminális létbizonytalanságba kerültek milliók, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ez a helyzet pedig azóta is fennáll, tartós lett. A rendszerváltás legnagyobb hibája nem az, hogy miként épültek ki a jogállami intézmények, hanem az, hogy a társadalom döntő többsége számára a megélhetés biztonsága megszűnt. Erről kevésbé szoktunk beszélni, ez egy eltagadott tény, miközben nyilvánvaló, hogy ma többek között ezért sem lehet elvárni az állampolgároktól, hogy hirtelen részt akarjanak venni a közéletben és a politikában.
ZSPB.: Miközben nem tudják, mi lesz holnap, azt meg pláne nem, hogy marad-e pénzük a hónap végére.
G.M.: Így van. Míg régen össze tudtak gyűjteni annyit, hogy elmenjenek a Balatonra, ma egy család egy szabad hétvégét nehezen engedhet meg magának, mert akkor is dolgozni kell egy második, sőt esetleg egy harmadik műszakban. Alapvető kérdés, hogy vajon ki mer erről beszélni. A közélettel foglalkozó portálokon és a nyilvánosság egyéb területein ez egy nem túlságosan népszerű téma, miközben tény, hogy szociális létbizonytalanság van. 1989 előtt nem volt ennyire kriminális a helyzet, nem volt ilyen mértékű a lakásszegénység és a dolgozói szegénység.
ZSPB.: Ha jól értem, éppen ez szüli a magyar társadalmat máig átható Kádár-nosztalgiát is.
G.M.: Sokan emlegetik a „kádári kisember” kifejezést. Szerintem nem szabadna ilyen lenézéssel beszélni. Sok szempontból egyenlőbb, kevésbé igazságtalan társadalom volt az, ugyanakkor viszont brutálisan elnyomó, diktatórikus. Nem az a kérdés, hogy lehet-e egy egyenlőbb és szociálisan nagyobb biztonságot nyújtó társadalmat létrehozni demokratikus keretek között, mert nyilván lehet, hanem az, hogy el tudjuk-e fogadni, hogy rengetegen vágynak a létbizonytalanságból való kiszabadulásra, ami egy teljesen legitim igény. Ebben alapvetően állami eszközökkel kell segíteni, nem szabad hagyni, hogy a különböző vadkapitalista piaci folyamatok determinálják, hogy az emberek tudnak-e hol lakni vagy normálisan étkezni.
ZSPB.: Talán mondhatjuk, hogy a friss, kritikus gondolatok bizonyos társadalmi rétegek között terjedőben vannak. Látjuk, mire voltak képesek a fiatalok, amikor beleálltak egy ügybe. A Momentumra és a Nolimpia mozgalomra gondolok. Nagy kérdés viszont, hogy mit lehet kezdeni a legfegyelmezettebb szavazói tömbbel, a Kádár-korban szocializálódott nyugdíjas társadalommal.
G.M.: Szerintem ugyanazt, mint minden más választói csoporttal. Nincs egyetlen tömb, aminek determinálva lenne a politikai akarata. Úgy gondolom, a magyar politikai közbeszéd egyik súlyos félreértése, hogy a nyugdíjasokat általában úgy kezelik, mint akik önálló akaratra és véleményformálásra képtelenek, és pénzzel megvesztegethetők. Ha például valaki beígéri nekik a 13-14. havi nyugdíjat, az fogja birtokolni a szavazatukat. Sokkal differenciáltabbnak látom a helyzetet, ezt pedig a személyes tapasztalataim is alátámasztják. Közöttük is ugyanolyan nagy a szórás, mint bármely másik csoport körében. Önmagában az életkor nem határozza meg a gondolkodásmódot. Nem az a nagy kérdés, hogy egy adott társadalmi csoportot egy politikai projekt szolgálatába lehet-e állítani és így a szavazataikat megszerezni, hanem hogy miként lehet szélesebb körben, azaz több választói csoport életkörülményein radikálisan javítani, de nem úgy, hogy kijátsszuk az érdekeiket egymás ellen. A jelenlegi politikai kultúra azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy egymás ellenfelei, továbbá, hogy az erőforrásokért való verseny mindenképpen egy zéró összegű játszma, amelyben vagy a nyugdíjasok nyernek és mindenki más szív, vagy a fiatalok nyernek és a nyugdíjasok veszítenek. Ez a fajta gondolkodás nyilvánvalóan hamis, kizárólag arra jó, hogy elhitesse a választókkal, hogy például a diákoknak azért nincs magasabb ösztöndíjuk, mert a szemét nyugdíjasok felélik az összes állami forrást, miközben ez egyáltalán nincs így. A magyar államháztartás és költségvetés rendelkezik olyan tartalékokkal, hogy tisztességes nyugellátást biztosítson, miközben ingyenes lehetne a felsőoktatás, csak éppenséggel az erőforrásokat azért nem lehet mindehhez megteremteni, mert hihetetlenül erős érdekcsoportok lobbitevékenysége határozza meg, hogy milyen mértékű a társasági adó, azt hogyan lehet beszedni, illetve, hogy bizonyos nyugati cégek mekkora adókedvezményeket kapnak. Az adóelkerülés és az állami korrupció sajátos keverékét látjuk, ami gyakorlatilag folyamatosan lerabolja a közös életlehetőségeinket, ugyanakkor nem ezekre a cégekre és entitásokra irányul a haragunk, hanem mindig azt gondoljuk, hogy különféle privilegizált társadalmi csoportok vannak, így elkezdünk rájuk irigykedni. Közben viszont nincsenek is ilyen privilégiumok. Amikor anyázzák a nyugdíjasokat, hogy kapják az ingyen pénzt, gondoljuk meg, az nem ingyen van, az egy járandóság, és nem azért korlátozottabb a magyar állam mozgástere, mert nyugdíjakat fizet.
ZSPB.: Hanem azért, mert amit csak lehet, azt esetleg ellopják a Mészáros Lőrincek és Garancsi Istvánok?
G.M.: Pontosan. Vannak, akik ezer milliárdokat csalnak, amikor trükköznek az áfával. Nem tudom, mennyire akkurátus és pontos, de a napi.hu kiszámolta Mészáros egy éves gyarapodását, ami pont a fele annak az éves költségvetési összegnek, amit felsőoktatásra költ a magyar állam.
Grimm mesébe illő fantasy
ZSPB.: Úgy tudom, szerinted a választójogi törvényt csak és kizárólag széleskörű, jól artikulált népakarat tudja megváltoztatni, ez egyben Orbán bukásának is a kulcsa. De miként tudna társadalmi nyomás kifejeződni akkor, ha a polgárok fejében megvan az az illúzió, hogy a jelenlegi játékszabályok között is leváltható a Fidesz, csak ikszelni kell?
G.M.: Szerintem nincs már ilyen illúzió. Nem ezt érzem és látom. A legelkötelezettebb ellenzéki párt támogatóinak a fejében sincs. Nem ismerek olyat, aki szerint kormányváltó hangulat van. Ma nincs kormányváltó hangulat. Egyrészt nem lehet látni egyetlen pártnál sem, hogy szervezetileg, a kádereit tekintve képes lenne átvenni a hatalmat, másrészt nincs olyan ötlet és politikai projekt sem, ami megpróbálná ezeket az erőket úgy egységbe kovácsolni, hogy ténylegesen, legalább papíron valami esély mutatkozzon a rezsim leváltására. A jelenlegi választási rendszer keretén belül erről gondolkodni inkább egy Grimm mesébe illő, igényes fantasy termék, de nem több ennél.
ZSPB.: Hogyan változtatnád meg ezt az állapotot?
G.M.: A választójogi törvény csak az egyik része a problémának. A gond az, hogy egy olyan választási rendszer épült fel, ami nem demokratikus, nem igazságos, így nem övezi konszenzus sem. Ez alatt például azt értem, hogy a Fidesz hogyan tudja megkerülni a pártfinanszírozási rendszer hivatalos csatornáit, és a saját, civilnek mondott szervezeteit feltőkésíteni, akik utána majd az ő érdekében kampányolnak. A közmédiumok helyzete is nyilvánvalóan jelzi, hogy gyakorlatilag az országban fogható nagyobb csatornák mindegyike kizárólag a primitív kormánypropagandát sugározza, semmifajta érdemi lehetőséget nem adva a kritikus hangoknak és ellenzéki csoportoknak. Gondolok itt még a plakátok újraelosztására, amit elvileg piaci alapon kellene szabályozni, de azt látjuk, hogy az is abszolút pártérdekeket szolgál ki. Sok-sok elem van, amik együttes eredménye, hogy a választás nem szabad és nem fair. Nem az a kérdés, hogy arányos választási rendszer kell-e, vagy a mostani többségi rendszerben kellene valami korrekciót végrehajtani, hanem hogy akarjuk-e, hogy a Fidesz által alkotott és csak a Fidesz által elfogadott választójogi törvény determinálja a 2018-as választásokat, vagy tartjuk magunkat annyira, hogy ragaszkodjunk hozzá, hogy kizárólag akkor szabad ezt a meccset lejátszani, ha a szabályokat a szereplők közösen alkották, és azokat konszenzus övezi.
Ennyiben nyilván pontatlanul fogalmaztam a Szabadság téren nemrég, de ezt tudjuk be annak, hogy nem volt elég időm arra a beszédre felkészülni. A választói mozgalmat régóta terveztem már, csak volt egy olyan társadalmi pillanat, amit butaság lett volna elszalasztani. Akkor azt gondoltam, hogy az arányosság a legfontosabb kérdés, de most korrigálom: a legfontosabb a konszenzus megléte vagy hiánya.
Az ellenzék felelőssége, hogy lesz-e konszenzusos javaslat a választójogi törvény megváltoztatására
ZSPB.: Hogyan fog ez megszületni az egymással folyton civakodó magyar ellenzék szereplői között? Mert a Fidesz magától nem fogja hirtelen megváltoztatni a játékszabályokat, Habony biztosan nem tanácsol majd ilyesmit. Vagy a teljes bojkottra célzol?
G.M.: Ez nem biztos. A Fidesz uralma alatt nem volt még ebben az országban egy szisztematikusan felépített társadalmi kampány, ami a rendszer megváltoztatását követelte volna. Volt tüntetés a netadó ellen, meg felháborodás a vasárnapi boltzár miatt, de ezek csak részkérdések. A lényeg a jelenlegi torz rendszer hatalmának fennmaradását biztosító, a nyertest túlkompenzáló választási törvény megváltoztatása. Hogy lesz-e konszenzusos javaslat ennek a törvénynek a megváltoztatására vagy sem, az az ellenzék felelőssége. Jómagam egy olyan helyzetet próbálok teremteni, olyan lehetőséget próbálok számukra felkínálni, amivel élhetnek. Az már őket minősíti, hogy megragadják-e a lehetőséget.
ZSPB.: Mi van, ha nem?
G.M.: Az olyan népszerűségvesztést jelentene számukra, akikért már amúgy sem túlságosan lelkesednek a választók, amit a saját önös érdekeik miatt sem vállalnának be. Érdekes jelenség, hogy bár tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen törvénymódosítás létérdekük, nyilvánosan egyik ellenzéki párt sem állt ki nyíltan a kezdeményezésem mellett. Igaz, ellene sem foglaltak állást. Kivárnak...
ZSPB.: De vajon mire várnak?
G.M.: Arra, hogy szélesebb tömegeket meg tudunk-e vele mozgatni, vagy elhal. Az MSZP egyik képviselője nyilatkozott valami olyasmit, hogy ők ezzel most nem akarnak foglalkozni, de ha a választók megcsinálják, hát akkor üsse kő, támogatják a dolgot. Azt hiszem, el fogják végül fogadni ezt az ajánlatot, a kisebb pártok egészen biztosan, mert nekik elemi érdekük. Juhász Péter például teljes támogatásáról biztosított, amikor a napokban együtt szerepeltünk egy műsorban. A Párbeszéd szintén jó ötletnek tartja, sőt a Momentum sem zárkózott el ettől. Értik, hogy nem az én pozícióm vagy befolyásom erősítéséről van itt szó elsősorban, hanem arról, hogy a Fidesz által felépített karámból ki tudjanak szabadulni.
ZSPB.: Előfordulhat, hogy valamelyik ellenzéki erő mégis meg akarja fúrni a dolgot?
G.M.: Aligha. Szerintem vágynak arra, hogy végre leülhessenek egy fontos kérdésben egy asztalhoz, nem gondolom, hogy nekik, mint a népakarat kifejeződésének biztosítását szolgáló szervezeteknek, bármilyen problémájuk lehetne egy arányosabb, igazságosabb népképviseleti rendszer kialakításával. Racionális alapon együtt kellene ebben működnie mindegyiküknek.
„Nyomást kell gyakorolnunk a Fideszre, aminek következtében belátják, hogy nem éri meg ellenszegülni”
ZSPB.: Oké, tegyük fel, hogy megszületik a konszenzus. Hogyan tovább?
G.M.: A mozgalomnak nem az a feladata, hogy megírjon egy új választójogi szabályozást, csak az, hogy megteremtse a lehetőséget egy ilyen törvény megszületéséhez, leültesse a feleket egy tárgyalóasztalhoz. Mi csak napirenden akarjuk tartani a kérdést, szélesíteni a társadalmi bázist, amelyik mögötte áll. Ha kiderül, hogy a Fidesz nem hajlandó moderált keretek között tárgyalni a dologról, nem akar foglalkozni a kérdéssel, akkor át kell alakulnunk egy következetes polgári engedetlenségi mozgalommá, és akkora nyomást kell gyakorolnunk a Fideszre, aminek következtében belátják, hogy nem éri meg ellenszegülni, hanem politikailag a kisebbik rossz, ha megszavazzák az új törvényt. Ennek a lényege, hogy megszűnik a Fidesz túlhatalma.
ZSPB.: Éppen ez az, ami a NER eddigi hatalmi logikájának teljesen ellentmond. Erős kételyeim vannak, hogy vajon ölbe tett kézzel végignézik-e ennek a mozgalomnak kiteljesedését. Nagyon kemény akciók kellenek majd, amik meghátrálásra kényszerítik őket. Vannak a fejedben már ilyenek?
G.M.: Senki nem állítja, hogy egyszerű lesz. Sőt. Ez kőkemény munka lesz. Sokféle eszközt be fogunk vetni, de amin jelenleg dolgozunk, és amit most elárulhatok, az az, hogy június 4-én megszólítjuk az ellenzéki pártokat, augusztus 20-án pedig elindul a kampány, amikortól egyfolytában arról fogunk beszélni, miként kell megalkotni ezt a konszenzusos választójogi törvényt, illetve milyen kapcsolódó módosításokra lenne még szükség, hogy a választás egészében demokratikus és igazságos legyen. Szeptember 20-ig tart ez a fázis, amikorra egy komplett csomagot kell kidolgozni, amit azután a parlament elé lehet terjeszteni, hogy szavazzák meg. Szeptember 20. és október 23. között lesz egy teljes hónapja a magyar országgyűlésnek, hogy ezt meg is tegye. Amennyiben nem így történik, akkor október 23-tól elindul a széles körű, polgári engedetlenségi mozgalom.
ZSPB.: Szép szimbólum az időzítés, amit megkoronáz az október 23-i időpont. Azért gyanítom és remélem, hogy 2006. nem fog megismétlődni.
G.M.: Én polgári engedetlenségről beszéltem, 2006-ban viszont nem erről volt szó, hanem vandalizmusról. A mi mozgalmunk erőszakmentes, békés lesz, de ettől még vonzó, erős és erélyes.
ZSPB.: Játsszunk el a gondolattal, hogy sikerrel jártok, és keresztülmegy a törvény, aminek eredményeképpen egy arányos, a jelenleginél sokkal igazságosabb választási rendszer jön létre. Aligha gondolnám, hogy ezzel a mozgalom elérné végső célját és befejezné a működését. Távlati célok?
G.M.: Erről nem most kell beszélni, hanem majd akkor, most csak arra koncentrálunk, amiről eddig beszéltem. Fontosnak tartom aláhúzni, hogy ez a mozgalom nem egyetlen ember akaratának a megtestesítője. Hogy én mit szeretnék csinálni a mozgalommal, az egy dolog, itt sok ember, most már több mint 1200 ember akarata érvényesül, akik azért jelentkeztek hozzánk, amit most akarunk elérni.
„Ha a főügyész székében egy politikai és gazdasági érdekektől valóban független személy ülne, akkor csodák történnének. És fognak is.”
ZSPB.: Akkor most mindent egy lapra teszel fel? Ha ez nem sikerül, szinte lehetetlen még újabb négy évet ebben a rendszerben kiböjtölni.
G.M.: Mi nem erre készülünk. Szerintem most jutottunk el oda, hogy vagy sikerül elérni az említett változást, vagy az is kétséges, hogy lesznek-e még választások ebben az országban.
ZSPB.: Ami tarthatatlan lenne az Európai Unióban?
G.M.: Nem ez a lényeg. Nem az EU-nak kell elérnie a változást, hanem nekünk, magyaroknak. Nem látom azt a forgatókönyvet, hogy a jelenlegi választási rendszer ne változzon meg, de azt sem, hogy ha nem változik meg, akkor itt lesznek még egyszer normális választások a közeljövőben. A mozgalom azért szerveződik, hogy ne ez legyen a jövő, ezen dolgozunk.
ZSPB.: Nagyon titokzatos. És milyen elképzeléseid vannak az elszámoltatás módszereire, ha megbukik a mostani hatalom?
G.M.: Nagyon egyszerű: egy hatékony ügyészség kell csak, semmi más. Ha nem Polt Péternek hívnák a legfőbb ügyészt, aki egy pártkatona, és nem így dőlne el, hogy mely ügyekben indulhat nyomozás, akkor már most tele lenne a NER főkolomposaival a börtön. Jogállami eszközökkel meg lehetne oldani mindent. Még ezt sem gondolom, hogy túl sok törvényt kellene ehhez módosítani. Ha a főügyész székében egy politikai és gazdasági érdekektől valóban független személy ülne, akkor csodák történnének. És fognak is.
ZSPB.: Mi lenne az a rendszer Magyarországon, amiben úgy éreznéd, nem szükséges szinte naponta utcára menned?
G.M.: Azért nem vagyok heti rendszerességgel az utcán... De ez egy nehéz kérdés. Nyilván nincs olyan helyzet, ahol győz az igazság, mindenki megtalálja a számítását. A kérdés az, hogy a felhalmozódott iszonyú mennyiségű igazságtalanságból valamennyit hogyan lehet lépésről lépésre felszámolni. Mivel a halmaz igen tekintélyes, azért ezzel még egy egész életet is el lehet tölteni, és nekem vannak ilyen ambícióim. Nem hinném, hogy öt év múlva le lehet tenni a lantot, és mondjuk elmenni kertészkedni.
ZSPB.: Az tény, hogy nehezen képzelnélek el mondjuk virágkötőként. Ha éppen nem tüntetsz, mit csinálsz? Mi a helyzet például a színházzal mostanában?
G.M.: Sokrétű az érdeklődésem, vannak terveim színházzal és filmmel kapcsolatban is, a Slejm – a torkon ragadt politika nevezetű YouTube-csatornámat is ezért csináljuk. Olyan nagyjátékfilmet szeretnék forgatni, ahol vegyülnek művészeti, társadalmi és politikai szempontok, csak az a baj, hogy az ilyen gondolkodásmód a magyar színházművészeti kánonnak nem igazán része, olyan intézményt találni lehetetlen, amelyik ebben partner lenne itthon. Sok helyről utasítottak már el politikai okokból, de nem adom fel, lesznek még olyan megmozdulásaim, amelyek sokkal jobban kötődnek a művészethez, mint a politikához. Ugyanakkor az én fejemben a kettő elég erősen összefügg. Jelenleg Magyarországon a politikai történésre való művészi reflexiónak semmilyen legitimitása nincs.
ZSPB.: Kérdés, a jövőben lesz-e.
G.M.: Szerintem igenis lesz.
ZSPB.: Akkor végül, hol látod magad és az országot öt év múlva?
G.M.: Öt év? Ne már.
ZSPB.: Tudom, senki sem szereti ezt a kérdést, de mindig ezzel zárom az interjúkat. Lehet ez valamiféle vízió is, amit szeretnél, hogy megvalósuljon.
G.M.: Ami igazán foglalkoztat, hogy a mi közép-kelet-európai világunkban hogyan lehetne egy új politikai perspektívát felrajzolni. Az itthon is felmerülő problémák jó része nemzetállami keretek között nem megoldható, ugyanakkor a nagy, föderatív EU-s elgondolásoktól nagyon félek, mert egy ilyen kontextusban szerintem elvesztenék jelentőségüket a lényeges helyi jellegzetességek, adottságok. Ám, ha regionális szinten, ahogyan említettem, közép-kelet-európai nagyságrendben gondolkodnánk, akkor annak lehetnének pozitív hozadékai. Öt év múlva azt szeretném, ha egy olyan regionális mozgalomban vehetnék részt, aminek nemcsak hazai beágyazottsága van, hanem a környező országokban is képes megmozgatni szélesebb tömegeket, ezreket, tízezreket. Ennek nagyon örülnék. Érdeklődőkben és partnerekben nincs hiány, de a szervezés nagy munkával jár, illetve az erőforrások előteremtése is jelentős kihívás, amiben a közösség fontos szerepet kap.